Századok – 2018
2018 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Fejérdy András: Bánáss László veszprémi püspök az egyház és állam közötti megegyezésért (1944–1949)
BÁNÁSS LÁSZLÓ VESZPRÉMI PÜSPÖK AZ EGYHÁZ ÉS AZ ÁLLAM KÖZÖTTI MEGEGYEZÉSÉRT 838 Összegzés A kommunista pártnak a vallásos világnézet felszámolására irányuló egyházpolitikai koncepciójában fontos cél volt a püspöki kar megosztása és egy a világi hatalomtól függő új vezetés létrehozása. Az államhű nemzeti egyház élére már 1944/1945 fordulóján Bánáss Lászlót szemelték ki, hiszen a Debrecenben személyesen is megismert diplomata képzettségű, tárgyalókész pap, aki már Erdélyben a románok és magyarok közt, majd Debrecenben a különböző felekezetek között is ezt a közvetítő, kiegyenlítő szerepet játszotta, alkalmasnak tűnt céljaiknak. Nem véletlenül jelölték tehát a könnyen kézben tarthatónak vélt debreceni plébánost a prímási szék megüresedésekor a magyar egyház élére. Amikor pedig ez a tervük nem vált valóra, Bánássnak az új hercegprímással szembeni – mellőzöttségéből fakadó – személyes ellentétére kívántak építeni, hogy a Mindszentytől eltérő politikai elképzelésekkel rendelkező püspököt megnyerjék maguknak. A magát kétségtelenül sértve érző Bánásst ezért hamar elkezdték provokálni, hogy a hercegprímással szembeni nyilatkozatra bírják. A veszprémi püspök azonban a politikai elképzeléseikben ténylegesen meglévő ellentét, és az esetenként ilyen értelemben adott nyilatkozatok dacára lojális maradt Mindszentyhez és a püspöki karhoz. Mivel azonban felmérte, hogy az új rendszer rövidtávon nem szűnik meg, egy mind a két fél számára elfogadható modus vivendi kialakítását tekintette fő feladatának. Ez vezette arra, hogy 1947-től – a kormánynak a fakultatív hitoktatás kérdésében tapasztalt visszavonulásától – mind több alkalommal nyilvánosan hangot adjon megegyezést kereső nézeteinek. A békéltető habitusú, közös útkeresést előnyben részesítő Bánáss a tárgyalásról egy valós kompromisszum szellemében gondolkodott, amelyben az egyház által vallott alapelvek és az egyház jogos érdekei nem sérülnek. Erről a hozzáállásról tanúskodik például 1948. november 21-én Révaihoz intézett levelének részlete, melyben – anélkül, hogy veszélyeztetni akarta volna a párbeszéd folytatását – többek között az egyházat ért sérelmekre hivatkozva utasította el a tőle várt nyilatkozatot: „Várni késztet az a körülmény is, mert beszélgetésünk után értesültem a szegedi eseményekről. Ha a nyilatkozat segítő kéz akar lenni, az egyik oldalról a közhangulat követeli, hogy a jogsérelemről is megemlékezzem, amire pedig a béke érdekében a nyilvánosság előtt annál kevésé sem akarok kitérni, hogy módja legyen a kormánynak, presztízskérdések felvetődése nélkül, a reparációk megtételére.” 100 100 Bánáss Révai Józsefhez. Veszprém, 1948. nov. 21. MNL OL M-KS 276. f. 68/102. ő. e. 26v. Az em -lített „szegedi események” a jezsuita rendháznak és gazdasági épületeinek a népi kollégisták számára 1948. nov. 9–13. között történt erőszakos lefoglalását jelentik.
