Századok – 2018
2018 / 5. szám - HADÜGYI FORRADALOM – FISKÁLIS ÁLLAM – FISKÁLIS-KATONAI ÁLLAM EURÓPÁBAN A 16–18. SZÁZADBAN - Ágoston Gábor: Oszmán hadügyi változások a 16–18. században
ÁGOSTON GÁBOR 973 elmúltával és a nyugati demokráciák nagy ellenfelének, a Szovjet Birodalomnak az összeomlásával az elmélet immár nemcsak a történészek és társadalomtudósok között, de a szélesebb olvasóközönség köreiben is népszerűvé vált. 34 Ebben a politikai és intellektuális légkörben ismét divatba jött az Európaközpontú történészek és orientalista kutatók azon véleménye, amely azt állította, hogy az oszmánok – és általában az iszlám birodalmak – képtelenek voltak lépést tartani az európai hadügy forradalmi fejlődésével. Az oszmán katonai lemaradás okai között az európai és amerikai szerzők „az iszlám konzervativizmusát” és „katonai despotizmusát” említették, amelyek szerintük „a nyugati technika befogadása és a helyi feltalálókedv ellen dolgoztak”, aminek következtében az oszmánok függővé váltak a nyugati szakemberek és fegyverek importjától, de még ezek segítségével sem voltak képesek lépést tartani a nyugat-európai hadügy fejlődésével, és lemaradásuk hamarosan katonai kudarcok sorához, és végül a „Nyugat felemelkedéséhez” vezetett. Bár e nézetekkel olyan ismert történészek és orientalisták munkáiban találkozhatunk, mint Carlo Maria Cipolla, Kenneth M. Setton, Eric L. Jones, Paul Kennedy, Geoffrey Parker, Victor Davis Hanson vagy Bernard Lewis, ezek néhány nyugati kortárs utazó és diplomata kiragadott, sokszor felületes megfigyelésén alapulnak. Az 1980-as években isztambuli levéltári kutatásaim során lettem figyelmes arra, hogy ezek az általánosító vélemények ellentmondanak az oszmán lőpormalmok, ágyúöntők és hadiipari műhelyek korabeli elszámolásaiból kibontakozó képnek. Ezeknek az elszámolásoknak a módszeres feldolgozása után a fenti nézetek szinte valamennyi állítását cáfoltam. Bizonyítottam, hogy az oszmán fegyveripar mind minőségi, mind pedig mennyiségi tekintetben képes volt a birodalmi hadsereg lőpor-, ágyú- és lőfegyver-szükségleteinek kielégítésére. E forrásokból az is látható, hogy nem volt lényeges minőségi eltérés az oszmánok és a padisah ellenfelei által használt tűzfegyverek között. Ennél is fontosabb, hogy a 17. század végéig – részint az önellátó fegyvergyártásnak, részint pedig logisztikai fölényüknek köszönhetően – az oszmánok rendre több fegyvert, hadianyagot és katonát voltak képesek bevetni csaták és várostromok alkalmával, mint európai ellenfeleik, aminek következtében az oszmán kormányzat ellensúlyozni tudta ellenségei technológiai és taktikai fölényét is.35 Ezen eredmények alapján nemcsak Parker módosította korábbi 34 Geoffrey Parker: The Military Revolution. Military Innovation and the Rise of the West, 1500– 1800. Cambridge 1988. Az elmélet rövid ismertetése a magyar szakirodalomban Kelenik J.: A hadügyi forradalom i. m.; Ágoston G.: Az európai hadügyi forradalom i. m. 465–468.; Uő: Történetírás és had történetírás. Gondolatok a professzionális és népszerű angolszász hadtörténetírásról. Hadtörténelmi Közlemények 119. (2006) 524–537. Lásd még B. Szabó János e számban megjelent írását. 35 Lásd például Ágoston Gábor: Párhuzamok és eltérések az Oszmán és az európai tüzérség fejlődésében a XV–XVII. században. Történelmi Szemle 34. (1992) 173–198.; Uő: Oszmán monstrumlövegek: valóban szétváltak az európai és az oszmán tüzérség fejlődésének útjai? Keletkutatás 1992. ősz 11–19.
