Századok – 2018
2018 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tamási Zsolt: Az 1869-es erdélyi római katolikus papi gyűlés
AZ 1869-ES ERDÉLYI RÓMAI KATOLIKUS PAPI GYŰLÉS 886 Az 1869-es erdélyi papi gyűlés értékelésénél fontos kiemelni az erdélyi helyzet egyediségét. Erdély ugyanis egy sajátos belső autonómiával rendelkezett a fejedelemség kora óta, ami kihatással volt a 19. századi eseményekre is. Erdélyben a katolikus egyháznak nemcsak elméleti, hanem gyakorlatilag is kiépített autonómiája volt. Ennek jogi megalapozása a fejedelmi korszakban már megtörtént, amikor az Erdélyi Katolikus Státus7 a püspök hiányában működő világiak fórumává vált. A fejedelemség megszűnésével sem vesztette érvényét az erdélyi katolikus önkormányzat, hanem megszilárdult és tovább erősödött. 8 1822-ben minden magyar megyéspüspök a nemzeti zsinatra készülve a nemzeti zsinat utáni egyházmegyei zsinaton tervezte az új egyházmegyei törvénykönyvét, a Statutát bevezetni. Szepesy Ignác erdélyi megyéspüspök9 gyakorlatilag megkérdőjelezte a nemzeti zsinat szerepét, amikor nem egyszerű javaslatokat tartalmazó előkészítő jegyzőkönyvet küldött a nemzeti zsinatra, hanem egy olyan törvénykönyvet, amelyben egyházmegyéje számára kötelező és végső határozatokat mondott már előre ki.10 Még ha ezért át is helyezték Pécsre, Erdélyben a Szepesy-Statuta érvényben maradt, s hivatkozási alap lett 1913-ig. Amikor 1848-ban a magyarországi egyházmegyék az 1822-es készületi anyagokat is figyelembe vehették, Erdélyben mint érvényes Statutát próbálták revideálni Szepesy egyházmegyei törvénykönyvét. Ekkor, miközben a magyarországi egyházmegyék kérelmi formában fogalmazva a nemzeti zsinatot készítették elő a papi közgyűléseken, Erdélyben újra olyan egyházmegyei zsinatra került sor, ahol határozatok születtek. Eltekintve attól, hogy ennek döntései egyházjogilag érvénybe léptek-e, jól látszik, hogy a nemzeti zsinat keretétől függetlenül az önálló törvénykezés lehetőségét 1848-ban is reálisnak érzékelték. A döntések meghozatalába bekapcsolódott az egyházmegye papsága, de a hívek is a vegyes Státus-gyűlés révén. A zsinatot megelöző széleskörű konzultáción, a megtartott 7 A „Státus” fogalom az erdélyi fejedelemség országgyűlésének szervezési formájára nyúlik vissza. Ez a három nemzet (magyar nemesek, székelyek, szászok) rendjei és a négy bevett vallás (református, evangélikus, unitárius és katolikus) karai szerint szerveződött. Ezért eredetileg mind a négy bevett vallás kara használta a „Status” elnevezést, viszont hosszú távon a katolikus karnak vált a megnevezésévé. 1615-ben a szeptemberi erdélyi országgyűlés a katolikus főurak közösségét már „Status Catholicorum Dominorum” néven említi. A fejedelemség korában a püspök nélküli egyházmegyében a Státus vált a történelmi körülmények kényszere alatt az egyház erdélyi laikus tagjainak önszerveződésévé, amelynek hatalma kiterjedt minden, a rendi hatalom (potestas ordinis) körébe szorosan nem tartozó egyházi ügyre. Miután az erdélyi egyházmegyében helyreállt a püspökség, a püspök lett a Státus mindenkori elnöke, s az 1848-as, 1868-as és 1873-as státus-gyűléseken rögzült az összetételben az 1/3 klerikus és 2/3 laikus képviselő aránya is. Vö. Holló László: Az Erdélyi Római Katolikus Státus tegnap és ma. In: Katolikus autonómia. Fejezetek az Erdélyi Római Katolikus Státus történetéből. Szerk. Holló László. Csíkszereda 2007. 17–28. 8 Marton József: Az erdélyi (gyulafehérvári) egyházmegye története, Gyulafehérvár 1994. 75. 9 Négyesi báró Szepesy Ignác. Született Egerben, 1780. aug. 13-án. Püspökké szentelve Erdély részére 1820. febr. 21. Gyulafehérvári székfoglalás 1820. máj. 20. Pécsi püspök 1828. jan. 28-tól haláláig (1838. júl. 16.). Vö. Jakubinyi György: Romániai katolikus, erdélyi protestáns és izraelita vallási archon tológia. Kolozsvár 2010. 35. 10 Hermann E.: Az 1822-i erdélyi egyházmegyei zsinat. i. m. 7.
