Századok – 2018
2018 / 6. szám - ÖSSZEOMLÁS 1918 - Murber Ibolya: Az osztrák és a magyar válságkezelés 1918–1920. Hasonlóságok és különbségek a közös birodalom összeomlását követően
AZ OSZTRÁK ÉS A MAGYAR VÁLSÁGKEZELÉS 1918–1920 1304 kedvezett, s csak legritkább esetben a vesztes államoknak (soproni, klagenfurti népszavazás). Ráadásul a Lenin által meghirdetett bolsevik „világforradalomtól” való félelem további elővigyázatosságra intette a versailles-i győzteseket, akik a polgári-kapitalista világ megőrzését jelölték meg prioritásként a kisebb-nagyobb közép-európai területi rivalizálásokkal szemben. Az 1919 kora tavaszi erőteljes kommunista agitáció és különösen a Tanácsköztársaság kikiáltása – függetlenül annak vélt és valós okaitól – sajátos Magyarország ellen irányuló nemzetközi dinamikát gerjesztett. Kiváltotta a versailles-i döntéshozók közvetett és közvetlen beavatkozását is.39 Magyarország új határainak megálla pításában a Tanácsköztársaság léte az osztrák‒magyar határtól eltekintve nem hozott jelentős változást: az 1919 kora tavaszán kijelölt magyar határok adták a trianoni békeszerződés területi rendelkezéseinek alapját. A bolsevik rendszer továbbterjedésének megakadályozására a sikertelen szovjet-oroszországi intervenció példájából tanulva a győztesek nem küldtek saját antant csapatokat Magyarországra és/vagy Ausztriába. Azonban a „feltartóztatás-politikájukat” jól szolgálta a csehszlovák, román és délszláv csapatok további magyarországi előretörésének elfogadása. A Tanácsköztársaság végén a versailles-i döntéshozók elfogadták a magyar főváros román megszállását is. A Tanácsköztársaság bukása után sem kristályosodott ki egy „Nagy-Magyarország” elképzelést felváltó ellenkoncepció. A két világháború közötti nemzetfogalom legerősebb kohéziós erejének az 1930-as évek Szent István-i állameszméje és a teljes revízió igénye bizonyult, ami nehezítette, hogy kialakulhasson Magyarországon is, ahogy tőlünk nyugatabbra a nemzetnek, mint demokratikus politikai közösségnek a koncepciója. Az új Ausztria, Magyarországgal ellentétben kevésbé traumatizáltan, pragmatikusabban és konszenzusorientáltan mondott búcsút korábbi birodalmiságának. Ebből kifolyólag kevésbé veszélyeztette a győztesek szemében az új közép-európai rendet, ezáltal válságkezelése és konszolidációja is jóval kevesebb nemzetközi beavatkozást váltott ki. (Természetesen kényszerűségből fakadt Ausztria számára is a kisállamisági lét elfogadása: a győztesek élelmiszersegélyétől való függőség, és a Németországhoz történő csatlakozás tiltása is ez irányba hatottak.) 39 A győztesek kommunizmus terjedésével szembeni „feltartóztatási politikájáról” bővebben Ibolya Murber: Die Staatswerdung Österreichs und Ungarns zwischen 1918 und 1920 im Vergleich. In: „Die junge Republik”. Hrsg. Robert Kriechbaumer ‒ Michaela Maier ‒ Maria Mesner ‒ Helmut Wohnout. Wien 2018. 188–201.
