Századok – 2018

2018 / 2. szám - FIUMÉTÓL KONSTANTINÁPOLYIG - Ordasi Ágnes: Bombamerényletek a fiumei kormányzóság ellen (1913–1914)

ORDASI ÁGNES

403

A probléma gyökere valójában egészen az 1868-as horvát–magyar kiegyezésig nyúlt vissza, amely elismerte ugyan Fiume corpus separatum (külön test)9

mivol

tát, azonban autonómiájának törvényi meghatározását elmulasztotta. Ezért a város működését alapvetően az 1872-es statútumnak kellett szabályozni. Ennek értelmében az államhatalmat a mindenkori kormány bizalmasa, a fiumei kormányzó képviselte, amíg az önkormányzat tevékenységét a polgármester (podestà) által vezetett városi képviselőtestület (rappresentanza) irányította, olasz nyelven.10

Így a képviselőtestület kezelte a község vagyonát, igazgatta annak intézményeit és felelt közigazgatási közegeiért, vagyis saját városi rendőrséget működtethetett. Emellett a várost érintő törvények esetében véleményezési jog is megillette, s ez a jogosítvány elvileg biztosította, hogy az állam a kikötővárost csak sajátos viszonyainak tiszteletben tartásával kormányoztathassa.11

Az úgynevezett votum con

sultativum (tanácsadói jog) a fiumei képviselőtestület számára a magyar kormány központosító törekvéseivel szemben alapvető védekező eszköznek bizonyult, jóllehet érvényre juttatása nem minden esetben sikerült.12

A statútum, s így a fiumei autonómia szerves részét képező gazdasági, kulturális, valamint államvédelmi jogkörök gyakorlása különösen érzékeny területnek számított, amelyről a rappresentanza semmiféleképpen nem kívánt lemondani, hiszen azzal feladta volna de facto élvezett privilégiumait, különállását. A város hivatalos olasz nyelve, a fiumei autonómia és az abból eredő kiváltságok pedig a fiumano-tudat (vagyis a lokális identitás) megkérdőjelezhetetlen alappilléreinek számítottak. A magyar kormány azonban az állami befolyás minél teljesebb kiterjesztésére törekedett, így óhatatlanul is szembe került a kikötőváros érdekeivel.

13

A város és állam konfliktusai idővel egyre inkább nemzetiségi síkra (olasz/

fiumei–magyar–horvát) terelődtek. E tényt az utókor számára szemléletesen példázza a Giovine Fiume nevű nyíltan irredenta társaság 1905-ös megalapítása,

14 valamint a meghiúsult fiumei rezolúció nyomán mind gyakoribbá váló utcai 9 1868. évi XXX. tc. 66. §-a alapján Fiume városa és kerülete separatum sacrae regni coronae adnexum corpust, vagyis a magyar koronához csatolt külön testet képezett.

10 Az 1910-es népszámlálási adatok alapján Fiume nemzetiségi megoszlása: 48,6% olasz, 26,8% horvát és szerb, 13% magyar, 4,7% szlovén, 4,6% német. Fest Aladár:

Fiume népesedési mozgalma Ma

gyarországhoz való visszacsatolása óta. Földrajzi Közlemények 40. (1912) 7. sz. 137–153. 11 Autonómiák Magyarországon 1848–2000 I. Szerk. Gergely Jenő. Bp. 2005. 57–63., 327–352. 12 Ordasi Ágnes: Fiume és az Autonóm Párt. In: XIII.

Országos Grastyán Konferencia előadásai. Szerk. Czeferner Dóra – Mikó Alexandra. Pécs 2015. 202–211. 13 Részletesebben lásd Ordasi Ágnes:

A

magyar kormány Fiume-politikája a 19–20. század fordulóján. In: Natio est semper reformanda. Tanulmányok a 70 éves Gergely András tiszteletére. Szerk. Anka László et al. Bp. 2016. 335–347.

14 A Giovine Fiume (Ifjú Fiume) tagjai az Osztrák–Magyar Monarchia által kínált lehetőségek helyett egyre nyíltabban az Olasz Királysághoz való csatlakozást szorgalmazták. Fried Ilona:

Emlékek városa. Fiume. Bp. 2001. 118–120.