Századok – 2018
2018 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Nagy Levente: Kálvinista és/vagy katolikus unió. A reformáció helyzete az erdélyi románok közt a 17. század végén
NAGY LEVENTE 631 templomba, ahol a román vladikát beiktatták püspökségébe.30 Ezzel az aktussal az erdélyi románok katolikus uniója befejezettnek mondható. Ezen események közepette az erdélyi kálvinista rendek megpróbáltak szervezetten is fellépni az unió ellen. Erre leginkább alkalmas terepnek az országgyűlés kínálkozott. A gyulafehérvári országgyűlés 1698. október 20-i határozata (10. articulus) ki is mondta, hogy mivel „ezen materiában nem annyira a religiót kell respectálnunk, végeztük úgy felőle, hogy ő felségét alázatosan megtaláljuk és instáljuk azon, hogy ő felsége azt a natiót és annak papjait, melyet régi eleink az három natio közé soha nem recipiáltak, magok közé nem incorporáltanak, annál inkább egyarányú szabadságban őket és papjait élni nem engedték, ő felsége ez iránt is azon natiónak nagyobb szabadságot, a minemű eddig volt, ne engedjen a három natiónak injuriájára és praejudiciumára, nagy megszomorítására. Azalatt penig, míg ez ő felsége megtanálása és kegyelmes arról való resolutiója leszen, hogy mint addig, ezután is az oláh papok szintén úgy adózzanak, non obstante, ha szintén religiójokat változtatták is, sőt földesúroknak is, amint eddig, úgy ezután is szokott honoráriumokat adják meg, közönséges akaratból végeztük”. 31 Ez a határozat sok szempontból érdekes visszfényt vet arra, hogy mik lehettek a románok közti reformációs misszió hiányosságai és problémái, valamint, hogy politikai és társadalmi téren mit nem mertek meglépni az erdélyi kálvinista rendek és fejedelmek, akik jó érzékkel tapintottak rá arra, hogy az unió számukra nem vallási, hanem elsősorban társadalmi és gazdasági kérdés. Felsejlett ugyanis előttük, hogy ha az uniót elfogadó román papok – sőt itt-ott az a hír is lábra kapott, és majd az 1701. évi úgynevezett II. Diploma Leopoldinumba szövegszerűen is bekerült passzus szerint, a világiak is – ugyanazokban a kiváltságokban részesülnek, mint a római katolikus status tagjai, akkor az a negyedik rendi nemzet kialakulásához fog vezetni. Ezért kérték a királyt, hogy ne adjon nagyobb szabadságot a román natiónak, jóllehet maguk a románok majd csak jó száz évvel később fognak fellépni azzal a követeléssel, hogy ismerjék el őket negyedik rendi nemzetként. A 17. század végén még egyetlen román unitus püspök sem állt elő ilyen követeléssel. A katolikus unió kiváltotta sokk hatására az erdélyi kálvinista magyar rendek és a görögkeleti román papság között addig soha nem látott együttműködés jött létre. A Református Főkonzisztórium 1699. június 18-i ülésén határozott arról, 30 Bethlen Miklós leírása az eseményről: „Apor István összegyűjteté véle sub titulo generalis synodi et sub poena fl. 60 [egyetemes zsinat címén 60 forint büntetés terhe alatt] a szegény oláh papokat circiter ezerkétszázat Fejérvárra, és ott aranyos papi ruhába, mitrába öltöztetvén a maga Apor házában, maga hintaján solennis processióban [ünnepélyes körmenetben] vivé az oláh templomba, és installálák püspöknek.” Bethlen M.: Önéletírása i. m. 51. Minderről lásd még Marton J. : A gyulafehérvári i. m. 113– 115.; Mârza, I.: Die Bischöfe i. m. 109–113. 31 Erdélyi Országgyűlési Emlékek (a továbbiakban: EOE) XXI. Kiad. Szilágyi Sándor. Bp. 1898. 407.
