Századok – 2018

2018 / 5. szám - HADÜGYI FORRADALOM – FISKÁLIS ÁLLAM – FISKÁLIS-KATONAI ÁLLAM EURÓPÁBAN A 16–18. SZÁZADBAN - Ágoston Gábor: Oszmán hadügyi változások a 16–18. században

OSZMÁN HADÜGYI VÁLTOZÁSOK A 16–18. SZÁZADBAN

962

birodalom eltérő fejlődési tendenciáira. E három birodalomban a hadügy, a kormányzat és a pénzügyigazgatás területén megfigyelhető változások ugyanis gyakran összefüggtek, hisz a változásokat és reformokat sokszor épp az ellenfél katonai hatalmának ellensúlyozására vezették be.

1 Oszmán katonai fölény és Habsburg ellenintézkedések

A klasszikus oszmán haderő két pillérre épült: 1. a tartományi lovassági csapatokra, amelyeket a Porta a timár-birtokok jövedelméből fizetett, valamint 2. a Porta kapukuluként, vagy a „Porta rabszolgáiként” ismert állandó zsoldoshadseregre, amelyet az elit janicsár gyalogság, tüzérek és más műszaki alakulatok mellett a központi lovascsapatok alkották.

2 Az oszmán seregek derékhadát a rövid karddal és íjjal felszerelt, sisakot és páncélinget viselő, timár-jövedelmekkel javadalmazott tartományi szpáhik, és az általuk kiállított lovas dzsebelük, azaz vértesek adták. Lovasrohamaik számos alkalommal döntötték el a csaták kimenetelét. Ugyanakkor hatékonyan biztosították a jogrendet és közbiztonságot a tartományokban. Az 1527. évi központi kincstári kimutatás szerint 27 888 fő volt a szpáhik száma, akik mintegy 42 000 főnyi vértest állíthattak ki, azaz az oszmán tartományi könnyűlovas had minimum 70 000 fő körül lehetett, de egyes kutatók 100 000 főre teszik számukat. Ezt a timáros tartományi lovasságot egészítették ki az udvari vagy portai zsoldosok, akik közül a gyalogos janicsárok számítottak a legfontosabbnak. Ők voltak a szultán elit katonái, akik ekkoriban már mesterien bántak a kézi lőfegyverekkel is, fegyelmezettségük és harc értékük pedig európai viszonylatban is kimagaslott. A későbbi janicsárokat ekkor még a devsirmével vagy gyermekadóval toborozták a padisah birodalmának keresztények lakta területeiről. Az általában 10–12 esztendős gyermekek iszlám hitre való áttérésük után éveket töltöttek el anatóliai falvakban, ahol paraszti gazdaságokban dolgozva megerősödtek, valamint megtanulták a török nyelvet és szokásokat. Ezt követően kerültek a janicsárújoncok, azaz az adzsemi-oglánok isztambuli vagy edirnei kaszárnyáiba, ahol többéves katonai kiképzés mellett mesterséget is tanultak, és mint 1 Lásd Gábor Ágoston: Habsburgs and Ottomans. Defense, Military Change and Shifts in Power. Tur

kish Studies Association Bulletin 22. (1998) 1. sz. 126–141.; Uő:

Empires and Warfare in East-Central Europe, 1550–1750. The Ottoman-Habsburg Rivalry and Military Transformation. In: European Warfare, 1350–1750. Eds. David Trim – Frank Tallett. Cambridge 2009. 110–134.; Uő:

Military Transformation in the Ottoman Empire and Russia, 1500-1800. Kritika: Explorations in Russian and Eurasian History 12. (2011) 2. sz. 281–319.

2 A klasszikus oszmán haderőre lásd Káldy-Nagy Gyula: A

török állam hadseregének kialakulása I. Szulejmán korára. In: Mohács. Tanulmányok a mohácsi csata 450. évfordulója alkalmából. Szerk. Rúzsás Lajos – Szakály Ferenc. Bp. 1986. 163–194.; Rhoads Murphey:

Ottoman Warfare. New Brunswick 1999.; Colin Imber: The Ottoman Empire, 1300–1650. The Structure of Power. London 2009.