Századok – 2018
2018 / 2. szám - FIUMÉTÓL KONSTANTINÁPOLYIG - Hornyák Árpád: A magyar külpolitikai gondolkodás szerb képe a két világháború között
A MAGYAR KÜLPOLITIKAI GONDOLKODÁS SZERB KÉPE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT 378 A más nemzetről alkotott kép formálódására hatással vannak a korábbi együttélés tapasztalatai is; az előző időszakok erőviszonyainak alakulása, a kulturális kapcsolatok intenzitása, a társadalmi rétegzettségek eltérései, a „civilizációs szintek” közötti különbségek, és még lehetne sorolni a befolyásoló tényezőket. Ezek az elemek együttesen meghatározó szerepet játszanak az összkép formálásában. Miután nem a teljes magyar társadalom, hanem annak csak egy meglehetősen vékony, a magyar külpolitikai kérdésekkel és „sorskérdésekkel” hivatásszerűen vagy alkalomszerűen foglalkozó rétegének szerbekről alkotott képével kívánok foglalkozni – bár az nagy valószínűséggel nem tért el gyökeresen a magyar társadalom egészének szerbekről vallott vélekedésétől –, a fentebb felsorolt tényezők közül azokat emelem ki, amelyeknek jelentősége van az összkép alakulásában betöltött szerepe miatt. Az első világháború végétől a második világháború kitöréséig eltelt bő két évtized magyar külpolitikai gondolkodásának szerb képe megrajzolásához a következő szempontokat veszem számításba: miként alakult a két nemzet világban elfoglalt helye, Magyarország mennyire tekintette magára nézve veszélyesnek a délszláv államot, illetve milyen szerepet játszott külpolitikai terveiben Jugoszlávia, és milyen lehetőséget láttak Budapesten a Belgráddal való együttműködésre. A kép színvilágának tárgyalásánál arra is kitérek, hogy miként látták a Jugoszláviában uralkodó politikai helyzetet, Belgrád kisebbségpolitikáját, a délszláv állam külpolitikáját és nemzet/állam építő törekvéseit, hogyan tekintettek a két régió és az államaik közötti együttműködés lehetőségeire és szükségességére, illetve milyen fizikai/erkölcsi kép élt bennük a szerbekről. A Jugoszláviával kapcsolatos vélekedésekben előforduló számos toposz közül az egyik leggyakoribb – aminek igen nagy szerep jutott a szomszéd államról alakított kép formálásában –, hogy Magyarországnak a szomszédos államok közül Jugoszláviával volt a legkisebb a súrlódási felülete. Igaz ugyan, hogy több mint félmillió magyar és 63 000 négyzetkilométernyi terület került hozzá a világháború után, de ez messze a legkevesebb volt a többi kisantant állammal való ösz szevetésben. Ehhez kapcsolódó általános vélekedés volt az is, hogy Jugoszláviának olyan gazdaságpolitikai érdekei fűződnek a Magyarországhoz való közeledéshez, amelyek a józan ész logikája mentén mindkét államot a jó együttműködésre sarkallták.2 Ebből egyenesen következett, hogy Magyarország kifejezetten nagy súlyt helyezett a déli szomszéd megnyerésére, benne külpolitikai kitörési pontot, s nem utolsósorban komoly gazdasági együttműködési partnert látott. Ennek megfelelően azonosulásra, feljogosítanak bennünket arra, hogy feltételezzük: legalábbis nem álltak tőlük távol azok a nézetek, melyeket a szerkesztő, illetve a cikk írója kifejtett. 2 Beck Lajos pártonkívüli képviselő felszólalása az országgyűlés képviselőházának 155. ülésén, 1928. április 18-án. Az 1927. évi január 25-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója XI. Bp. 1928. 58.
