Századok – 2018
2018 / 5. szám - HADÜGYI FORRADALOM – FISKÁLIS ÁLLAM – FISKÁLIS-KATONAI ÁLLAM EURÓPÁBAN A 16–18. SZÁZADBAN - B. Szabó János: A félreértett „hadügyi forradalom”. Egy hadtörténeti eredetű globális világmagyarázat terjedésének dinamikája
B. SZABÓ JÁNOS 943 döntően befolyásolta az európai stratégiai gondolkodást, a „hadügyi forradalom” elterjedésének területén a háborúk leginkább ostromok sorozatává váltak. A nagy nyílt csaták Európa fejlettebb területein így elvesztették jelentőségüket, mivel a szembenálló hadseregek hagyományos mezei összecsapásai már „csak” azokban a térségekben dönthették el a háborúk sorsát, ahol még nem épültek ki tömegesen az újfajta erődök, azaz kívül maradtak a „hadügyi forradalom” világán. A „hadügyi forradalom” jeleként emellett Parker a hadseregek létszámának emelkedését és a gyalogság előtérbe kerülését emelte ki, mivel az újonnan kiépített erődöket már csak módszeres ostrommal lehetett bevenni, amelyeknek óriási ember- és hadianyag igénye volt. Szerinte mindezek döntő hatást gyakoroltak a kora újkori államfejlődésre, sőt a gazdaságra és a társadalomra is. A „hadügyi forradalom” együtt járt a központi hatalom megerősödésével, és végül az abszolutista államok – végső soron a modern európai nemzetállamok – kialakulásához vezetett, mert csak ezek erőforrás-koncentrációi voltak képesek hatalmas ágyúparkok, erődítési rendszerek, a megnövekedett létszámú hadseregek fenntartására. A korszak angliai kutatói Parker téziseinek már az első, „európai” verzióját sem feltétlenül fogadták nagy lelkesedéssel: a kiadás éve ugyan tulajdonképpen „elfedi”, hogy az 1995-ben megjelent, s széles körben ismert The Military Revolution Debate című tanulmánykötet írásainak kisebbik része már ezt az első, 1976-os verziót vette kritikai „ostrom” alá. A korai hozzászólók közül16 érdemes megemlítenünk a vita közismert tanulmánykötetében már nem szerepelő Michael Duffyt az exeteri egyetemről, aki 1980-ban az általa szerkesztett kötetben egyrészt már érzékeltette a kora újkori Európát ért „oszmán-kihívás” fontosságát, másrészt a tengeri haderő jelentőségét is beemelte már az elméletbe, harmadrészt az államfejlődésben vélelmezett szerepe okán jelentős mértékben kiterjesztette a „hadügyi forradalom” folyamatának időhatárait.17 2016-ban Tonio Andrade a „hadügyi forradalom” teória egyik fő erényének a rugalmasságot, a bővíthetőséget jelölte meg,18 s valóban, Parker már ekkor dolgozott az elmélet „hatósugarának” bővítésén, s következő munkájában már Duffy két utóbbi szempontját is a magáévá tette. 16 Közéjük tartozott a németországi születésű, második világháborús brit veterán, Gunther Erich Rothenberg, az indianai Purdue egyetem tanára, aki – még tulajdonképpen Roberts nyomdokain járva – a dunai Habsburg Monarchia kiemelkedő katonai vezetőjét, a katolikus olasz Raimomundo Montecuccoli személyét állította Nassaui Móric és Gusztáv Adolf mellé, megelőlegezve ezzel a Jeremy Black későbbi súlyponteltolását. Gunther E. Rothenberg: Maurice of Nassau, Gustavus Adolphus, Raimondo Monte cuccoli, and the ’Military Revolution’ of the Seventeenth Century. In: Modern Strategy from Machiavelli to the Nuclear Age. Eds. Peter Paret – Gordon A. Craig – Felix Gilbert. Oxford 1986. 32–63. 17 Michael Duffy: The Military Revolution and the State, 1500–1800. Exeter 1980. 18 Tonio T. Andrade: The Gunpowder Age, China, Military Innovation, and the Rise of the West in World History. Princeton–Oxford 2016. 118.
