Századok – 2018
2018 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Földváry Miklós István: Egy úzus születése. A Chartvirgus-pontifikále és a magyarországi liturgia megalkotása a XI. században (Keglevich Kristóf)
697 TÖRTÉNETI IRODALOM Chartvirgus-pontificaléban két helyütt is: ide irányultak a katedrálisból kiinduló processziók. Földváry a Péter-templomcímet is a római stációs rendszerrel magyarázza. A kódex legelején, az egyházkormányzati részben leírt zsinattartási ordó érsek által elnökölt tartományi zsinatot föltételez, ez is inkább Esztergomra utal, semmint Győrre. Visszatérve Chartvirgus személyéhez, Földváry fölveti, hogy esetleg egy ismeretlen 11. szá zadi magyar főpap lehetett ez a személy, talán egy esztergomi érsek, akinek hivatalviseléséről más adat nem maradt fönn. Az esztergomi érsekek névsorában például 1060–1070 körül, illetve az 1090-es években találunk hiátust. Ez az elképzelés kissé ingatag (argumentum ex silentio), ezt Földváry is érzi, ezért nyolc, 991 és 1115 között aktív külhoni Hartvikot listáz, akik székhelye földrajzilag vagy kulturálisan közel fekszik Magyarországhoz. Ez esetben a név a kompilációs módon szerkesztett pontifikálé valamelyik forrásában szerepelhetett. Morin a Chartvirgus-pontificale rítusait északkelet-francia (normann, flandriai és braban ti) eredetűnek vélte. Kniewald itt is a Morin által kijelölt úton haladt, de a normann gyökereket Morinnál határozottabban képviselte. Őt a középkorban magától értetődő német kulturális ráhatás leértékelésében antifasiszta indítékok is vezethették. A magyar liturgia forrásvidékét Radó Polikárp ugyancsak Észak-Franciaországba helyezte. Földváry itt is részletes cáfolattal él, és kiemeli, hogy a Chartvirgus-pontificale rítusainak válogatásában és elrendezé sében önálló alkotás, ami tartalmát több, egymástól távol eső, közép-kelet-európai (germán), Magyarországgal nem szomszédos egyház anyagából merítette. Egyetlen valóban franciás rítusa a nagycsütörtöki vezetők visszafogadása. Földváry fölismerései jelentősrészt abból származnak, hogy helyesen határozta meg a kódex műfaját mint pontifikálét. Ezáltal komoly referenciaanyaghoz jutott. Az „agenda” vagy „agenda pontificalis” elnevezést Kniewald vezette be, mivel a késő középkori-újkori műfaji kategóriákat, így a pontificalé t a szerkönyvre alkalmazhatatlannak látta. A világszerte folyó pontifikálé-kutatás részleteiről Földváry más munkáiban is olvashatunk. Számunkra az a fontos, hogy a pontificale a 10. században a misén és zsolozsmán kívüli egyéb szertartások ren dezett gyűjteménye volt, csak az ezredforduló után alakult át fokozatosan a püspök személyes liturgikus könyvévé. A Chartvirgus-pontificale anyagát nem a 14. századi, egész Európában elterjedt Durandus-pontificale fényében kell értékelni. Tartalma és szerkezete – az Esztergomi benedictionale rítusaival együtt kezelve – megfelel a korabeli, enciklopédiaszerű pontificalé k szerkezetének, tartalmi beosztásának, fejezetsorrendjének. A Chartvirgus-pontificale Földváry szerint egy két- vagy többkötetes pontificale utolsó kötete. Ennek első kötetéről másolhat ták az Esztergomi benedictionalé t. A Chartvirgus-pontificale jelen formáját az 1080-as, 1090-es években másolták, valószínűleg Esztergomban, az akkortájt alapított zágrábi püspökség részére. Földváry kísérletet tesz a többkötetes esztergomi őspontifikálé anyagának rekonstruálására, és rövid elemzésben elvégzi a rubrikás hagyomány összevetését más középkori magyar liturgikus forrásokkal. A monográfia utolsó fejezetei e források eredetéről, kapcsolatáról, filo lógiai és liturgikus megközelítéséről adnak módszertani alapvetést komoly tényanyaggal. Földváry könyve az eddig Hartvik-agenda néven ismert korai pontifikálé eddigi legalaposabb elemzése, amely a szertartáskönyv kritikai kiadásának előkészítésével párhuzamosan született meg. Fő kutatási eredményei: a Chartvirgus-pontificale győri keletkezésének, műfa ja kevert voltának és a magyar liturgia észak-francia eredetének megcáfolása. A szerkönyv eredetije a 11. századi esztergomi székesegyház kódexe volt, tartalma beleillik a pontifica lék fejlődésének európai kontextusába, szöveganyaga és notációja németes, rajnai, észak-itá liai, közép-európai kapcsolatokra utal. A Chartvirgus-pontificale jelentősége kettős: az első olyan forrás, amelynek anyaga nagyrészt végigkövethető az esztergomi (magyarországi) liturgia 16. századig tartó hagyományozódási folyamatában, másrészt bepillantást enged az esztergomi úzus létrehozásának körülményeibe. Ezt a munkát az államalapítás korának nagy missziós püspöknemzedékéhez köthető szellemi műhely végezte el. A római rítus korabeli
