Századok – 2018
2018 / 1. szám - TANULMÁNY - Deák Ágnes: Vizsgálat egy megyei királyi biztos ellen hivatali visszaélés ügyében, 1863
VIZSGÁLAT EGY MEGYEI KIRÁLYI BIZTOS ELLEN HIVATALI VISSZAÉLÉS ÜGYÉBEN, 1863 172 ügymenet meghatározása. Egy személyben voltak felelősek mindezért, cserébe szabad kezet kaptak az irányításuk alá tartozó hivatali apparátus felett. Az uralkodó által a helytartótanács élére kinevezett Pálffy Móric gróf altábornagy helytartó felügyelte tevékenységüket. A korábbi választott hivatalnoki karok a legtöbb megyében lemondtak, kollektív nyilatkozatban hazaárulónak minősítve a provizórium idején hivatalt vállalókat, de azután megyénként eltérő arányban, az úgynevezett „alkotmányos tisztviselők” egy része mégis tovább szolgált az új kormányzat alatt. Pálffy helytartó és a politikai irányítást végző Forgách Antal gróf magyar kancellár elképzelése az volt, hogy a provizórium rendteremtő kényszerintézkedéseivel lehűtik a politikai kedélyeket és reményeket, idővel kedvezőbb véleményre hangolják a magyar politikai elitet, miközben a közigazgatás és igazságszolgáltatás rendezésével, működésük hatékonnyá és szakszerűvé tételével a kormányzat táborába terelik a lakosság széles rétegeit. A közigazgatás működésének tisztasága és gördülékenysége e program fontos fogaskerekét alkotta. Úgy tűnik azonban, hogy a bécsi közigazgatási centralizáció eltűnésével, a más tartományokból érkezett hivatalnokok távozásával, a helyi elitek új helyi térnyerésével már 1860 végén gyorsan feléledtek a korábbi igazgatási mechanizmusok és hagyományok, melyek új politikai környezetben és részben új hivatalnokokkal, de az alkotmányosság felfüggesztése után is érvényesültek. A provizórium – körülbelül négyéves – rövid története alatt néhány megyében (1863: Máramaros, 1863: Kővár vidék, 1864: Csanád) botrányos állapotokra derült fény, mely példák kirívó egyediségükben is jól szemléltették a helyi közigazgatás és igazságszolgáltatás általános gyenge pontjait.2 A legszövevényesebb történet színhe lye az ország északkeleti peremvidéke, Máramaros megye volt. A Máramaros megyei új megyekormányzó: Dolinay Péter Máramaros megye 1860. október végén kinevezett román nemzetiségű főispánját, Mán Józsefet az uralkodó 1861. november 22-én „saját kérésére” felmentette a megye tényleges vezetése alól, de nem mozdította el, s királyi biztosként megbízta az elsősorban Ung és Bereg megyében birtokos Dolinay családból származó Dolinay Pétert, az eperjesi kerületi tábla ülnökét a megye irányításával. 1857-es hivatalnoki minősítési lapja szerint draskóci Dolinay Péter Túrjaremetén született (Ung megye) 1819. július 27-én. 1837/38-ban fejezte be tanulmányait a kassai jogakadémián, 1843-ban tett ügyvédi vizsgát. Magyarul, latinul és németül beszélt és írt, magyarul kitűnően, a másik két nyelvből közepesen fogalmazott. Beszélt még ruténül és „szlávul” (szlovákul), s értett valamennyit románul is. Hivatali pályáját Ung megyében kezdte 2 A Kővár vidéki esetről lásd Deák Ágnes: Hivatali visszaélések nemzetiségi küzdelmek erőterében (Kő vár vidéke, 1861–1863). Történelmi Szemle 59. (2017) 199–220.
