Századok – 2018

2018 / 1. szám - TANULMÁNY - Deák Ágnes: Vizsgálat egy megyei királyi biztos ellen hivatali visszaélés ügyében, 1863

VIZSGÁLAT EGY MEGYEI KIRÁLYI BIZTOS ELLEN HIVATALI VISSZAÉLÉS ÜGYÉBEN, 1863 198 lemondott. Egyébként inkább áthelyezéssel igyekezett a hivatal érdekeit érvénye­síteni, s a hét új kinevezett hivatalnok közül négy rutén volt. 77 Augusztus végén a kassai rendőrigazgató jelezte, hogy feljelentés érkezett hozzá, mely szerint Hatfaludy az uralkodó születésnapja alkalmával nála rendezett ün­nepségre honvédeket is meghívott, s a szellem nem volt megfelelő. Kiderült, hogy Szepessy az ország alföldi vidékeit sújtó ínségre tekintettel elrendelte az ünnepi is­tentisztelet utáni szokásos hivatalos ebédre szánt összeg, 300 forint jótékony célra adományozását, de mivel az ebédre Hatfaludy már kiküldte a meghívókat, arra saját költségén nála került sor. A meghívottak között valóban szerepelt néhány volt honvéd, de valamennyien állami vagy kincstári szolgálatban álló hivatalnokok, s az elhangzott beszédek, tósztok szelleme teljesen lojális volt.78 Szepessy, Hatfaludy „epés s kihívó természetét” ismerve, úgy látta, az első alispán valójában a helyi ellen­zék egyik vezéralakjával, a volt alkotmányos első alispánnal, Szaplonczay Józseffel akart rivalizálni, aki viszont augusztus 20-a tiszteletére rendezett házánál ugyan­arra a napra összejövetelt, s Hatfaludy igyekezett elszipkázni a Szaplonczay által már meghívott vendégek egy részét. Máskülönben is jelentéstételre szólították fel Szepessyt, mivel arról érkeztek panaszok, hogy nem volt megfelelően díszes az ural­kodói születésnap hivatalos ünneplése (végül az istentisztelet után a helyi katonai helyőrség kezdeményezésére saját költségükre rendeztek lakomát a megyeszékhe­lyen jelenlevő hivatalnokok), miközben augusztus 20-án ünnepi körmenet zajlott ellenzéki demonstrációként, ahol a helyi ellenzék prominensei öt zászlóval vonultak fel, a zászlók mögött közvetlenül Szaplonczay feszített. Szepessy azután megvilágí­totta ez utóbbi esemény hátterét: régi szokás szerint került sor a menetre a céhek zászlóival, de Dolinay korábban megtiltotta a hivatalnokoknak a részvételt, így ke­rültek tekintélyes földbirtokosként a menet elejére az ellenzék vezéralakjai. 79 Szepessy jelentéseiből tudjuk, hogy még azon hamis hír is eljutott a felsőbb­ség fülébe, nem tudjuk, milyen csatornán keresztül, hogy Máramarosból egy ellenzéki követség készülne Erdélybe menni, hogy az erdélyi országgyűlésre Nagyszebenben összesereglő román képviselőket lebeszéljék arról, hogy követe­ket válasszanak a bécsi birodalmi tanácsba. 80 Szeptemberi jelentéseiben Szepessy kiállt titkára, Grosschmidt Imre mellett is, mondván, 1848-ban sem tett mást, mint teljesítette Mihályi Gábor akkori kor­mánybiztos – a jelentés születése időpontjában éppen helytartótanácsos – paran-77 Szepessy jelentése Pálffyhoz. Máramarossziget, 1863. jún. 28. MNL OL D 191 44.III.1863. 78 Marx jelentése Pálffyhoz. Kassa, 1863. aug. 23. és Szepessy jelentése Pálffyhoz. Máramarossziget, 1863. aug. 27. MNL OL D 191 44.III.1863. 79 Marx rendőrigazgató jelentése Pálffyhoz. Kassa, 1863. aug. 23. és Szepessy jelentése Pálffyhoz. Máramarossziget, 1863. szept. 5. MNL OL D 191 4920.III.1864. 80 Szepessy jelentése Pálffyhoz. Máramarossziget, 1863. szept. 24. MNL OL D 191 4920.III.1864.

Next

/
Thumbnails
Contents