Századok – 2019

2019 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Shaul Stampfer: Áttértek-e a kazárok a zsidó vallásra?

ÁTTÉRTEK-E A KAZÁROK A ZSIDÓ VALLÁSRA? 118 szemet. Ha az említések hiányára megfelelő indokokat találunk, akkor a csendből levezetett érvelésnek van egy kevés súlya. Ha viszon nehéz – vagy akár lehetetlen – a források hallgatására magyarázatot találni, akkor a csendet vehetjük az ese­mény megtörténtének logikus ellenbizonyékául. 84 A csendből levezetett érvelés a kazárok esetében sokkal erősebb, mint ahogy ál­talában ezt az érveléstechnikát használni szokták. Az a tény, hogy a csend források során át – zsidó, bizánci, kazár, írott és régészeti – ismétlődik, növeli az áttérés va­lószínűtlenségét, és erősíti az érveinket.85 E csendre alapozott érvelésünk ellenében hozott érveknek alternatív magyarázattal kellene szolgálniuk a csendre. A kazárok esetében azonban ez több, csodálatos módon egybeeső magyarázatot követelne. Térjünk vissza a nyitó kérdésünkhöz: áttértek-e a zsidó vallásra a kazárok, esetleg a király által vezetve egy nagyobb csoportjuk, vagy sem? A legegysze­rűbb és legmeggyőzőbb válasz az, hogy a kazárok judaizmusra való áttérésének története legenda, amely minden ténybeli alapot nélkülöz.86 A héber források pszeudo epigrafikus iratok, az arab források leginkább szóbeszédként értelmezhe­tőek, más források pedig nem meggyőzőek. Ezért egyszerűen a kazár király vagy elit áttéréséről nem áll rendelkezésre jelentős bizonyíték.87 Ez azt jelenti, hogy sokoldalnyi zsidó, orosz és főként kazár történelmet újra kell írni. Ha az áttérés nem történt meg, akkor újra kell gondolni az olyan témákat, mint amilyen a zsi­dó hatás a korai Oroszországban, vagy az etnikai kapcsolatok. Ha viszont mást 84 Ennek részletes tárgyalását lásd David Henige: The Race Is Not Always to the Swift: Thoughts on the Use of Written Sources for the Study of Early African History. Paideuma 33. (1987) 53–79., különö­sen: 65–69. Természetesen múltbeli forrásoktól nem várható el, hogy olyan állításokat cáfoljanak, amelyeket később fogalmaztak meg. Így ha a kazár áttérés nem történt meg, akkor 9. és 10. századi forrásoktól nem várhatjuk, hogy a meg nem történésről beszéljenek. Ha azonban mégis megtörtént, akkor feltehetjük a kérdést, hogy miért nem tesznek erről említést a források. 85 Ez egybeesik David Henige kritériumával, aki szerint az érvelés „akkor működik a legjobban, ha a csend átfogó, de annyira ellentétes az ösztönössel, hogy minden általános érvnek választ kell rá adnia”. Lásd Henige, D.: Historical Evidence i. m. 176. 86 Ez nemcsak Gil véleménye, hanem Mikhail Lipkin is osztja ezt a nézetet, lásd Rossia v poiskah Khazarskogo tsarstva. Lekhaim 9. (2007) 10. sz. 204–205.; Shingiray, I.: On the Path i. m. 118–119. azt írja: „Bár a kazár áttérés történelmi hitelességét felfokozott vita övezi, bizonyítékai meglehetősen felszínesek. Ha a kazár uralkodó elit a judaizmust választotta birodalmi vallásként (ami a 9–10. század politikai kontextusában nem lett volna túl szokatlan), az valószínűleg nem a zsidó doktrínák bibliai formája volt, hanem a szóbeli kultúrán alapuló saját értelmezésük a zsidó vallásról, megtartva a pante­izmust (ezt néhány iszlám forrás említi), és a határokon megjelenő guluvv (extremizmus) tipikus ten ­denciáit is, melyben a judaizmus, a zoroasztrianizmus és az iszlám szorosan összekapcsolódtak, és élénk párbeszédet folytattak egymással (amit jelenleg alulbecsülnek a történészek).” Az áttérésről beszámoló források egyike sem említi azonban, hogy a kazárok judaizmusa az olvasók által ismert judaizmustól eltérő, „különleges” lett volna. 87 A 9. századi harráni filozófiai akadémia esete – amiről azt tartották, hogy élő hagyományként őrizte a görög filozófia oktatását – példa arra, hogy egy megkérdőjelezhetetlennek hitt vélemény is lehet ha­mis. Nemrégiben meg is cáfolták ezt a vélekedést. Lásd Joep Lameer: From Alexandria to Baghdad: Reflections on the Genesis of a Problematical Tradition. In: The Ancient Tradition in Christian and Islamic Hellenism. Ed. Gerhard Endress – Remke Kruk. Leiden 1997. 181–191.

Next

/
Thumbnails
Contents