Századok – 2018

2018 / 2. szám - KÖZLEMÉNY - Szőke Melinda: A hamis oklevelek a magyar nyelvtörténeti vizsgálatok szemszögéből

421 SZŐKE MELINDA megírásának a korához, és melyek az átíráséhoz.12 Megítélésem szerint a hamis okle ­velek esetében is hasonló helyzettel állunk szemben, mert hiába tudjuk egy oklevél­ről, hogy azt a 13. században jegyezték le a 11. század helyett, mégsem köthetjük a bennük szereplő nyelvi elemek mindegyikét a későbbi századhoz. Az oklevél-hamisí­tóknak vélhetően az volt a céljuk, hogy az évszázadokkal később kiállított oklevelek is jól illeszkedjenek a hamisított kor (hiteles) oklevelei közé, ezért a hamis oklevél tár­gyában korábban már kiadott okleveleket forrásként használták fel.13 A mintakövetés a magyar nyelvi elemek lejegyzésében is megmutatkozik, ekképpen általában a hamis oklevelek szövegeiben is legalább két kor nyelvi arculata lelhető fel. 14 Az oklevelek tulajdonneveinek összegyűjtése A helynevek iránti érdeklődéssel szinte egy időben jelentkezett az igény a közép­kori magyar oklevelek tulajdonneveinek (közte helyneveinek) a megismerésére, szótári formában való megjelentetésére.15 Az okleveles forrásokra támaszkodó szótárak szerkesztői az eredeti formában megőrződött hiteles okleveleink magyar nyelvi anyaga mellett többnyire a bizonytalan kronológiai státuszú oklevelek szövegeiben feltűnő tulajdonneveket is közre kívánták adni, és ezt a gyakorlatot követik a modern kori szótárak szerkesztői is.16 Horváth István – Teleki József vélekedését erősítve, aki az elsők között szólt amellett, hogy a helyneveknek is van helye a szótárakban17 – azt emeli ki, hogy egy tökéletes magyar szótár nem nélkülözheti a legrégebbi okleveleink magyar nyelvű szavait. 18 Két évtized múlva a későbbi egyháztörténész Révész Imre az Új Magyar Muzeum lapjain az első jelentős helynévgyűjtemény közlésébe fogott bele. 19 12 Legutóbb Kenyhercz Róbert foglalkozott az átírási gyakorlat nyelvtörténeti vonatkozásaival. Vö. Kenyhercz Róbert: A középkori oklevelek átírási gyakorlatának nyelvtörténeti vonatkozásai. Helynévtör­téneti Tanulmányok 12. (2016) 7–44. 13 Kniezsa István: A magyar helyesírás a tatárjárásig. Magyar Nyelv 24. (1928) 190.; Jakubovich Emil – Pais Dezső: Ó-magyar olvasókönyv. Pécs 1929 . XXV. 14 Szőke Melinda: A bakonybéli apátság 1037. évi alapítóleveléről. Helynévtörténeti Tanulmányok 12. (2016) 45–57., itt: 53–54. 15 A magyar helynévkutatás 19. századi kezdeteit részletesen tárgyalja Szabó T. Attila: A magyar hely­névkutatás a XIX. században. Kolozsvár 1944. 16 Korai magyar helynévszótár 1000–1350. I. Abaúj–Csongrád vármegye. Szerk. Hoffmann István. Debrecen 2005.; Helynévtörténeti adatok a korai ómagyar korból. Szerk. Hoffmann István et al. I. Abaúj–Csongrád vármegye. Debrecen 1997., II. Doboka–Győr vármegye. Debrecen 1999., III. He­ves–Küküllő vármegye. Debrecen 2012., IV. Liptó–Pilis vármegye. Debrecen 2017. 17 Teleki József: Eggy tökélletes magyar szótár’ elrendeltetése, készitése módja. In: Jutalom feleletek a’ magyar nyelvről, a’ Magyar Nemzeti Museum 1815. 1816. 1817 esztendei kérdéseire II. Kiadta Hor­váth István. Pest 1821. 18.; Szabó T. A.: Helynévkutatás i. m. 182–183. 18 Horváth István: Magyar Szótár Gyökérrenddel és Deákozattal. Tudományos Gyűjtemény 5. (1833) 111 . 19 Révész Imre: Magyar helynevek I-III. Új Magyar Muzeum 1. (1850 – 1851) 510 – 513., 2. (1851 – 1852) 151–164. és 310–315.

Next

/
Thumbnails
Contents