Századok – 2018
2018 / 6. szám - ÖSSZEOMLÁS 1918 - Murber Ibolya: Az osztrák és a magyar válságkezelés 1918–1920. Hasonlóságok és különbségek a közös birodalom összeomlását követően
MURBER IBOLYA 1307 legitimitást biztosított az új, bécsi ideiglenes kormány és nemzetgyűlés számára, hogy egészen november 11-ig nagyobb súrlódások nélkül együttműködtek a régi, császári kormánnyal és a birodalmi gyűléssel. Károly császár november 11-én lemondott uralkodói jogainak gyakorlásáról, ami tovább erősítette a formálódó új erőközpont legitimációját.49 A konszenzusos államalapítást tükrözte a képviselők által egyöntetűen elfogadott november 12-ei törvény az állam- és kormányformáról, amely egyben az új köztársaság Németországhoz csatlakozását is kimondta. Pedig ekkor még az államhatárok kérdése éppen úgy problémás volt, mint az ebben a törvényben proklamált „Anschluss” is. Az osztrák szociáldemokrata párt erejét és jelentőségét jól mutatta, hogy a párt feltételekhez – például a kormányzati székek elosztásához – köthette a kormányba való belépését.50 A szociáldemokraták világháború utolsó éveire kialakult, pillanatnyi helyzeti előnyével a koalíciós partnerek is tisztában voltak. Saját válságkezelő programjuk hiányában kénytelenek voltak az ausztromarxisták által javasolt utat elfogadni.51 Ehhez a kompromisszumra hajló válságmenedzsment hez azonban szükség volt a konszenzusra törekvő politikai kultúrát szem előtt tartó politikusokra is. Ezért korántsem elhanyagolható szempont a válságkezelés sikeressége szempontjából a koegzisztenciában és reformokban gondolkodó, „imperiális gondolkodáshoz”52 szokott politikai szereplők, mint Karl Renner, Otto Bauer, Franz Dinghofer vagy Heinrich Lammasch tevékenysége. Ausztria viszonylag zökkenőmentes, egyenes vonalú politikai konszolidációját több belpolitikai strukturális adottság is elősegítette. Így meghatározó volt a birodalmi politikacsinálásban megedződött politikai szereplők jelenléte, a szociáldemokrata párt integráló ereje, amely prioritásként kezelte egy esetleges polgárháború elkerülését, illetve a két polgári párt együttműködési hajlandósága is. Ez az átmeneti, de széleskörű belső konszenzus megvédte a fiatal köztársaságot az állami hatalom szétaprózódásától, így védelmet jelentett különösen a magyar Tanácsköztársaság hatására aktívvá váló radikális szélső baloldallal szemben. A kezdeti sikerek felett érzett öröm átmenetileg elfedte a jobb- és baloldal két tömegpártjának eltérő jövőképét,53 hogy az annál nagyobb intenzitással törjön a felszínre az 1920-as évek végének polgárháborús állapotában. 49 Még akkor is, ha az ex-császár 1919. márc. 23-án a „feldkirchi Manifestumban” visszavonta a nyilvánosságra nem hozott, lemondó nyilatkozatát. Moos, C.: Habsburg i. m. 192. 50 A szociáldemokraták feltételeiről a három oldalas jegyzőkönyvet lásd Osztrák Állami Levéltár (a továbbiakban: ÖStA) Köztársasági Levéltár (a továbbiakban: AdR) Új Politikai Levéltár (a továbbiakban: NPA) Államtanácsi Jegyzőkönyvek (a továbbiakban: StRP) Karton 1. Staatsratssitzung am 30. 10. 1918. 51 Hanisch, E.: Der große Illusionist i. m. 147. 52 Moos, C.: Habsburg i. m. 80. 53 Ernst Hanisch: Der lange Schatten des Staates. Österreichische Gesellschaftsgeschichte im 20. Jahr hundert. Wien 1994. 266.