Századok – 2018
2018 / 1. szám - TANULMÁNY - Deák Ágnes: Vizsgálat egy megyei királyi biztos ellen hivatali visszaélés ügyében, 1863
VIZSGÁLAT EGY MEGYEI KIRÁLYI BIZTOS ELLEN HIVATALI VISSZAÉLÉS ÜGYÉBEN, 1863 178 működése után általam fenntartathatik, avagy ellenkező esetben elbocsáttathatik – akár mint hanyag, akár mint rossz érzelmű, elmúlik a kedve más után hivatalán kívül kapkodni. Ez practicus igazság! Nekem őszintén megvallva nagyon kellemetlen ezen fegyelmetlen, többnyire volt honvédekből és rossz érzelműekből álló csapatot kezelnem, ámde mint igazi hivatalnok eredményt akarok”.20 (Úgy tűnik, a kollektív amnézia21 jegyében könnyen megfeledkezett arról, hogy maga is volt hon védtiszt.) Közben a nemzetiségi konfliktusok terepén is igyekezett ellentámadásba lendülni, elsősorban a helyi román elitet – élükön Mán főispánnal, ki egyébként távoli rokona és szerinte régi barátja volt – működésének tudatos akadályozásával, román nemzetiségi izgatással vádolta, s június elején kifejezetten kérte, hogy Pálffy kezdeményezze Mán eltávolítását a főispáni tisztségből. 22 Időközben sor került Pálffy hivatali körútjára, amelynek során valóban felkereste Máramarost, s a „megye közigazgatási állapotát teljesen kielégítőnek” találta. Mindemellett annak nem örült, hogy több rutének lakta község lakói és elöljárói folyamodványokat nyújtottak át, amiben kérték Dolinay és az Ung megyében működő másik rutén királyi biztos, Nehrebeczky Sándor főispánná való kinevezését. Bár Dolinay tagadta, Pálffy láthatólag bizonyosnak vette, hogy az akció mögött maga Dolinay áll. Állítólag közölte is Dolinayval, hogy ha hamarosan nem lesz belőle főispán, azt kifejezetten ennek az akciónak köszönheti. Míg Nehrebeczky főispáni kinevezését támogatta, Dolinay számára egyelőre csak fizetéspótlék folyósítását indítványozta. Mivel fizetés-kiegészítésre már nem volt lehetőség (Dolinay járandóságát: évi 2000 forint fizetést és 600 forint úti átalányt már amúgy is magasnak találták Bécsben), Pálffy megnyugtatta Dolinayt, hogy érdemeinek jutalmazása valamilyen más formában, de nem marad el. 23 Királyi biztosi vizsgálat és következményei Az események azonban más fordulatot vettek. Az év végén Hatfaludy Sándor, a megye első alispánja (aki választott alkotmányos tisztviselőként szolgált tovább) bizalmas feljelentést küldött Pálffyhoz Dolinay ellen. Olyan súlyos vádakat fogalmazott meg, hogy királyi biztost kellett kiküldeni, a vizsgálat idejére pedig 20 Dolinay jelentése Pálffyhoz. Máramarossziget, 1862. máj. 28. MNL OL D 185 1862:443. 21 Vö. Benedek Gábor: Kollektív amnézia: honvédtisztek hivatalvállalása a Bach-korszakban. In: Mik rotörténelem: Vívmányok és korlátok. Szerk. Dobrossy István. (Rendi társadalom – Polgári társadalom 12.) Miskolc 2003. 394–413. 22 Dolinay jelentése Forgáchhoz. Máramarossziget, 1862. jún. 8. MNL OL D 185 1862:443. Vö. Dolinay jelentése Forgáchhoz. Máramarossziget, 1862. szept. 2. MNL OL D 185 1862:987. 23 Pálffy jelentése Forgáchhoz. Buda, 1862. okt. 8. MNL OL D 185. 1862:867.; Négy magyar nyelvű beadvány rutén községek nevében Pálffyhoz és Pálffy levélfogalmazványa Dolinayhoz. Buda, 1862. okt. 20. D 191 18 553.III.1862.