Századok – 2018

2018 / 2. szám - FIUMÉTÓL KONSTANTINÁPOLYIG - Tóth Hajnalka: Mennyit ér egy magyar lovas hadnagy? Egy rabkiváltás története diplomáciatörténeti kontextusban a 17. század közepéről

TÓTH HAJNALKA 279 november 10.).182 Mansfeld január végén még a csausz holléte után érdeklődött, 183 ám a főkapitány április elején bekövetkezett halála révén az ügy egyik legfőbb támogatója ment el. A következő hónapok rövid bejegyzéseiből nehéz kikövetkeztetni, hogy miért késlekedett tovább a rabok kiszabadítása, de még 1657 júniusában is arról ol­vashatunk az iktatókönyvekben, hogy az Udvari Haditanács titkára, Hoffmann Zempterrel éppen Budán intézkedik az ügyben.184 Júliusban pedig Reniger Konstantinápolyból csak annyi információt tudott küldeni, hogy a budai pasa újabb parancsot fog kapni a rabok mielőbbi kicserélésére, de összességében már mindent a végvidéken, az ottaniak egyetértésével lehet és kell intézni. 185 Feltehetően azért is haladt lassan a budai pasa(pasák) és a végvidéki, illetve bé­csi megbízottak megegyezése, mert a török fél – ahogy azt fentebb is láttuk – Uki Ferencért cserében a 6000 tallér és Musztafa csausz mellett több más török rab kiadását is követelni kezdte.186 Úgy tűnik, hogy keresztény részről a probléma meg ­oldására – vagy mert a Musztafa csausszal történő kicserélés nem akart a végéhez érni – újabb javaslatok születtek, bár nem tudhatjuk, hogy milyen következmé­nyekkel járt volna, ha engednek a törökök követeléseinek. Mindenesetre 1657 au­gusztusában Forgách Ádám gróf, a bányavidéki végvidék főkapitánya/érsekújvári főkapitány (1644–1663) felajánlotta a hadnagyért az elfogott hatvani béget, akit nyilván elég értékesnek tartott.187 Az egyeztetések során aztán az udvar a hatvani bégért cserébe nemcsak Uki Ferencet, hanem további három-négy keresztény rabot kért volna,188 akik közül a jegyzőkönyvek csak egy bizonyos Zaparyt (Szapáry?) nevesítettek, akit azonban jelenleg nem tudunk azonosítani.189 Uki Ferenc is tu ­dott róla, hogy a hatvani béget ajánlották fel helyette, akiről úgy tudta, hogy már öreg és nagyon beteg is volt.190 Gürdzsü Kenán budai pasa Uki Ferencért Musztafa 182 Gévay A.: A budai pasák i. m. 41–42. 183 Philipp Mansfeld az Udvari Haditanácshoz. Győr, 1657, jan. 24. és 30. ÖStA KA HKR Prot. Bd. 316. (1657) Exp. fol. 75v. Zrínyi februárban jelezte az Udvari Haditanácsnak, hogy megkapta Musztafa vált­ságdíját. Uo. fol. 91r. 184 ÖStA KA HKR Prot. Bd. 317. (1657) Reg. fol. 345r. 185 Simon Reniger III. Ferdinándhoz. Konstantinápoly, 1657. júl. 11. ÖStA HHStA Türkei I. Kt. 128. Konv. 4. fol. 1r. Vö. Simon Reniger III. Ferdinándhoz. Konstantinápoly, 1657. aug. 15. Uo. fol. 14r. 186 Uki egy feltehetően 1657-re vagy 1658-ra datálható levelében konkrétan megnevezett öt török rabot, akit rajta követeltek: az ekkor Batthyány Ádám fogaságában lévő budai harmincadost, az ugyan­ott lévő „Budai Spaho” nevű legényt és az ercsi agát, valamint a szigetvári Haszán szpáhi fiát és egy Pápán raboskodó koppányi legényt. Uki Ferenc Batthyány I. Ádámhoz. Esztergom, 165[?]. szept. 5. MNL OL P 1314 Nr. 50 738. 187 Forgách Ádám az Udvari Haditanácshoz. ÖStA KA HKR Prot. Bd. 316. (1657) Exp. fol. 473v. 188 A Titkos Tanács átirata az Udvari Haditanácsnak. ÖStA KA HKR Prot. Bd. 316. (1657) Exp. fol. 495r. 189 A Titkos Tanács átirata az Udvari Haditanácsnak. ÖStA KA HKR Prot. Bd. 316. (1657) Exp. fol. 556v. 190 Uki Ferenc Batthyány I. Ádámhoz. Esztergom, 1657. dec. 20. MNL OL P 1314 Nr. 50 735.

Next

/
Thumbnails
Contents