Századok – 2018
2018 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Farkas Gyöngyi: Lázadó falvak. Kollektivizálás elleni tüntetések a vidéki Magyarországon, 1951-1961 (Nagy Netta)
237 TÖRTÉNETI IRODALOM lakosság, hogy a rejtett ellenállás hétköznapi formái helyett nyíltan és közösen kell fellépnie a diktatórikus hatalommal szemben? Hogyan szervezték meg a község lakói vagy a termelőszövetkezetek tiltakozó tagjai kollektív akcióikat? Milyen szerepe volt ebben a falusi közösségen belüli hagyományos kapcsolatoknak és a termelőszövetkezetek által teremtett új munkaszervezeti és kommunikációs formáknak? Hogyan viselkedett a tüntető tömeg? Milyen formában adott hangot tiltakozásának, hogyan fogalmazta meg követeléseit? Miként reagáltak a regionális (megyei, járási) és a helyi hatalom képviselői a lakosság akcióira? Hogyan kriminalizálta az eseményeket a nyomozó és a büntető hatalom? A monográfia első részében a történész a tüntetéseket megelőző paraszti ellenállási formákat tekinti át országos vonatkozásban. Említi az illegális és rejtett védekezési módszereket, majd részletesen foglalkozik az agitációs kollektivizálási kampányok során alkalmazott paraszti ellenállási stratégiákkal, melyek kezdetben, általában nélkülözték a nyílt szembeszegülést. Külön fejezetben ismerteti a községek szimbolikus cselekedeteit, melyek többnyire a kollektivizálás végrehajtását nyomatékosító téesz-községet jelző, falu határában elhelyezett táblák eltávolítására, a hatalom jelképeinek deszakralizálására irányultak. Az agitációs brigádok elvonulását, a kapituláció szimbolikus aktusát (az aláírás kikényszerítését) a parasztgazdaságok felszámolásának gyakorlati lépései követték. Amikor a paraszti ellenállás felerősödött, az ingóságok rejtegetése mellett nyílt és erőszakos megmozdulások is gyakrabban előfordultak. Farkas Gyöngyi fontos következtetése, hogy a tüntetések kialakulásában lényeges szerepe volt a mintakövetésnek, a más községekben zajlott tüntetések hírének. A lakosok mozgósítását nem egyszer a rendőrség erődemonstrációja idézte elő, amikor a fenyegetett társaik védelmére összegyűlt tömeg egyben a kollektivizálás ellen is tüntetett. Ugyanakkor nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy a kollektivizálás a falu legtöbb gazdálkodóját érintette, vagyis közös sorscsapásnak tekintették, és a közös érdek egységes fellépésre sarkallta őket. A kötet második fejezete az 1951 telén szövetkezeti községgé szervezett Tyukod és Porcsalma községekben (Szabolcs-Szatmár megye) lezajlott tüntetésekkel foglalkozik. A két községben az agitátorok elvonulását követően a termelőszövetkezeti csoportok tömegmegmozdulások kíséretében bomlásnak indultak. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a két falu termelőszövetkezeti községgé alakítását nem lehet csupán a leigázás-alárendelődés fogalompárral leírni. Fontos megállapítása, hogy a hatalom megyei, járási és helyi képviselői erőszakos fellépésük ellenére sem voltak képesek a gazdatársadalom ellenállásának teljes felszámolására, vagyis a falvak képesek voltak egységesen, nyíltan kiállni érdekeik védelmében. Miért vállalták fel Tyukod és Porcsalma lakói az ellenállásnak ezt az akkoriban igen kockázatos formáját, és döntöttek a tüntetés mellett? A kutató írott források és visszaemlékezések segítségével rekonstruálja az egykori történéseket. Az alapos történészi oknyomozás során feltárulnak az események résztvevőinek motivációi, attitűdjei, cselekvésének mozgatórugói. Képet kaphatunk a hagyományos paraszti társadalom működésének dinamikájáról, önszerveződésre való képességéről, amit saját „autonómiájának” megvédésére léptetett életbe a kommunista hatalommal szemben. A kihallgatási jegyzőkönyvekben szereplő vallomások ütköztetésével tárulnak fel a valós események, melyeket tovább árnyal egy másik forráscsoport, a visszaemlékezések kritikai elemzése. A harmadik fejezet az 1953 nyarán kirobbant tüntetésekről szól, amikor a Nagy Imre nevéhez köthető kormányprogram meghirdetését követően országos szinten megindult a téeszek és tszcsék felbomlása. A jelenség a legtöbb téesztagot (46 ezer fő) számláló Szabolcs-Szatmár megyében nagyon erőteljes volt. A szerző hat település: Aporliget, Nyírbátor, Nyírcsászári, Nyírvasvári, Biri és Barabás példáján keresztül vizsgálta a tömegmegmozdulások nyomozati anyagait. A megye más falvaiban is voltak hasonló megmozdulások, de azokkal kapcsolatban nem rendeltek el nyomozást. Csak találgatni lehet, hogy a megye egyes járásaiban miért léptek fel keményen a lakosság megmozdulásaival szemben, másol pedig miért nem? A tüntetések
