Századok – 2018
2018 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Papp Barbara – Sipos Balázs: Modern, diplomás nő a Horthy-korban (Bartha Eszter)
923 TÖRTÉNETI IRODALOM Nagyon hasznos fejezet – a nőtörténeti szempontot az elemzés középpontjába állító sajtóelemzés mellett – a nőoktatás, nőképzés helyzetének áttekintése. Itt a jogi szabályozások változása mellett számos statisztikai elemzés és irodalmi áttekintés is helyet kap, és ezek alapján a szerzők fontos következtetéseket fogalmaznak meg, amelyek sok helyen szintén szembe mennek a közhiedelemmel. A remobilizáció tézisét erősíti, hogy 1920 és 1941 között emelkedett a kereső nők száma. Ezt nyilvánvalóan követte bizonyos attitűdváltozás, hiszen a társadalmi valóság általában felülírja az előítéleteket. A diplomás nők nagyobb része vállalt munkát a házasság után is, mint az oklevéllel nem rendelkezők – ez is a modernitás egyik ismérve lehet. Közöttük nagyobb számban szerepeltek izraeliták, mint a többi szellemi munkás nő között (mely bizonyára az izraeliták jó felsőoktatási pozícióinak eredménye). Igaz, a kötet azt is megemlíti, hogy a „fajvédő” törvények természetesen az idetartozó diplomás nőket sem kímélték, mint ahogyan a holokausztnak is sokan estek áldozatul. Noha a nők általában az alacsonyabb presztízsű és kevesebb jövedelmet adó pályákon tömörültek, a szerzők megállapítják: „Tehát a nők ugyan továbbra sem részesülhettek a legnagyobb presztízsű állásokból, a legfelsőbb szintű állami feladatok irányításából, azonban pozícióik a korábbiakhoz képest meglehetősen erősödni látszottak, különösen a felsőbb szintű oktatás és tudomány területein.” (150.). A diplomás nő megítélése – mind az iskolázottság áttekintése, mind a sajtóelemzés tükrében – tehát javult a társadalomban, még akkor is, ha a hivatás továbbra is alárendelődött a családi szerepvállalásnak. Igaz, a szerepek konfliktusáról egyes diplomás nők is megemlékeztek. A fentieket kiegészíteném egy saját olvasmányélménnyel. A Balogh-leányok érettségije című, fiatal leányok számára ajánlott olvasmány szépen illusztrálja a szerzők tézisét arról, hogyan veszik át az „emancipacionista konzervatívok” a feministák egyes követeléseit, miközben szigorúan elhatárolják magukat a feminizmustól. Az apa (középiskolai tanár) halála után elárvult leányok egymással versenyeznek, hogyan segíthetnének özvegyen maradt édesanyjuknak: a legidősebb, az egyetemre járó Margit magánnövendéket vállal (akivel természetesen megszeretteti magát); a középső, Ilka irodistának áll; a legkisebb és legháziasabb pedig panziót nyit. „Természetesen” végül mindegyik lány megtalálja a párját egy-egy vagyonos fiatalember személyében (akik persze nyitottak a modernista szemléletre, és értékelik a lányok házasság előtti önállóságát), kivéve az egyedüli diplomás Margitot, aki vélhetően a tudománynak szenteli magát, de neki ez is megbocsátható, hiszen apja örökségét viszi tovább. Noha Margit az egyedüli, aki a regény végére nem megy férjhez (ami sok tekintetben rávilágít a diplomás nők magánéleti áldozatára), a modern, diplomás nő mégiscsak úgy jelenik meg a tanmesének is beillő regényben, mint a „mi” csoport tagja – vagy legalábbis elfogadott, sőt tiszteletre méltó tagja a társadalomnak, aki, ha a saját gyerekét nem is, mások gyerekeit bevezetheti a szellem világába. A recenzió végére hagytam egy kritikát és egy javaslatot. A kritika lényege a nemzetközi kitekintés hiányzó fejezete. Igaz, szó esik a diplomás nők nemzetközi szervezetéről, arról azonban kevésbé, hogyan alakultak a magyar diplomások egyesülete és a nemzetközi szervezetek kapcsolatai, hogyan illeszthető bele a magyar diplomás nő története a nemzetközi irányzatokba. E tekintetben hasznos lett volna megemlíteni például Susan Zimmermann munkáit, amelyek nemzetközi perspektívából is láttatják a magyar feminizmus történetét. Ez a kritika nem érinti azt a véleményemet, hogy a kötet fontos, hiánypótló munka, amely megkerülhetetlen lesz a kibontakozó magyar nőtörténet-írásban, amelynek fénykora, reméljük még előttünk van. A szerzők szándékuk szerint elsősorban a középosztályra koncentráltak, ami helyes leszűkítés, ha a könyv terjedelmére és alaposságára gondolunk. A jövőben viszont hasznos lenne a kevésbé iskolázott nőket is bevonni a vizsgálódásba, és választ keresni arra a kérdésre, hogy mennyiben „szivárgott le” a társadalmi nemek viszonyának lassú változása a munkástársadalomba, és hogyan alakultak a családi és társadalmi nemi szerepek azokban a rétegekben, ahol a diploma a nők számára továbbra is elérhetetlen álom maradt. Bartha Eszter
