Századok – 2018
2018 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Attila Pók: Remembering and Forgetting Communism in Hungary. Studies on Collective Memory and Memory Politics in Context (Csepeli György)
925 TÖRTÉNETI IRODALOM védőbástyájának tartja azóta is magát, míg Kőszegen az ostrom emléke a mai napig a helyi identitás eleven forrása, melyben a hősiesség és a megegyezés kettőssége által lehetővé vált túlélés dominál. Pók Attila koncepciója szerint a történelemtől elválaszthatatlan a megtörtént eseményekre való emlékezés (vagy épp azok elfelejtése), miáltal „történelmek” sokasága jön létre, melyek egymással versenyeznek az időben, újra- meg újraalkotva a megtörténésben elrejtőző, eredeti mivoltukban feltárhatatlan történéseket. David Loventhalt követve Pók Attila a kötet három nagy egységében háromféle módon közelít a múlthoz. Az első módozat a múltat mint a történetírói vágy titokzatos tárgyát állítja elénk, igen nagy szabadságot biztosítva a történetírónak, aki a történelmet ideológiai velleitásai, történelemszemléleti keretei közül ki nem mozdulva írja, illetve újraírja. A kötet első részének tárgya a kommunizmus és annak emlékezete Magyarországon, valamint a többi kis kelet-közép-európai társadalomban. A kommunista korszakban a történetírók mindegyik országban a nacionalizmus és nacionalizmussal élesen szemben álló marxista-leninista értelmezési sémák közötti feloldhatatlan ellentmondással küszködtek. E fejezet egyik kiemelkedően jó írása a magyar történettudomány alakváltozásait tárgyalja 1945 után. A két világháború közötti korszak két kiemelkedő történészének sorsa a „kőszegi modell” jegyében alakult. Hóman Bálint a váci fegyházban végezte, míg Szekfű Gyula – a Magyar Történet köteteinek szerkesztésében Hóman társa – ugyanabban az idő ben Magyarország moszkvai követe lett. A nacionalizmus és a marxizmus közötti harc min denhol a nacionalizmus javára d őlt el, kiv é ve Magyarországot, ahol Molnár Erik doktrin é r marxizmusa útját állta a nacionalista törekvéseknek, és akarva-akaratlan a t ö rt é nettudomány reneszánszát indította el. Ebben a korban született Szűcs Jenő korszakos fontosságú esszéje Európa három fejlődési régiójáról, ekkortájt írta Nemeskürty István közéleti vitákat indító könyveit, és szintén ekkor jelent meg a román „elvtársak” nagy bosszúságára a nemzeti elfogultságoktól mentes Erdély története három kötetben. A kötet második részében a múlt megismerésére expressis verbis törekvő tanulmányokat találunk. A könyv címe által jelzett témakörtől látszólag eltérve e második rész tanulmányai a magyarországi kommunista hatalomátvételt megelőző kor eszméivel és szereplőivel foglalkoznak, melyeknek azonban – mint a tanulmányokból kiderült – nagyon is sok közük van ahhoz, ami Magyarországon 1948 és 1989 között történt. Pók Attila érzékletes képet rajzol Jászi Oszkárról, aki nemcsak az Osztrák– Magyar Monarchia betegségeinek diagnosztizálá sára, hanem a Monarchia felbomlásának időszakában a betegségek kikúrálására is vállalkozott. Mint 1918-ban kiderült, Jászi jobb diagnoszta, mint terapeuta volt, de politikusként elszenvedett kudarcaiba nyilván belejátszott az is, hogy az általa ostorozott konzervatív politikustársaihoz hasonlóan ő is képtelen volt elképzelni Nagy-Magyarország eltűnését a térképről. Liberális-demokrata oldalról ugyanazt a lehetetlent akarta, aminek lehetetlenségébe ellenfelei konzervatív oldalról nem akartak belenyugodni. Hosszabb tanulmány foglalkozik az első világháború értelmezésének trendjeivel, amelyek jellegzetesen különböznek aszerint, hogy a szerzőik az eredeti események megtörténtéhez képest mikor éltek. Fontos következtetés, hogy az idő önmagában nem oldja békévé az emlékezést. Nyugat-Európában angol– francia – német együttműködéssel sikerült elindulni a békévé oldódó emlékezés útján. Peronne várában 1992-ben első világháborús múzeum nyílt, melynek kiállítása nem tesz különbséget német, francia vagy angol halál és szenvedés között. Kelet- és Közép-Európában azonban még messzi a megbékélés. Az első világháborút követően különösen kényesen alakult Magyarország sorsa. Velünk és Ausztriával a győztesek kegyetlenül elbántak. Pók Attila nem mondja meg miért történt, ami történt 1920. június 4-én a Nagy Trianon-palotában, de azt helyesen látja, hogy a palotai történések kényszerpályára állították a magyar társadalmat, s a legrosszabbat hozták ki belőle: ide értve a
