Századok – 2018

2018 / 1. szám - MAGYARORSZÁGI MIGRÁCIÓK - Konrád Miklós: A galíciai zsidó bevándorlás mítosza

KONRÁD MIKLÓS

35

A következőkben két nagyobb egységre bontva bemutatom a galíciai zsidó bevándorlás korlátozására irányuló politikai kezdeményezéseket és a kérdésről kialakuló diskurzus főbb jellemzőit 1892-ig. E dátumot azért tekintem cezúrának, mert Vargha Gyulának, a Statisztikai Hivatal munkatársának 1892-es előadása és tanulmánya révén – amelyekben a nem létező galíciai bevándorlást valós tényként tálalta – a nem sokkal később már a kormányzat által is ekképpen tárgyalt zsidó bevándorlásról folyó diskurzus új fázisba lépett. Ezután beszámolok a külföldieknek a magyar korona országai területén való lakhatásáról szóló 1903. évi V. tc. létrejötté

nek előzményeiről és körülményeiről. Befejezésül néhány szót ejtek a törvény következményeiről és a galíciai zsidó bevándorlás percepciójának alakulásáról 1938-ig.

Meghiúsult törvényjavaslatok a zsidó bevándorlás ellen (1840–1849)

A zsidó, és különösen a galíciai zsidó bevándorlás elleni tiltakozás, illetve a galíciai zsidók jellemének rendszeres bírálata az 1840-es években vált a politikai közbeszéd részévé. A Zemplénben ügyvédkedő ifjú Kossuth Lajos a megyében tapasztalható „éhínségek okairól” 1828-ban írt értekezésében a helyi zsidó lakosságot, és különösen a zsidó kocsmárosokat kemény szavakkal illette, de bevándorlásról, illetve e zsidók származásáról nem szólt.11

Két évvel később a „szatmári adózó nép állapotáról” szóló jelentésében Kölcsey Ferenc úgy vélte, hogy semmi sem taszítja annyira szegénységbe a népet, mint a zsidók „szemlátomást való szaporodása”, ám bevándorlásról ő sem beszélt.

12

Az 1839–1840-es országgyűléstől viszont a zsidó bevándorlás törvényes szabályozása az összes rendi országgyűlésen felmerült. A zsidók emancipációjának és bevándorlásuk törvényes korlátozásának a kívánalma tehát egyidejű – éspedig az előbbi kárára. Az emancipáció ügyének az 1840-es évek folyamán növekvő népszerűtlensége részben az ekkor még valós és jelentős bevándorlással magyarázható.

13

11 Kossuth Lajos: Értekezés az éhínségek okairól (1828). In: Kossuth Lajos összes munkái VI.

Ifjúkori iratok. Törvényhatósági tudósítások. Szerk. Barta István. Bp. 1966. 179–180.

12 Kölcsey Ferencz: A

szathmári adózó nép állapotáról (1830). In: Kölcsey Ferencz minden munkái VI. Országgyűlési és megyei beszédek. Szerk. Eötvös József – Szalay László – Szemere Pál. Pest 1848. 25.

13 A honi zsidóság emancipációja körüli reformkori vitákról, és ezen belül az emancipáció növekvő népszerűtlenségének az okairól lásd Kecskeméti Károly:

A

liberalizmus és a zsidók emancipációja. Történelmi Szemle 25. (1982) 185–210.; Prepuk Anikó:

Zsidóemancipáció a reformkorban. In: Történeti tanulmányok III. Szerk. L. Nagy Zsuzsa – Veress Géza. Debrecen 1994. 15–33.; Uő: Az

ellenségkonstruálás rendi és polgári formái: a zsidók „polgárosítása” és az 1843–44. évi városi vita. In: „A francia história hazai nagykövete.” Ünnepi kötet Papp Imre 65. születésnapjára. Szerk. Bárány Attila – Györkös Attila – Pallai László. Debrecen 2013. 199–213.; Konrád Miklós:

Egyenjogúsítás feltételekkel. A

feltételes zsidóemancipáció eszméjének diadala és bukása. Múlt és Jövő 28. (2017) 3. sz. 28–35.