Századok – 2018
2018 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18–20. században (Horváth Gergely Krisztián)
704 TÖRTÉNETI IRODALOM párhuzamot találunk Hajnal Istvánnal, aki a középkorból származó kelet-közép-európai oklevelek írásmintáinak a párizsi egyetemen oktatottal történő egyezéséből következtet Párizs kulturális vonzáskörzetére, s ezáltal a peregrináció mértékére és a nyugati kultúra kisugárzására. Koncz Pál is egy az írásképhez hasonlatos nyomon indult el, s tette azt meg kutatásai origójává. Ő a papír szerkezetéből, s különösen a vízjelekből kinyerhető adatokból kezdte meg a papírmalmok, a könyvkötő műhelyek, s ezek folyományaként a papír piacának, a könyvek terjedésének, egy-egy műhely vonzáskörzetének feltérképezését. A vízjelekről írt közleménye kulcsot ad a probléma és a további kutatások irányának megértéséhez. A szerző szerteágazó érdeklődését jól strukturált holisztikus szemlélete fogja keretbe. A régi könyvet, s ekként a régi papírmívességet kutatja, de ezt nagyobb összefüggések keresésével teszi. A papírt előállító papírmalmok 1848-at megelőzően mindig az uradalmakhoz kötődtek, amivel máris benne vagyunk a rendi társadalom privilégiumokkal kibélelt szövevényében. A könyv első részében a megyében egykoron működő három papírmalom (a pápai, a pápai Öreghegynél szintén a Tapolca patakra települt igali, illetve a Séd vize által működtetett sólyi papírmalom) történetét tekinti át. Ugyanitt olvashatunk egy írást a pápai református főiskolai nyomda történetéről is. Koncz, miközben minden szóba jöhető adatot hasznosít, ezt sohasem öncélúan, a puszta adatközlés érdekében teszi. Sokkal inkább arról van szó, hogy a nagymérvű iratpusztulás miatt feudális kori forrásokban sajnálatosan szegény Veszprém megyében minden forrás jelentősége felértékelődik a kutató szemében. Miközben aprólékosan számba veszi mindazt, ami egyáltalán fellelhető, nem feledkezik meg arról sem, hogy bemutassa a papírgyártás ökológiai-természetföldrajzi meghatározottságát, a technikai megoldásokat, a malmok és könyvkötők termékeit, utóbbiak személyét és kapcsolatrendszerét, családi viszonyait is, egészen a gazdasági konjunktúrák és dekonjunktúrák hatásáig. A gondos forrásfeltárás eredménye, hogy össze tudta állítani a Veszprém megyei könyvkötőmesterek és legények archontológiáját is (129–131.). Ezzel viszont már át is értünk a második blokk írásaihoz. Koncz itt kutatási programot is vázol: „Célom a megismert kötésemlékek konkrét mesterekhez kapcsolása [...]. Így kialakítható lesz egy megyei kötésadat-gyűjtemény” (125.). Egy-egy mester kötései alapján megállapítható az illető személy szakmai nívója, a minták egyezéseiből következtethetünk a szerszámok könyvkötők közötti, öröklés és vásárlás útján történő vándorlására is. A possessor-bejegyzések pedig a könyvek piacának feltérképezésében lehetnek segítségünkre. A fentebb már Koncz sajátjaként említett finom megfigyelésekre még jó pár példát hozhatunk a kötetből. Ilyen, amikor például a pest-budai könyvkötőcéh pecsétszerkezetének párhuzamaiból következtet a török után éledező pest-budai könyvkultúra európai beágyazottságára, vagy éppen a misekönyveket mint legdíszesebb alkotásokat teszi meg a lokális könyvkötő-műhelyek felszereltsége, mesterségbeli tudása indikátorainak. A restaurátori tapasztalat hasznosul akkor is, amikor a történész Koncz az előzékpapír vízjeléből következtet a kötés korára. A második blokkban mutatkozik meg Koncz Pál társadalomtörténeti érzékenysége a legjobban. Miközben gazdagon, de sohasem tolakodóan beszélteti a forrásszövegeket egy-egy miliő megismertetésekor, és árnyaltan jellemezi a könyvkötők életmódját (miként élt a mester, a családja és legényei), otthon van az iparoslétet szabályozó jogszabályi háttér anyagban is. A könyvkötészetet alapvetően családtörténeteken keresztül bontja ki. Így Pápáról Zsoldos György, Mayer Adolf, Kis Tivadar – Kis Gábor, Rédhi Károly, Bedőcs József pályáit, Veszprémből Franz Gründler, Georgi Ludwig és utódainak, Ajkáról Imre Géza sorsát elemzi. Ahol módja van rá, törekszik a könyvkötők hivatásrendi alakzatainak feltérképezésére is, továbbá a mobilitási törekvések finom indikátorainak – mint amilyenek a befektetések, házassági stratégiák, piacbővítési törekvések – bemutatására. A pápai és veszprémi malmokat és műhelyeket a 19. századi „nagy átalakulás” dimenzióiban is mérlegre teszi, lokális