Századok – 2018
2018 / 6. szám - ÖSSZEOMLÁS 1918 - Murber Ibolya: Az osztrák és a magyar válságkezelés 1918–1920. Hasonlóságok és különbségek a közös birodalom összeomlását követően
AZ OSZTRÁK ÉS A MAGYAR VÁLSÁGKEZELÉS 1918–1920 1298 ország rendkívül szűkre szabott külpolitikai mozgástérrel rendezett, aminek bővítésére mindkét kormányzat számos kísérletet tett. Az Osztrák‒Magyar Monarchia közös külpolitikájának és külképviseleteinek köszönhetően a békeszerződések aláírásáig egyik vesztes utódállam sem rendelkezett hivatalosan külképviselettel. Ausztria 1919 őszén, Magyarország 1920 nyarán írta alá a békeszerződését. A szerződések mindkét ország számára ugyan jelentős veszteségeket okoztak, de egyúttal de jure elhozták a nemzetközi elismerést, a nemzetközi legitimációt is.17 A háborús terhektől megrokkant gazdaságot pedig tovább terhelték a menekültek és optánsok állami ellátásának költségei és a jóvátétel fizetési kötelezettség is.18 A békeszerződések mindkét ország politikai elitjében és lakosságában elutasítást váltottak ki. 1920 után, az akut válságállapot lecsengését követően a politikai hatalom mindkét országban „balról jobbra” tolódott. 1920 júniusában véget ért az osztrák szociáldemokraták és keresztényszocialisták nagykoalíciója és ezzel a közös válságkezelésük is, Magyarországon pedig az 1920. januári nemzetgyűlési választások alapján egy keresztény-konzervatívokból és kisgazdapártból álló jobboldali koalíció alakult. Ez a „jobbratolódás” mindkét országban régi ellenségképek aktivizálódásával és újak megszilárdulásával járt együtt, amelyek főként a „baloldal” és a zsidók ellen irányultak. Ez részben a 19. századi longue durée folyamatok hozadékának tekinthető. A 19. század utolsó harmadában az Osztrák‒Magyar Monarchiában is megerősödött a politikai antiszemitizmus, még ha a két birodalomrész között ebben a tekintetben jelentős eltérések is voltak. A háború és az azt követő évek általános válságállapota katalizálta a baloldali-zsidó ellenségképek elmélyülését, fokozta – és nem csak az újkonzervatívok körében – az antiszemita tendenciákat. A háborút követő válságkezelésben mindkét államban meghatározó szerepet játszott a baloldal, továbbá a baloldali szakszervezetek és pártok aktivistái között ténylegesen magas volt a zsidó származásúak aránya. 1918 után a két ellenségkép – a baloldal és a zsidóellenesség – véglegesen összemosódott. Ez a jelenség azonban egy transznacionális kulturtranszfer eleme volt, nem egyedi közép-európai jelenség. Egyedi jellegét az endogén folyamatok alakították. Az az 1917 előtti Oroszországból származó elképzelés, mely szerint a (baloldali) zsidók forradalmat akarnak és felforgatják a 17 Az új osztrák vezetés, elsősorban a szociáldemokrata intenciók alapján, a kedvezőbb békefeltételek reményében nem tekintette az Osztrák Köztársaságot az osztrák császárság jogutódjának. Így a Saint-Germain-en-Laye-ban 1919. szept. 10-én aláírt szerződést nem is „békeszerződésként”, hanem „államszerződésként” ratifikálta a parlament. A mindenkori magyar vezetésben fel sem merült a jogfolytonosság megkérdőjelezése, így nemcsak a politikai diskurzusokban, hanem a közbeszédben is a „trianoni békeszerződés” kifejezés honosodott meg. 18 Mindkét békeszerződés (Ausztria 80. tc., Magyarország 63. tc.) lehetővé tette az állampolgárság szabad megválasztását az elcsatolt területeken lakók számára.
