Századok – 2018

2018 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Papp István: Fehér Lajos. Egy népi kommunista politikus pályaképe (Bartha Ákos)

928

TÖRTÉNETI IRODALOM

kommunista párton belül egyrészt már származásával is kötődött a parasztsághoz, másrészt világnézetében fogékonyságot mutatott a népi mozgalom eszmeisége iránt. Itt azonban felmerülhet a kérdés, hogy amennyiben a magyar népi mozgalmat harmadikutas mozgalomnak tartjuk – miképpen ők magukat annak tartották –, lehetséges-e ilyen értelemben „népi kommunista” modellről beszélni? Hiszen a „harmadik út” – vagy Németh László szavaival: „harmadik oldal” – a kapitalizmus és a szocializmus kínálta alternatívákon túl igyekezett egy újfajta gazdasági rendet kínálni, politikailag pedig mind a szélsőjobboldali, mind a szélsőbaloldali diktatúráktól elhatárolódott. Ez a hitvallás persze az egyének szintjén, a közélet színpadán nem volt mindig tetten érhető. Egyes népiek akár a mindenkori kormánypárttal, akár annak szélsőjobboldali vagy szélsőbaloldali ellenzékékével is megtalálták az összhangot. Miképp a szerző fogalmazott a kötet Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában 2017. december 12-én tartott bemutatóján: a népi mozgalmat olyan alapprogramnak is tekinthetjük, melyen szélsőjobboldali és szélsőbaloldali programot egyaránt le lehet futtatni. Könnyen belátható azonban, hogy amennyiben ezt az állítást elfogadjuk, a népi mozgalmat nem tarthatjuk többé harmadikutas ideológiájú áramlatnak. Fehér Lajos élettörténetének első évtizedei, vagyis a „szeghalmi gyermekkor” (18.) a Horthy-korszak tehetséggondozásának látószögéből érdekes elsősorban. A kötet lapjairól megismerhetjük, hogyan küzdötte fel magát az agrárproletár édesapa, mennyit számított egy jó szemű elemi iskolai tanító, s milyen áldozatokat hozott a család gyermekeik kitaníttatásáért. Papp filológiai aprómunkával azonosította a Fehér-fivérek és Kovács Imre korai kapcsolatát, valamint kitért a debreceni egyetem szemléletformáló tanáregyéniségeire is. Ennél fontosabb annak a szellemi átalakulásnak a története, mely által „a radikális szociális igazságtétel iránt elkötelezett szeghalmi parasztfiú egy év alatt a marxista eszmékig” (46.) jutott. Fehér memoárja a népfrontpolitika 1935-ös meghirdetését és a debreceni református kollégium „kedvező szellemi légkörét” (46.) emelte ki ennek kapcsán. Ekkép a második világháború kirobbanásának idejére „útkereső értelmiségiből útkereső kommunista értelmiségévé” (50.) vált, jóllehet párttagságot csak „1942. december 20-án” kapott (75.) – ha hihetünk a visszaemlékezéseknek. A negyvenes évek első felében a vágyott értelmiségi szerepet főképp budapesti náciellenes orgánumok (Ujság

, Magyar Nemzet

, Szabad Szó

,

Kis Ujság

) redakciói biz

tosították számára. A szerző ugyanakkor nem rejtette véka alá, hogy Fehér karrierútjának elindítását (Gyenes Istvánéhoz vagy Göncz Árpádéhoz hasonlóan – többek között) az újságírói pálya „árjásítása” segítette, s külön tárgyalta a debreceni visszatérés furcsaságait is, vagyis a kommunistabarát Kállai Gyula és „az egyre inkább jobbra gravitáló Kodolányi” (62.) együttdolgozását a Tiszántúl

nál. A Budapestre visszatérő Fehér Lajost 1942 nyarán letartóztatták a VKF kémelhárító osztályának nyomozói, s bár feltűnően enyhe bánásmódban részesült (a szerző feltételezése szerint a Magyar Közösség intervenciójának köszönhetően), az elszenvedett sérelmek 1945 után pártbéli legitimációját erősítették, ráadásul 1945 előtt is az újságírói pályán maradhatott. Közölt szövegeit elemezve Papp figyelme kiterjedt a „sorok között megbúvó propagandára” (71.), vagyis arra a korabeli gyakorlatra, amivel át lehetett juttatni a korszellemhez nem igazodó ideológiai tartalmakat a cenzúrán. Egy újabb lebukásnak köszönhetőn azonban már 1943 őszén „illegalitásba vonult” a jó tollú publicista, akinek ez a szomorú tapasztalat 1944. március 19-e után már helyzeti előnyt jelentett. A katonai dolgokban teljesen járatlan Fehért – saját meglepetésére – 1944 augusztusától a kommunista mozgalom falusi vonaláról „a szerveződőben lévő katonai ellenálláshoz vezényelték át” (84.), Pálffy György és Sólyom László mellé. Feladata a néhány fős fegyveres csoportokban tevékenykedő „akciógárdákkal” történő kapcsolattartás volt. Mint Papp kiemelte, Fehér Lajos „úgy vált partizánná, hogy ő maga nem fogott fegyvert a kezébe, nem hajított el egyetlen kézigránátot sem, sőt az akciókat sem nézte végig, még tisztes távolból sem.” Ellenben szerepvállalásából „komoly politikai tőkét”