Századok – 2018
2018 / 3. szám - ISMERT FORRÁSOK – ÚJ ÉRTELMEZÉSEK - B. Szabó János – Bollók Ádám: A „szavart–türk dosszié”. A 9. századi kelet-európai steppei vándorlások 16–17. századi párhuzamok tükrében
A „SZAVART–TÜRK DOSSZIÉ” 520 val, amelyek idővel persze szigorodhattak is. E szabályok mibenlétét az alábbi, a kalmükök krónikájában megőrzött eskükkel világíthatjuk meg: „Legyünk Alekszej Mihajlvoics cár hűséges alattvalói, ne támadjuk meg Asztrahánt, és ne raboljunk ki senkit.” (Dajcsin tajdzsi, a több tajdzsi és a nép esküje 1655-ből) „És mi kalmükök pedig ne támadjuk meg az orosz városokat. Ne legyünk többé szövetségesei a török szultánnak, a krímiek kánjának, se a perzsa uralkodónak. Védjük meg az orosz földet ellenségeitől!” (Ajuki [mongol Ayuki ] kalmük tajdzsi esküje 1673-ból) 159 A „császárnak” (cárnak/kánnak/szultánnak) adott jelképes ajándékhoz képest160 ezekben az esetekben sokkal nagyobb szerepe volt az uralkodó és szövetsé gesei iránt tanúsított baráti magatartásnak, a tényleges katonai segítségnyújtási kötelezettségnek,161 és a patrónus ellenségeivel fenntartott kapcsolatok tilalmá nak, azaz az önálló (a konkrét esetben a kalmük) „külpolitika” kontrolljának. 162 Cserébe a „császárnak” (cárnak/kánnak/szultánnak) gondoskodnia kellett (volna) „védence” védelméről annak ellenségeivel szemben. Így nem meglepő, hogy Puncsug (mongol Punču γ ), az egyik leglojálisabb kalmük főtajdzsi arra kérte az orosz cárt, hogy építsen egy-egy erődítményt népe nyugati és keleti határaihoz a Donnál és a Jaiknál, valamint lássa el azokat helyőrséggel is. 163 Szélesebb kitekintésben a nemzetközi szakirodalomban az ilyesféle kapcsolatrendszereket – a római történelemből vett terminológiát alkalmazva – gyakorta kliens–patrónus viszonyként szokták aposztrofálni, akár államon belüli, akár – az úgynevezett külső kliensek esetében – államhatárokon átnyúló viszonyról esik is szó.164 Ezek a kapcsolatok többnyire igen személyre szabottak voltak, nem feltét -Tributary States of the Ottoman Empire in the Sixteenth and Seventeenth Centuries. Eds. Gábor Kármán – Lovro Kunčević. Leiden–Boston 2013. 43–67. 159 A két eskü szövegét lásd Stephen A. Halkovic: The Mongols of the West. Bloomington 1985. 43., 45.; Maksimov, K. N.: Kalmykia i. m. 43–47., 73–74. Az 1673. évi eskü magyar fordítását lásd Birtalan Á. – Rákos Cs.: Kalmükök i. m. 24. 160 Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia i. m. 141–142. azt feltételezte, hogy „a magyarok is hosszú ideig kazár adófizetők voltak”. Ám amíg a tényleges adófizetőikként említett szláv törzsek vagy volgai boglárok esetében nincs arra adat, hogy a kazárok e népességek haderejét is igénybe vették volna – a szavartok esetében viszont épp az adófizetésre nincs. A burtászokról szólva rendelkezünk olyan forrással, amely az utóbbiak harcosait a kazárok oldalán említi. Lásd Kmoskó Mihály: Mohamedán írók a steppe népei ről. Földrajzi irodalom I/1. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 10.) Bp. 1997. 205. 161 A katonai segítségnyújtás elmulasztása a Krímben például már a 16. század második felében okot szolgáltathatott az oszmán szultán számára a kán leváltására. Lásd Ivanics Mária: A Krími Kánság a ti zenöt éves háborúban. Bp. 1994. 53–54. 162 Jonathan Karam Skaff: Sui-Tang China and Its Turko-Mongol Neighbors: Culture, Power, and Connections, 580–800. New York 2012. 171–202. 163 Khodarkovsky, M.: Where Two Worlds Met i. m. 99. 164 Takács László: A római diplomácia. Bp. 2013. 45–53.; Frank E. Wozniak: Byzantium , the Pechenegs and the Rus’: the limitations of a great power’s influence on its clients in the 10th -century European
