Századok – 2018
2018 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Koncz Pál: Papírmívesség és könyvművészet Veszprém megyében a 18–20. században (Horváth Gergely Krisztián)
705 TÖRTÉNETI IRODALOM bázison demonstrálva a munkájában igényes, összességében mégis tőkeszegény, termelésében kis szerű családi vállalkozások versenyképtelenségét, aminek kényszerű folyománya e műhelyek elhalása a gyáripar versenyében. Ebből egy – hosszabb távon kevesek által járható – kiút kínálkozott csak: amikor egy-egy mester a több lábon állás stratégiája mentén kisnyomtatványok előállításával és kereskedelmi tevékenységgel próbált talpon maradni. Járhatóbb út volt amikor egy-egy nagyobb intézmény igényei ellátására szinte szimbiotikus kapcsolat alakult ki egy műhely és egy nagyobb intézmény között. Pápa esetében a református kollégium és a református egyház, Veszprémben a vármegye, a püspökség és a káptalan igényei jelentették a túlélés, sőt akár a gyarapodás zálogát. A 20. századi pályák közül kidolgozott esettanulmány az ajkai Imre Géza pályája, akinek a harmincas években indult műhelyét először a háború, majd az államosítás, s nyomában a kommunizmus zilálta szét. Nem csoda, hogy a század második fele nemcsak a könyvkötő szakma, de általában a kisipari munkakultúra és műveltség pusztulását hozta. A harmadik részből A reneszánsz könyvkultúra emlékei Veszprémben és környékén című írást emelném ki. Koncz Pál ebben összesen 24 darab Veszprém megyei provenienciájú kötetet ismertet, s jut arra a megállapításra, hogy „[a] fönnmaradt korabeli könyvek jól érzékeltetik a régió egészének műveltségi szintjét, szellemi és művészeti teljesítményét. [...] a lövöldi [városlődi] karthauziaknál és a vázsonyi pálosoknál készült példányok meggyőzően tanúsítják a veszprémi régió korabeli könyvkultúrájának magas szintjét” (267.). Egy másik nagyszerű írást is olvashatunk itt A veszprémi tobakokról címmel. Ebben a szerző a korodván és szattyán bőrök készítésének műhelytitkai kapcsán ismét megvillantja kiemelkedő szakmaismeretét. A restaurálás és műtárgyvédelem kérdéskörében született tanulmányok tárgyában a recenzens laikusnak tartja magát, ám ennek ellenére imponáló az a magabiztosság és szakmaismeret, amely mentén Koncz Pál akár egy római kori csontfésűhöz, egy 16. századi sírkőhöz, vagy egy 1567-ben készült Luther-bibliához, netán egy szuvas Mária-szoborhoz vagy szétszakadt Pápai-Páriz Ferenc szótárhoz nyúl. E tanulmányok – feltételezem – nagyszerű oktatóanyagok is lehetnek. Kitűnik, hogy Koncz Pál nemcsak magas fokú restaurátori technikai és anyagismeretnek volt birtokában, de a bomlás, majd a restaurálás fázisaiban végbemenő kémiai folyamatokkal is tisztában volt. Bár a könyv 34 összegyűjtött írást tartalmaz, mégsem tanulmánykötet, hanem egy lokális fókuszú, de a problémát mindenkor európai kitekintésben tárgyaló monografikus igényű munka. Ez elsősorban a szerkesztő érdeme is, aki elvégezte a tanulmányok finomhangolását, hogy az egyes írások ilyen erőteljesen, egységesen, „monográfiaként” szólalhassanak meg. Meg kell még említenünk, hogy Koncz Pál tökéletesen ismeri az egyes szakmák történeti szaknyelvét, éppúgy otthon van a rég letűnt gépészeti megoldások részleteiben, mint egy-egy szakma professzionalizációjának társadalomtörténeti összefüggéseiben. Restaurátori munkásságának pedig az állít emléket, hogy a kötetben található valamennyi ábra és rajz a szerző keze munkája. A 2017 decemberében megjelent könyv a Veszprém megyei múzeumi kiadványok tradícióját folytatva A/4-es formátumú. A kötetet kézbe véve és annak címét önmagára vonatkoztatva joggal mondható, hogy a papírmívesség és könyvművészet nem múlt idő a megyében, a jelenben is kontinuus tradíció. Horváth Gergely Krisztián
