Századok – 2018
2018 / 1. szám - MAGYARORSZÁGI MIGRÁCIÓK - Kránitz Péter Pál: Örmény menekültek Konstantinápolytól Budapestig. A humanitárius politika korlátai a két világháború között, különös tekintettel Délkelet-Európára és Magyarországra
ÖRMÉNY MENEKÜLTEK KONSTANTINÁPOLYTÓL BUDAPESTIG 62 Humanitarizmus és az örmény kérdés a Nemzetek Szövetségében Az örmény kérdés1 – a Lausanne-i békeszerződést megelőző fél évszázadban – egy mélyen integrált és meghatározó része volt a keleti kérdést2 övező politi kai diskurzusnak,3 mely utóbbit a szakirodalom a gyarmati diskurzus ( colonial discourse) egy társdiskurzusaként tartja számon. A gyarmati diskurzust Peter Hulme úgy írta le, mint „azon nyelvi kifejezések halmaza, melyeket a gyarmati kapcsolatok kezelése során történő alkalmazásuk köt össze”,4 azonban Edward Said volt az, aki mélységeiben is elmerült e kérdéskörben Orientalizmus című munkájában. Művében az orientalizmus, mint egy faji és civilizációs megkülönböztetéseken alapuló világlátás jelenik meg, amely „a Kelet meghódítását, átformálását és a felette való uralom megszerzését célul kitűző nyugati viselkedésminta”, képviselői nem haboztak lépten nyomon a „nyugati ember” felsőbbrendűségét, a „keleti ember” alsóbbrendűségével összevetni.5 Az új- és mo dern kor gyarmati diskurzusát formáló (és az általa formált) szerzők, amint arra 1 Armen Kirakosyan Örményország helyettes külügyminisztere, történész a következőkben határozta meg az örmény kérdést: „az örmény nép politikatörténetét övező problémák integráns halmaza: Örményország felszabadítása az idegen uralom alól, a független örmény államiság helyreállítása az Örmény Felföldön, az örmények vérengzések és deportálások útján történő, az oszmán hatóságok általi kiirtása érdekében hozott rendelkezések és azok végrehajtása a 19. század végén és a 20. század elején, majd következésképpen az európai hatalmak által az Oszmán Birodalomra kényszerített reformok, az örmény függetlenségi mozgalom, a népirtás nemzetközi elismerése”. Ezzel szemben Ahmet Esat Uras, török politikus és történész Az örmények a történelemben és az örmény kérdés című munkájában a következőképpen vélekedett: „Azok az »örmények«, akikről e könyv szól, a saját függetlenségükért küzdöttek az egész ország kárára, külföldieket vontak be belpolitikánkba és megalkották azt [a politikai kérdést – K. P.], amelyet ma »Örmény Kérdés«-ként ismerünk. Ezek az emberek katasztrófából katasztrófába taszították az örménységet, írók és költők, akik verseikkel, regényeikkel és fiktív hősi költeményeikkel felzaklatták népüket, katolikoszok, pátriárkák és papok, akik kihasználták kongregációjuk feletti közigazgatási jogaikat.” Vö. Ar men Kirakosyan: Haykakan harcy’ ev hayeri ceghaspanutyuny’: Patmairavakan erralezu teghekanq. Ere van 2006. 72.; Esat Uras: The Armenians in History and the Armenian Question. Istanbul 1988. 220. 2 Bodnár Erzsébet megfogalmazásában: „A keleti kérdés az Oszmán Birodalom hanyatlásához kapcsolódó, a birodalomban élő elnyomott népek lázadásával és az európai nagyhatalmak beavatkozásával összefüggő problémák halmaza.” Bodnár Erzsébet: A keleti kérdés kutatása az orosz történetírásban. Világtörténet 29. (2007) ősz–tél 47–52. 3 A diszkurzív politikatudomány gyakran rokonítja a politikai diskurzus, a politikai nyelvezet, politikai beszéd, politikai retorika és a propaganda fogalmait. Mindegyik kifejezés a nyelvhasználat és a politika közötti szemantikai kapcsolatokat hivatott megragadni. Az írott vagy kimondott szó és szöveg akkor válik a politikai diskurzus részévé, amikor kontextusában, explicit és implicit jelentésében és intencióiban a hatalom megragadása, fenntartása és/vagy gyakorlása céljával születik meg. Lásd Christ’l De Landtsheer: Introduction to the Study of Political Discourse. In: Politically Speaking. A Worldwide Examination of Language Used in the Public Sphere. Eds. Ofer Feldman – Christ’l De Landtsheer. Westport–London 1998. 1–16. 4 A tanulmányban található örmény, francia és angol nyelvű publikációkból, illetve forrásokból, dokumentumokból származó idézetek saját fordításaim. Peter Hulme: Colonial Encounters. Europe and the native Carribean, 1492–1797. London–New York 1986. 2. 5 Edward W. Said: Orientalizmus. Bp. 2000. 12.
