Századok – 2019
2019 / 6. szám - MAGYAR HIVATALVISELŐK MÁRIA TERÉZIA SZOLGÁLATÁBAN - Szijártó M. István: A „professzionális” hivatalnokok tereziánus nemzedéke és a „bürokraták” hatalomátvétele
A „PROFESSZIONÁLIS” HIVATALNOKOK TEREZIÁNUS NEMZEDÉKE 1196 köznemesi hivatalviselőknek a háborús nemzedékben az egyharmada, az átmeneti nemzedékben és a konszolidációs nemzedékben a fele lett báró vagy gróf, a tereziánus generációban azonban csak hatoda-hetede. Ez pedig a megbecsülés, a társadalmi elismertség, a presztízs nagyon érzékeny fokmérője. További újdonsággal szolgál a köznemesek belső megoszlásának alakulása. A „bürokraták” csoportja már korábban is (az átmeneti és a konszolidációs nemzedékben) túlsúlyba került, de ez a többség most elsöprővé vált: mintegy 90% a többiek 10%-ával szemben. Ahogy azt már a megelőző nemzedéknél tapasztalhattuk, nem érvényesült immár az a régebbi megoszlás sem, mely szerint a „bürokraták” a Kancellária és a Kamara hivatalaiban kezdik pályájukat, hanem e tekintetben mind a négy általunk vizsgált dikasztérium szóba jöhetett, mégpedig teljesen egyenletes megoszlásban. Mindhárom főnemesi rangemelés is a korábban definiált „bürokraták” alcsoportjába esik. Ha a többiek esetében is annak keressük nyomát, hogy a hivatalviselő tartósan az elitbe emelte családját, akkor nem találunk többet két további esetnél. A „professzionális” tisztviselő, Végh Péter fia, István a helytartótanácsosságig jutott, illetve személynök lett felsőbüki Nagy Pál fia, József, ami garanciát jelent arra, hogy Végh Péternek és felsőbüki Nagy Pálnak sikerült családját tartósan az elitbe emelnie. Melléjük bizonyos értelemben még Vörös Antalt sorolhatjuk, akinek a veje országbíró lett. Vagyis a tartós társadalmi felemelkedés esélye a korábbiakhoz képest érzékelhetően visszaesett – 50% alá. Árulkodó, hogy két „bürokrata” professzionális vezető hivatalnok számára a köznemesi rendi állás nem hogy kiindulópontul szolgált volna, hanem végállomást jelentett: Gassner és Mihálkovics is közrendű hivatalnok volt, szolgálatuk jutalmaként (és majdani tanácsosi előléptetésük valószínű előfeltételét teljesítendő) nemesi kutyabőrt kaptak. Tehát a hatalomgyakorlással összeköthető vezető hivatali pozíciókba bekerülhettek már a 18. század második felében (és nem is csupán II. József korában) közrendű születésű királyi tisztviselők. Mindezekből egyértelmű, hogy a harmadik csoport létszáma jelentősen leapadt. A vármegyéktől a központi kormányhatóságokba és bíróságokhoz kerülő hivatalviselők csoportja, amelynek számbeli bővülése eddig sem tartott lépést a teljes csoportéval, hirtelen maroknyivá zsugorodott: mindössze ketten képviselik a tereziánus generációban, Darvas Ferenc és felsőbüki Nagy Pál. A tereziánus hivatalnokok családjában a következő generáció ellenzékisége megjelenik az arisztokraták alcsoportjában (Illésházy István esetében), de sehol máshol nem. Úgy tűnik, a korszak végére Bécsnek sikerült egy hosszú távon, generációkon átívelően is teljesen lojális hivatalnoki garnitúrát kinevelnie.
