Századok – 2018
2018 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Bácsatyai Dániel: A kalandozó hadjáratok nyugati kútfői (Bagi Dániel)
1396 TÖRTÉNETI IRODALOM egy egyszerű, a polcról bármikor levehető kézikönyvnél. A szerző ugyanis számos kisebb-nagyobb történeti probléma mellett három olyan kérdésben is állást foglalt, amely döntően befolyásolja a magyar törzsszövetség kalandozó hadjáratairól alkotott képünket. A következőkben ezekre szeretnék kitérni bővebben. A kalandozások történetét fenntartó kútfők, különösen a kolostori évkönyvek egyik legfontosabb kérdése volt mindig is, hogy mennyiben tekinthetők valósnak a bennük hátrahagyott történetek a magyarok nem ritkán pusztító, romboló, fosztogató hadjáratairól. Szerzőnk – véleményem szerint helyesen – szembeszáll a nyugat-európai forráskutatást korábban eluraló úgynevezett minimalista nézetekkel, amelyek nem egy esetben valótlannak, késői, esetleg a kolostori vagyonleltár hiányait megokoló magyarázatnak tekintették az egyes magyar vonatkozású katonai eseményeket a forrásokban. Bácsatyai kutatásainak köszönhetően kimutathatóvá vált, hogy az esetek többségében valós eseményekre épülő hagyományról van szó, s a ránk maradt hírek ráadásul – miként ezt Rather veronai püspök írásai is jelzik – nem egyszer összetett, ráadásul nem kizárólag ellenségeskedésből álló kapcsolatrendszerre utalnak a nyugati lakosság és a magyarok között. Tegyük hozzá persze: Bácsatyai mindezt egy esettanulmány keretei között mutatta be, így az egyes források majd további részletekbe menő vizsgálatot tesznek szükségessé, különös tekintettel arra, hogy nagyon különböző struktúrájú, célú szövegekről van szó, amelyek önmagukban sem problémamentesek. A könyvben bemutatott eredmény azonban alátámasztja annak a cseh történetírásban legutóbb Martin Wihoda által hangoztatott véleménynek a helyességét, mely szerint a pozsonyi csata utáni évtizedekben komoly, és mindennapi kapcsolatok voltak a magyarok és a morva területeken élők között, amelyben sokkal nagyobb szerepet játszottak a békés ügyek, mint a háborúk. A könyv másik fő eredménye a nyugati kalandozó hadjáratok időrendjét érinti. A szerző által az egyes forrásszövegeken önmagában elvégzett alapos vizsgálatának köszönhetően nem egy kútfő esetében újra lehetett datálni a bennük fenntartott eseményeket, ami részben módosítja a magyar törzsszövetség hadjáratainak időrendjét. Ezzel – talán nem túlzás – Bácsatyai Dániel alapvető, kézikönyvszerű tudásunk gyarapodásához járult hozzá, a könyv végén található időrendi táblázat pedig segít eligazodni az események rekonstrukciójában. A nem egy helyen pontosított kronológiai adatokkal függ össze a monográfia harmadik legjelentősebb eredménye. Itt a nyugati kalandozó hadjáratok jellegéről van szó, azaz hogy spontán, szervezetlen, vagy épp ellenkezőleg: megszervezett és tervszerű cselekményekkel állunk-e szemben, és ha ez a helyzet, akkor milyen szintű volt a szervezettsége a kalandozó háborúknak? E kérdés eldönthetősége már csak azért sem érdektelen, mert Deér József hajdani tanulmánya óta – amelyben a neves történész a nyugatra vezetett kalandozó vállalkozásokat a magyar törzsszövetségi hatalmi rend hanyatlásával kötötte össze – elsősorban az egyes, jellemzően határmenti törzsek saját ügyének tekintette. A magyar középkorkutatásban több vita is lezajlott ebben a kérdésben, gondoljunk csak Kristó Gyulára és állandó vitapartnerére, Györffy Györgyre, akik a magyar állam, illetve intézményrendszerének kialakulása tekintetében a kalandozó hadjáratok jellegének kérdésében sem értettek egyet teljesen. Szerzőnk a hadjáratok kronológiáját érintő eredményei segítségével elsősorban Kristó Gyula elképzeléseivel száll szembe, és inkább törzsszövetségi szintű szervezettségűnek tekinti a hadjáratokat, amelyeknek határozott, I. Henriket adófizetésre kényszerítő céljai voltak. Persze – tegyük hozzá rögtön –, a magyar törzsi államszervezetről mindmáig talán a legmaradandóbb képet festő Kristó Gyula maga sem tartotta teljesen kizártnak azt, hogy létezett egyfajta egységes törzsszövetségi – jobb szó híján – külpolitika, mint ahogy Györffy sem zárta ki a törzsi szintű „egyénieskedést” a hadjáratok tekintetében. Bácsatyai érvelésében különös jelentőséget kap Vajay Szabolcs jól ismert elméletének meggyőző cáfolata. Ismeretes, hogy Vajay német nyelven megjelent könyvében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a magyar törzsek a trónjukat vesztett nyugati-frank uralkodók hívására és kérésére vettek részt a harcokban. Ezt az
