Századok – 2018
2018 / 3. szám - ISMERT FORRÁSOK – ÚJ ÉRTELMEZÉSEK - B. Szabó János – Bollók Ádám: A „szavart–türk dosszié”. A 9. századi kelet-európai steppei vándorlások 16–17. századi párhuzamok tükrében
B. SZABÓ JÁNOS – BOLLÓK ÁDÁM 521 lenül értelmeződtek „államközi” viszonyrendszerként. Széttagolt politikai struktúrák esetében a tekintélyesebb „birodalmi” félnek érdemes volt a másik fél egy vagy több „erős emberét” megnyernie magának, mert annak magatartása révén befolyásolhatta leginkább a politikum többi vezetőjének viselkedését is. Ez azonban korántsem jelentett feltétlen garanciát sem a kérdéses nép egészének, sem a szóban forgó kilensnek a lojalitására – főként, ha a kliens vagy kliensek az adott szövetségi rendszeren belül keveredtek akár egymással is konfliktusba.165 Egyetlen ki ragadott példaként utalhatunk itt arra, hogy a kalmük–orosz viszonylatban hiába vállalt szerződéses kötelezettségeket az 1650-es években több ízben is Dajcsin főtajdzsi: az 1662–1664-es baskír felkelés idején csak fia, Puncsug, az új főtajdzsi avatkozott be az oroszok oldalán, míg apja, Dajcsin a baskírokat segítette.166 Ennek fényében már azt sem feltétlenül kell „érthetetlen” ellentmondásnak tartanunk, hogy amíg a DAI adat közlője a kazárokkal baráti viszonyt ápoló szavart vojvoda, Leved(i) kazár kapcsolataira helyezte a hangsúlyt, ismert olyan muszlim szerzőtől származó tudósítás is, amely szerint a szavartokkal azonosítható, vagy azok részét képező madzsgarok ellenséges viszonyban voltak a kazárokkal.167 Ezek a „baráti” és „ellenséges” viszonyok ugyanis igen változékonyak voltak, s akár egy időpillanatra vetítve sem tekinthetők homogénnek. A patrónus lehetséges nyeresége: a kliens fegyveres ereje E kapcsolatoknak éppen azért volt nagy jelentősége a cárok számára, mert pusztán fegyverekre alapozott hódításhoz még Moszkvának sem lett volna elegendő ereje ebben az óriási térségben. A Volgára támaszkodva 1552-ben Kazán, majd 1554-ben Asztrahán ellen is jelentős sereget tudtak ugyan felvonultatni, de ezután a 17. század végéig alig-alig próbálkoztak azzal, hogy komolyabb sereggel mélyen benyomuljanak a steppére.168 Nem is feltétlenül azért, mert az orosz lovas ság fegyverzete és taktikája alkalmatlan lett volna a steppei hadviselésre, hiszen a 15–16. században messzemenően adaptálták a tatár lovasság fegyverzetét és harceljárásait, s a „reguláris” haderők mellett a könnyűfegyverzetű kozákokat is egyre nagyobb mértékben vonták be a fő hadszíntereken folyó harcokba.169 Ám steppe. Archivum Eurasiae Medii Aevi 4. (1984) 299–316.; Skaff, J. K.: Sui-Tang China i. m. 77–104. 165 Skaff, J. K.: Sui-Tang China i. m. 177–178. 166 Khodarkovsky, M.: Where Two Worlds Met i. m. 98. 167 Ibn Ruszta, Kitáb al-a c láq al-nafísza . Lásd Zimonyi, I.: Muszlim források i. m. 34–35. 168 Carol B. Stevens: Food and Supply: Logistics and the Early Modern Russian Army. In: Warfare in Eastern Europe, 1500–1800. Ed. Brian Davies. Leiden–Boston 2012. 119– 146.; Evgenij A. Razin: A hadművészet története II. Bp. 1961. 336–337., III. Bp. 1964. 239–249.; Szvák Gy.: Iván, a félelme tes i. m. 154–155.; Katkó G.: A zaporozsjei kozákok i. m. 44–45. 169 Donald Ostrowski: Muscovy and the Mongols. Cross-cultural influence on the steppe frontier, 1304–1589. Cambridge 1998. 50–58.; Brian Davies: Warfare, State and Society on the Black Sea Steppe, 1500–1700. Abingdon 2007. 50.
