Századok – 2018

2018 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tamási Zsolt: Az 1869-es erdélyi római katolikus papi gyűlés

TAMÁSI ZSOLT 895 A feljelentés – azaz feladás – csak akkor kerüljön jegyzőkönyvbe, ha az illető pap önmagát tisztázni nem tudja, illetve ha ezt követően az esperesből, a jegyzőből és az esperesi kerületből választott közügyvédből álló bizottság sem tudja tisztázni őt. 54 Csak ilyen esetben terjesztessék fel a püspökhöz a kérdés, aki majd megítélheti a büntetést vagy felmentést. Amennyiben a pap bűnösségét megállapítják, az 1848-as zsinati jegyzőkönyv kiemelte, hogy a büntetés olyan legyen, hogy az a büntetettnek ne kedvét szegje, hanem inkább megjobbítsa. A zsinatot előkészítő munkálatok jegyzőkönyvei is leszögezték, hogy a bizalmat vesztett papokat ne helyezgessék ön­kényesen egyik plébániáról a másikra,55 és csak abban az esetben zárják ki a kleri ­kust az Egyház közösségéből, ha egyáltalán nincs esély a javulásra.56 . Az 1869-es papi gyűlés – amelynek teljes jegyzőkönyve magyarul készült, kivéve az erre vonat­kozó részt, amelyet latinul szövegeztek meg – számba veszi a visszaéléseket,57 s ezek, valamint a „hiányok orvoslását a gyűlés a püspöki kormány belátására bízván, azok ezennel oly hozzáadással közöltetnek, miszerint minden lelkipásztor, aki a fenn elő­sorolt visszaélések és hiányok valamelyikét tapasztalná – a visszaélések kiküszöbö­lését s a hiányok orvoslását minden kitelhető módon eszközölni, papi kötelmének ismerje; fenntartván a püspöki hivatal részéről ezek iránt pásztori levelek által és püspöki rendeletek útján bővebben is intézkedni”. Külön kitérnek a papság köré­ben előfordulható részegségi esetekre, amely kapcsán egyértelmű az 1869-es gyűlés álláspontja, amikor „határozatilag kimondja: hogy az olyan (főképp fiatalabb) pa­pok, kik ezen, az emberi méltóságot lealacsonyító szenvedélyből háromszori előre­bocsátott főpásztori megintés és correctio megpróbálása után sem gyógyulnak ki, a megyei szolgálatból egyszerűen elbocsáttassanak”. 58 54 A zsinatot előkészítő tanácskozások jegyzőkönyvei kiemelték: az esperesi látogatás legyen komolyan véve, évente kerüljön arra sor, az esperes mellé nevezzenek ki egy jegyzőt és közügyvédet, a látogatásról készüljön jegyzőkönyv. Ez sokat segítene az olyan helyzetek megoldásában, amikor a pap ellen feladás történik, vagy amikor a pap elhalálozik. GyÉFKL PI 389.d. 11.cs. 1010/1848 Torda–Aranyos kerület beadványa. Felvinc, 1848. júl. 31. A marosi kerület beadványa hasonlóan vélekedett: az ember gyarló, hibázhat, de hogy az alaptalan vádaskodás véget érjen, papi esküdtszéket óhajtottak felállítani, amely­nek ítélete után kerüljön csak az ügy a püspök elé. Az évente, a papokról, azok tudta nélkül szolgálta­tott információkat eltörölni kérték. GyÉFKL PI 389.d. 11.cs. 1010/1848 Marosi kerület beadványa. Marosvásárhely, 1848. aug. 12. 55 GyÉFKL PI 389.d. 11.cs. 1010/1848 Gyulafehérvári papság beadványa. Gyulafehérvár, 1848. júl. 31. 56 GyÉFKL PI 389.d. 11.cs. 1010/1848 Gyulafehérvári kerület beadványa. Gyulafehérvár, 1848. aug. 6.; Keresztes József ferences tartományfőnök beadványa. 1848. aug. 16. 57 Ezek közt nevesítve: a keresztelendők olajának nem megfelelő őrzését, az Oltáriszentséghez használt kenyér kérdését, a székelységben tapasztalható házasságkötési problémákat, az egyházi éneklés hiányos­ságait, az esperesi látogatások elmaradásait, a havi relációk felküldésének kimaradásait, az alapítványok vezetésében tapasztalható mulasztásokat, a kegyes alapítványok kimutatásának hiányait, a püspöki kör­leveleknek elmaradó iktatását. 58 A papi gyűlés egyértelmű véleménye jelen esetben szigorúbbnak mutatkozik, mint az 1848-as javas­latok sora. Akkor is rögzítésre került ugyan, hogy ha ismételt megfenyítés után sem adná a pap jelét a javulásnak, akkor el kell bocsátani, viszont a zsinatot előkészítő választmányi jegyzőkönyv kiemelte,

Next

/
Thumbnails
Contents