Századok – 2019
2019 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Deák Ágnes: Konzervatív kiegyezési kísérlet 1863 tavaszán
KONZERVATÍV KIEGYEZÉSI KÍSÉRLET 1863 TAVASZÁN 1252 1859-ben papírra vetett javaslataira hivatkozva –, hogy egy magyarországi, horvátországi és esetleg – teszi hozzá – Erdélyből meghívandó független hazafiakból álló konferenciára kerüljön sor Esztergomban vagy Pozsonyban az esztergomi prímás elnökletével, amely kidolgozza az országgyűlés elé kerülő közjogi részletes rendezési tervet és egy új koronázási esküszöveget.43 Második röpiratában új rész leteket nem tárt fel programjából, csupán az első röpiratra időközben megjelent politikai reflexiókat elemezte és értelmezte. Az uralkodóhoz 1863. február 15-én beadott memoranduma, megbízásának megfelelően, az uralkodói kérdésekre kívánt választ adni. E memorandumban néhány vonatkozásban élesebb kontúrokkal vázolta programját, néhány ponton pedig tovább is fejlesztette azt.44 Miközben óvott attól, hogy a bécsi kormányzat elsietett, a magyar alkotmányt sértő lépésekkel (például a szerbek által követelt Szerb Vajdaság újra létrehozásával vagy a felső-magyarországi, leginkább szlovákok és magyarok között folyó protestáns konfliktusokba való kormányzati beavatkozással) lényegesen gyengítse a párbeszédre való készséget a magyar politikai elit soraiban, határozottan érvelt amellett, hogy a közigazgatási provizóriumot fenn kell tartani a jövőbeli országgyűlés ideje alatt is. A rendezés előkészítéseként javasolta az 1741. évi 11. tc.-re hivatkozva az esztergomi érsek elnökletével 12–15 előkelő „hazafi” (köztük a horvát bán) összehívását, immáron azonban Bécsbe, hogy az uralkodó tanácsadó testületeként készítsenek javaslatokat. Véleménye szerint a jövőbeli államjogi megállapodás egyetlen lehetséges alapja a pragmatica sanctio, a beligazgatás terén pedig, jelentette ki – s ebben rejlett szövegének újabb hangsúlybeli sajátossága a röpiratokhoz képest –, a „teljesen egyenjogú dualizmus” („ein vollkommen gleichberechtigter Dualismus”), helyreállítva Erdély, Horvát-Szlavónország és Magyarország politikai-területi egységét, ugyanakkor a két előbbi számára autonóm, saját közigazgatási szervezetet (beleértve külön országgyűléseket) biztosítva. Röpiratához képest határozottabban fejtegette, hogy egy magyar országgyűlés sikerének elengedhetetlen előfeltétele a területi integritás helyreállítása, s az 1848-as uniótörvényt, annak hiányai ellenére, legitimnek kell tekinteni. Igyekezett praktikus politikai szempontokkal is támogatni álláspontját, mondván: Erdély konzervatív politikai elemeinek megjelenése a magyarországi országgyűlésen kifejezetten a kompromisszumkészség irányába terelhetné az országgyűlést. Részletesen tárgyalta, hogy az uralkodóra vár a két birodalmi fél közötti közvetítés feladata, amely azonban szigorú alkotmányos kormányformák között nem lehetséges. Ezért a miniszteri felelősséget legfeljebb az 1790. évi 18. tc. 43 [Szent-Ivány V.]: A magyar nemzeti politika helyes iránya i. m. 10., 34–37., 50–57., 68–71. 44 A német nyelvű memorandumot Bécs, 1863. febr. 15-ei keltezéssel lásd MNL OL P 1873-12.t.-1.
