Századok – 2018
2018 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Tamás Ágnes: Propagandakarikatúrák ellenségképei Szarajevótól Párizsig (Romsics Gergely)
920 TÖRTÉNETI IRODALOM csehszlovákiai francia katonai misszió vezetője, a csehszlovák hadsereg főparancsnoka felvágja a magyar férfi gyomrát, melyből a korábban elfoglalt felvidéki városok esnek ki” (82– 83.). Gyakori az erőszakos szexizmus, így amikor a lekötözött magyar férfi „rút” békét kap a győztesektől feleségül, a rajzoló-szerző a következő diadalmas visszavágást adja a szájába a Mátyás Diák hasábjain: „ha felszabadul a kezem, egészen mást fogok vele csinálni” (89.). A szimbolikus erőszakot szó szerintivé alakító karikatúrák között az állatfigurákkal, negatív nemzeti karakterjegyekkel és különböző sugalmazásokkal operáló munkák képviselik – a mai befogadó számára kevésbé megrázó, holt metaforáik nyomán – a békésebb változatát ezeknek a rajzoknak. A hatalmas feldogozott anyag a magyar karikatúrákról átfogó (bár bevallottan nem teljes) képet nyújt, míg a szomszédos országokban keletkezett munkák közül elegendő jelenik meg ahhoz az elemzésben, hogy egyszerre összehasonlíthatóvá tegye és kontextualizálja a magyar munkákat. Amikor a szerző egy-egy kisebb témára koncentrál, briliáns részletelemzések kerekednek – ilyen a bolsevizmus és a Népszövetség ábrázolásairól szóló rész, és mindenekelőtt ilyen az antiszemita gúnyrajzokat (mint a belső ellenséget teremtő kulturális termelést) bemutató fejezet. A többi tematika is érdemi tárgyalást kap, de a szerző nem minden esetben biztosít hasonlóan tág értelmező szövegkörnyezetet, amelyek nélkül időnként az olvasónak saját, elsősorban politikatörténeti tudására kell hagyatkoznia. Számos érdeme mellett a kötet legnagyobb szerkesztési hiányossága, hogy a szerző nem érvényesít következetesen sem egy történeti-narratív szempontrendszert (Milyen nagyobb folyamatok fedezhetőek fel a magyar és kelet-közép-európai gúnyrajzok 1914 és 1945 közötti történetében? Hogyan vonatkoztathatók egymásra az egyes részfejezetek egy diakronikus értelmezési keretben?), sem pedig egy strukturalista, motívumok vizsgálatára épülő elemző módszert (Milyenek voltak a karikatúrák jelentésteremtő mechanizmusai? Mely motívumok azonosíthatóak határokon és témákon átívelően, melyeknek volt témaspecifikus szerepe?). A 316–325. oldalon, a munka konklúziójában a szerző kísérletet tesz az első típusú szempontrendszer érvényesítésére, de meglátásom szerint ez túl rövidre sikerült, az ott előkerülő – indokolt és fontos – kérdéseknek már az empirikus részfejezetekben hangsúlyosan, az elemzést strukturáló módon kellett volna szerepelnie. A fenti kritika ellenére a könyv érdemei révén fontos hozzájárulást tesz a korszakra vonatkozó történeti tudásunkhoz. A nagyon gondos adatolás és a leírások enciklopédikus mennyiségű empíriát tesznek kutatók és érdeklődők számára elérhetővé, amelyet a szerző kiegyensúlyozottan, azonosítható előítéletek és torzító szempontok nélkül jelenít meg. Részelemzései egyszerre komplexek és követhetőek, ahogy általában a szöveg egésze is igen pontosan megírt és gondozott – a tartalomjegyzék egyik fejezetcímébe csúszott sajtóhiba jelen esetben nem válik ómenné. A munka általánosabb következtetései kapcsán nem annyira forradalmiságuk a fő kérdés, mint az, hogy mennyire kerülnek termékeny, dialogikus viszonyba a korszakról folyó egyéb kutatásokkal. Erre pedig a válasz az, hogy a térséggel és a korral foglalkozó történész kollégák kivételesen gazdag hozzájárulást kaptak Tamás Ágnestől, akinek szinte minden gondolata összevethető a politika- és a sajtótörténetet feldolgozó korábbi munkákkal, és ezek során utóbbiak állításait hol alátámasztja, hol finomítja – minden esetben gazdagítva az adott kérdésről alkotott képünket. Buzinkay Géza, Vörös Boldizsár, Takács Róbert és sajnálatosan kisszámú további történész kutatási eredményeit lényegesen kibővítve, az ellenségképek konstruálását a központba állító munkája révén az aldiszciplínán belül új területet feldolgozó fontos monográfiával lett gazdagabb a magyar történettudomány. Csak remélhetjük, hogy a munka a történészeken túl a politikatudománnyal és az antropológia egyes ágaival foglalkozó kutatók számára is fontos viszonyítási ponttá válik majd. Romsics Gergely
