Századok – 2018
2018 / 5. szám - HADÜGYI FORRADALOM – FISKÁLIS ÁLLAM – FISKÁLIS-KATONAI ÁLLAM EURÓPÁBAN A 16–18. SZÁZADBAN - Ágoston Gábor: Oszmán hadügyi változások a 16–18. században
OSZMÁN HADÜGYI VÁLTOZÁSOK A 16–18. SZÁZADBAN 972 Az előbbiekben azonban láthattuk, hogy a janicsárok és más udvari zsoldosok száma már Szulejmán uralkodása alatt emelkedni kezdett. A janicsárok száma a Szafavidák elleni háborúban jelentősen növekedett, és a háborút a Porta 22 760 janicsárral zárta. Ez a létszám 1592-ben kb. 600 fővel emelkedett,31 de igazán majd csak a tizenöt éves háború idején ugrott meg jelentősen. 1593 őszén a Porta már 24 250 janicsárnak fizetett zsoldot, akikből 9080 főt a magyarországi hadjáratra rendelt. 32 A janicsárok száma 1597-re már elérhette a 35 000 főt, a portai zsoldosok összlétszáma pedig meghaladta az 58 500 főt. A háború után, 1609-ben a janicsárok létszáma 37 000 fő körül stabilizálódott, a zsoldosok száma pedig 66 500 fő közelébe emelkedett. A 17. század derekán, a krétai (1645–1669), valamint az erdélyi és magyarországi hadjáratok idején, a kincstár már 50–55 000 janicsárt és 66–76 000 portai zsoldost fizetett. A létszámok a csúcsot a visszafoglaló háborúk alatt 1687–1688-ban és 1694 és 1699 között érték el, kerekítve 63 000 és 79 000 janicsárral és 100 000 és 114 000 fő portai zsoldossal. Ezek a számok jól szemléltetik, hogy a 17. században elhúzódó háborúkban a Szulejmán-korabeli hadjáratokhoz képest már jóval több katonára volt szükség, de azt is, hogy az oszmán kormányzat képes volt ezen igények kielégítésére a birodalom „harmincéves háborújában” (1578–1612) vagy inkább „hatvanéves háborújában” (1578–1639) – amikor az oszmánok a szafavidák (1578–1590, 1603–1612, 1615–1618, 1623–1639), a Habsburgok (1593–1606), valamint az anatóliai és szíriai dzseláli felkelők ellen (1595–1610) harcoltak, sokszor átfedésekkel –, illetve a krétai és a magyarországi háborúkban. A 17. századi oszmán seregek összetételét, fegyverzetét és taktikáját az ellenfelekéhez kellett igazítani. A legnagyobb kihívást a Habsburg seregek jelentették. A tizenöt éves háborúban a Magyarországon harcoló császári-királyi toborzású seregek taktikája, harcászata a lőfegyverek tűzerejére épült, azaz e csapatok a korabeli hadügyi fejlődés vagy hadügyi forradalom élvonalába tartoztak.33 A „hadügyi forradalom” elmélete, pontosabban az elmélet Geoffrey Parker által átfogalmazott változata az 1990-es években a nemzetközi történettudomány felkapott tézisévé vált. Sikerét nagyrészt annak köszönhette, hogy egyszerre kínált magyarázatot a kora újkori Európa és a világtörténelem nagy átalakulásaira – a 17. század válságára, az abszolutista államok kialakulására és „a Nyugat felemelkedésére.” Ez utóbbi az Európa-központú történetírásnak mindig is kedves témája volt. A hidegháború Warfare, 1453–1815. Ed. Jeremy Black. London 1999. 118–144., különösen: 134–139. 31 1592-ben az első három fizetési negyedévben a janicsárok száma 23 372 fő, 23 323 fő és 23 359 fő volt. Lásd BOA MAD.d. 7477, pp. 360., 686., 1032. Az első adatot Fodor Pál is használta, lásd Fodor P.: Vállalkozásra kényszerítve i. m. 45. 32 BOA KK.d. 1775, p. 235. 33 Kelenik József: A hadügyi forradalom és hatása Magyarországon a tizenöt éves háború időszakában. Tények és megjegyzések a császári-királyi hadsereg valós katonai értékéről. Hadtörténelmi Közlemények 103. (1990) 3. sz. 80–120.
