Századok – 2018
2018 / 6. szám - ÖSSZEOMLÁS 1918 - Glant Tibor – Juhász Balázs – Ablonczy Balázs: Nemzetközi segély- és segítőakciók a volt Osztrák–Magyar Monarchia területén (1918–1923)
GLANT TIBOR – JUHÁSZ BALÁZS – ABLONCZY BALÁZS 1351 Ernest Troubridge állt, ahogy addig. Őt a román és a francia képviselők általában szélsőséges magyarbarátsággal és Habsburg-szimpátiával vádolták. A támadások ellenére Troubridge a helyén maradt (és korábbi személyes ismeretségük révén kulcsszerepet játszott Horthy Miklós kormányzóvá emelésében is), majd 1921. január 1-jén átadta a helyét Miklós Ödön államtitkárnak, a bizottság következő elnökének.118 A bizottság 1920. április elsejétől Budapesten francia (és néha magyar, cseh, illetve német) nyelvű havilapot is kiadott Le Danube International címen. Az 1922 decemberéig megjelenő lap jobbára a hajózási híreket, vízállásjelentéseket, hivatalos beszámolókat közölt: számai nem sok polémiának adtak helyet. A bizottság apparátusát jobbára francia tisztviselők irányították, így a brit, majd magyar vezetés ellenére bőségesen nyílt tér a francia érdekek érvényesítésére. A bizottság tagjai diplomáciai státuszt, a bizottság maga pedig saját zászlót is kapott, saját hajóflottával rendelkezett és illetékeket szedhetett a hajóforgalom és a kikötők, zsilipek használata után, ami azt jelezte, hogy kívül áll az egyes tagnemzetek jogi autoritásán. A térségben követett francia Duna-politika még feltárásra vár részleteiben, annyi azonban az eddigiek alapján is biztosnak tűnik, hogy Párizs egyszerre követett Duna-politikájában évszázados illúziókat, humanitárius elveket és kezelte azt a gazdasági befolyásszerzés természetes eszközeként. 119 Összegzés Milyen következtetésekre lehet jutni, ennyire sokféle és széttartó segélyezési és segítési politikát elemezve? Először is az látszik, hogy az első világháború végére már összeállt a nagy méretekben zajló nemzetközi segítségnyújtás elmélete és gyakorlata. Az elképzelés eszmetörténeti, teológiai alapjainál fogva az Egyesült Államok volt az az ország, amely frissen megtalált erkölcsi primátusával felvértezve, a belgiumi segélyakció jelentős tapasztalatával a háta mögött vállalkozott a tömeges segítségnyújtásra a térségben. Az olasz eset – miközben a segítségnyújtás létét és hasznát kár lenne tagadni – már sokkal inkább a politikai kondicionáltság jeleit viseli magán, amennyiben a befolyásszerzés lehetőségeként tekint a segélyezésre, és arra a területre/országra koncentrálja tevékenységét, ahol éppen külpolitikai érdekeltséget lát. A francia fél – miközben üzemeltetett néhány ínségkonyhát Budapesten, és képviselői rendszeresen szörnyülködtek a menekültek helyzetén 118 Uo. Troubridge tengernagy levele Gratz Gusztáv külügyminiszternek. Bp., 1921. jan. 1. 119 E tekintetben fontos lehet a Szövetségközi Duna-bizottság francia delegációjának iratanyaga. Lásd Archives de la Marine (Vincennes), SS Jb Commission interalliée du Danube.