Századok – 2018
2018 / 3. szám - ISMERT FORRÁSOK – ÚJ ÉRTELMEZÉSEK - B. Szabó János – Bollók Ádám: A „szavart–türk dosszié”. A 9. századi kelet-európai steppei vándorlások 16–17. századi párhuzamok tükrében
B. SZABÓ JÁNOS – BOLLÓK ÁDÁM 517 kifejezés használatát javasolta.147 Ez a társadalmi-hatalmi működési mód aligha állhatott túlságosan távol azoktól a szavartoktól, akiknek a törzsei/nemzetségei élén a DAI 38 10–13. szerint kezdetben csupán azonos rangot viselő vojvodák állottak (s akik között Leved[i] számíthatott az első, azaz valószínűleg a legtekintélyesebb vojvodának).148 De nem állt távol ez a besenyők törzsekről a DAI 37 15–33. alatt ismertetett rendtől sem. Ez a politikai töredezettség rendkívül sebezhetővé és esetenként rövid életűvé tette az ilyen módon szerveződő steppei népességeket. Mint azt az ojrát törzsek egyenkénti legyőzése és a különféle keleti mongol részuralkodók által Nyugat-Mongóliából történő elűzése is mutatja,149 adott esetben az összefogás hiánya lehe tetlenné tehette a hatékony védekezést egy nagyobb lélekszámú, erősebb csoporttal szemben. Sokszor még akkor is, ha az sem rendelkezett valamiféle állandósult centralizált hatalmi szervezettel, de időlegesen – például néhány tekintélyesebb vezető szövetségének köszönhetően – sikerült nagyobb erőket koncentrálnia. Ez a megfigyelés az „egy fő”, azaz „fejedelem nélküli”, pusztán egyenrangú vojvodák vezette önálló szavart csoportokról szóló forrásadat fényében egyfajta magyarázatot kínálhat arra, hogy miért tudhatott a szavartok fölé kerekedni Leved(iá)ban az elvileg szintén decentralizált besenyő törzsszövetség. A természetes vészreakció ilyen esetben háromféle lehetett a steppén: 1.) a behódolás, 2.) az elvándorlás, illetve 3.) a térség valamely nagyhatalmától való segítségkérés. A második, azaz az elvándorlás esetében azonban a széttagolt politikai szerveződésnek köszönhetően egyáltalán nem volt szükségszerű, hogy erre mindig egy meghatározott irányban kerüljön sor. A nogájok zöme ugyan például nyugat felé vándorolt, ám kisebb töredékeik – miután a kalmükök a Volga nyugati partján fekvő steppéket is megszállták – északról a Kaukázus előterébe szorultak visz sza.150 A DAI 38 26–30. tudósítása szerint a szavartok egyik része ugyanígy nyugatra, Atelkuzube vándorolt Leved(i) vezetésével, míg egy másik csoportjuk „Perzsia” határai mentén telepedett le. Ez utóbbi terület – mint szó volt róla – szintén lehetett a Kaukázus északi előterében, s talán az sem véletlen, hogy a Hudud al-c Alam című muszlim földrajzi munka szerint a nyugatra vándorló besenyők kettészakadásakor 147 Khodarkovsky, M.: Where Two Worlds Met i. m. 14–17. A 17. században Dzsungáriában létrejött ojrát fejedelemség, vagy a volgai kalmükök esetében a kánság kifejezés már csak azért is problematikus, mert vezetőiket – egy-két kivételtől eltekintve – nem is címezték kánnak. Vö. Junko Miyawaki: The Legitimacy of Khanship among the Oyirad Tribes in Relation to the Chinggisid Principle. In: The Mongol Empire and its Legacy. Eds. Reuven Amitai-Preiss – David O. Morgan. Leiden–Boston 1999. 326–327.; Miyawaki, J.: The Birth of the Khong Tayiji i. m. 149–155. 148 A szavart vojvodák lehetséges politikai szerepkörének egyéb párhuzamairól lásd B. Szabó János: Árpád honfoglalóinak 9–10. századi hatalmi szervezete. Történelmi Szemle 58. (2016) 364–370. 149 Junko Miyawaki: The Qalqa Mongols and the Oyirads in the Seventeenth Century. Journal of Asian History 18. (1984) 136–173. 150 Ezeknek a nogájoknak néhány tízezer utóda mind a mai napig Dagesztánban él.
