Századok – 2018
2018 / 5. szám - HADÜGYI FORRADALOM – FISKÁLIS ÁLLAM – FISKÁLIS-KATONAI ÁLLAM EURÓPÁBAN A 16–18. SZÁZADBAN - B. Szabó János: A félreértett „hadügyi forradalom”. Egy hadtörténeti eredetű globális világmagyarázat terjedésének dinamikája
A FÉLREÉRTETT „HADÜGYI FORRADALOM” 948 Parker-féle gondolatmenet a vizsgált korszak kezdetén biztosan durván leegyszerűsítő és ezért félrevezető is. Számára is nyilvánvaló volt, hogy a francia ostromtüzérség a valóságban korántsem volt annyira hatékony az 1490-es évek itáliai hadjárataiban, mint azt a kortárs történetírók művei sugalmazták. A forradalom első lépése, a gyalogság szerepének átértékelődése pedig a svájci pikások győzelmeihez kötődik – nem pedig például a kézi tűzfegyvereket ténylegesen tömegesen használó velencei milíciához. 35 Az erős kritikát megfogalmazó szerzők közé tartozott a 16. századi angol– skót háborúk szakértője, Philip Gervase is, akinek 1999-ben megjelent könyvében közelről tanulmányozhatjuk, hogy – míg 1513-ban az angol sereg színevirága VIII. Henrikkel az élen a kontinensen hadakozott – a hátrahagyott, középkori fegyverekkel, hosszúíjjal és billel felszerelt angol területvédelmi erők katasztrofális vereséget mértek a reformer skót királynak, Jakabnak a francia szakértők segítségével, „korszerű” tüzérséggel és pikákkal felszerelt hadseregére.36 Ahogy az 1547. évi Pinki Clugeh-i csatát az angolok javára eldöntő piszto lyos német zsoldos lovasság sem mutathatja a lovasság hanyatlásának biztos jeleit, úgy könyvéből az is világossá válik, hogy nehezen hihetünk a modernizációs trendekhez való csatlakozás automatikusan érkező „áldásaiban”, ahogy általában a lovasság szerepének a 16. században már szinte közhelyszerűen emlegetett leértékelődése sem annyira nyilvánvaló.37 A kor hadügyi változásai ugyanis – amellett, hogy korántsem szorították oly mértékben háttérbe a csatadöntő nehézlovasságot, mint azt sok kutató sokáig rendületlenül hitte – az erődítések és ostromok jelentőségének ismételt felértékelődése miatt szerte Európában igen fontos szerephez juttatták a kor legkülönfélébb könnyűlovas csapatnemeit is. 38 A kritikusok legkülönfélébb munkái jelzik tehát, hogy elegendő véletlenszerűen kiválasztott példa esetében gyorsan világossá válhat: minden olyan modell, amely Parkeréhoz hasonló módon – a hadtörténeti adatok gondosan előválogatott láncolatára épített – monokauzális megközelítéssel próbálja értelmezni a történelmi eseményeket, egy részletesebb megközelítési móddal ütköztetve a legtöbb esetben szinte magától értetődően tévesnek fog bizonyulni. Amikor a modellt egy tetszőlegesen kiválasztott esemény esetében utólagos „jóslásra” szeretnénk felhasználni, a részletek iránt fogékony, hagyományos operativ military history mű velője, a „szakember” rendre szembe fog kerülni az „elméletet alkotó tudóssal”. 35 Renaissance Quarterly 45. (1992) 2. sz. 377. Vö. Michael. E. Mallett – John Rigby Hale: The Military Organization of a Renaissance State. Venice c. 1400 to 1617. London–New York 1984. 79–80. 36 Philips Gervase: The Anglo-Scottish Wars, 1513–1550. A Military History. Woodbridge 1999. 109–133. 37 Gervase, P.: The Anglo-Scottish Wars i. m. 1999. 193–200. 38 Uo. 9–41.
