Századok – 2018
2018 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Fiziker Róbert (szerk.): Magyar–szovjet gazdasági kapcsolatok 1948–1973. Dokumentumok (Gecsényi Lajos)
470 TÖRTÉNETI IRODALOM 1948–1973 közötti időszak 152 magyar és orosz dokumentumát tartalmazó kötetet, melyhez Valerij Muszatov diplomáciatörténész, egykori budapesti nagykövet írt bevezető tanulmányt (Szovetszko-vengerszkie ekonomicseszkie otnosenija 1948–1973. Rosszija XX vek. Dokumentü. Moszkva 2012.). A munka hazai kiadása már ekkor napirenden volt, de megjelentetésére nem került sor. Tervezett előszava viszont, ami fő vonalaiban átfogja az 1948–1973 közötti időszak gazdasági kapcsolatait – Földes György tollából – 2013-ban megjelent a Századok hasábjain (A magyar–szovjet gazdasági kapcsolatok 1948–1973. Századok 147. [2013] 1349–1375.). Mindezek után döntött a közelmúltban a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) vezetése, hogy majd egy tucat további dokumentummal és a függelékben statisztikai táblázatokkal kiegészítve, magyarul is hozzáférhetővé teszi a forráskiadványt, beemelve bevezetőként Földes tanulmányát is. Az immár 162 dokumentum (a nyolc orosz központi levéltárból 75, az MNL Országos Levéltárából 87 darab) – a meghatározó döntéshozó, illetve döntés-előkészítő szervek regisztratúráiból válogatva – három részre (1948–1956, 37 darab; 1956–1964, 74 darab; 1964–1973, 51 darab) bontva kisebb, igaz nem lényegtelen hiátusokkal (ilyen az uránkitermelés és a hadiipar) teljes áttekintést ad a kétoldalú, sőt egyes esetekben a KGST keretén belül létrejött kapcsolatok alakulásáról. Kezdve az egykori német vagyon és a magyar–szovjet vegyes vállalatok sorsának rendezésétől, az ország 1953–1956 közötti akut gazdasági nehézségeitől, az 1956-os forradalom leverését követő pénzügyi és áruellátási segítségen és az ipari fejlesztések problémáin át az áruhiánnyal és élelmiszerellátási gondokkal (a kenyérgabona-hiány a hatvanas évek elején), illetve hiteltörlesztési problémákkal sújtott magyar gazdaság, az export-import mérleg, a tudományos-műszaki együttműködés szerteágazó részleteiig, és nem utolsósorban a magyar reformtörekvésekről alkotott szovjet véleményekig. Az eltérő színvonalon, de összességében bőven jegyzetelt források között először tanulmányozhatjuk a szovjet és magyar vezetők tárgyalásairól és a különböző szintű tervegyeztetésekről készített feljegyzéseket, a kapcsolatok több évre kiterjedő áttekintéseit, Kádár Jánosnak a gazdasági problémákról a szovjet vezetőkhöz intézett leveleit, az azokra érkező válaszokat, a budapesti szovjet nagykövetek és a különböző szakértők által a magyar gazdaság helyzetéről (például a nyersanyag- és fűtőanyag-ellátás nehézségeiről, a Nyugat felé történő eladósodásról) és a kétoldalú kapcsolatokról ismétlődő rendszerességgel készített, gyakorta kritikus, elemzéseit. Sajnálatos, hogy a csatolt mellékleteket egyes – láthatóan fontos – esetekben (például I/5., I/9., I/34. és II/70. számú iratok) elhagyták, és még regeszta formában sem ismertették, miközben másutt a közlés nem tűnik indokoltnak (így a II/41. számú irat mellékleteinél). Különösen emelik a kötet értékét azok a feljegyzések, amelyek bepillantást engednek a közvetlen eszmecserékbe, melyeket a két miniszterelnök-helyettes (Mihail Leszecsko és Apró Antal) 1967 februárjában a nemzetközi kérdésekről és a magyar–szovjet együttműködésről, 1968 júliusában a gazdasági reformról folytatott (III/12., III/32.). Ha a kötet egészéről szólunk, megkerülhetetlen, hogy ne tegyünk említést a tartalom mellett a közlés formai elemeiről, noha a szerkesztő mozgásterét az orosz kötet készen kapott anyaga alapjában véve leszűkítette, miután itt nem volt lehetősége változtatásokra. Vonatkozik ez mindenekelőtt arra, hogy a dokumentumokat – eltérően a hazai forrásközlési gyakorlat standardjától – megfosztották a hitelességet tanúsító és forrásértékelést megkönnyítő információktól. (Ennek klasszikus példája a II/65. számú irat, ami címe szerint emlékeztető Kádár János részére, a szövege szerint pedig a szovjet kormány aláírás nélküli levele Kádárhoz, illetve a II/73. számú irat, ami a címe szerint egy Hruscsov számára készült emlékeztető, ám nem derül ki, hogy ki készítette, milyen nyelven és miért éppen Apró Antal miniszterelnök-helyettes irataiban található.) Mindezen túl célszerű lett volna jobban ellenőrizni az orosz nyelvű dokumentumok fordításának szakszerűségét és a címekben a választott irattani fogalmak (például a „leirat” mást jelent, mint a „feljegyzés”) helyességét, illetve a magyar iratok egy részénél egyáltalán megadni az irattani meghatározást. Hasonlóképpen érdemes lett volna határozottabban elszakadni az orosz nyelv kötöttségeitől, a magyar nyelvben nem használt nyelvtani formáktól (így a főnévi igenevek felszólító
