Századok – 2018

2018 / 6. szám - ÖSSZEOMLÁS 1918 - Pál Judit: Főispánok és prefektusok 1918−1919-ben. A közigazgatási átmenet kérdése Erdélyben

PÁL JUDIT 1207 neveztek ki, de itt is ugyanaz a gyakorlat érvényesült, mint 1918 előtt, azaz a kivá­lasztottak erdélyiek voltak. Nagy-Küküllő vármegyébe például Dionisie Roman medgyesi ügyvédet nevezte ki a Kormányzótanács, akit a szászok is szimpátiával fogadtak, mivel a medgyesi szász gimnáziumba járt iskolába, és nemcsak néme­tül, de szászul is kiválóan tudott.85 A székelyföldi megyék közül Csíkba előbb Silviu Moldovan szászvárosi, majd Gheorghe Dubleșiu vajdahunyadi ügyvédet nevezték ki, Háromszékre Nicolae Vecerdea brassói, Maros-Torda megyébe Ioan Vescan tekei (Kolozs megye) ügyvéd került, míg Udvarhelyre a már említett alez­redes, Valer Neamțu kapott megbízást. Csík megye esete mutatja a kezdeti nehézségeket. Mivel alkalmas helyi ro­mán jelölt nem volt, előbb az ismert szászvárosi ügyvéd, Moldovan neve merült fel. Ő tárgyalt Maniuval és el is fogadta a kinevezést, de a bizonytalan helyzet visszarettentette. Először erősebb katonai jelenlétet és katonai diktatúra beveze­tését indítványozta, majd egészségügyi okokra hivatkozva április elején felmen­tését kérte. Felröppent hírek szerint állítólag a megyei főjegyzőt, Gaál Endrét is megkeresték ezután az ajánlattal, de ő ezt tagadta. Ekkor ideiglenesen egy gyer­gyószentmiklósi román ügyvédet neveztek ki közélelmezési biztossá.86 A hely­zet kritikus volt, hiszen Csík szenvedte a legtöbbet az 1916-os román betörés nyomán, a helyreállítási munkák nem fejeződtek még be és a kárpótlások ügye sem rendeződött, ezt súlyosbították a román hadsereg rekvirálásai. Pár nappal Moldovan lemondása után Gheorghe Dubleșiu vajdahunyadi ügyvédet kine ­vezték ugyan prefektussá, de egyelőre ő sem jelent meg a megyében. Helyette Neamțu alezredes, az udvarhelyi prefektus kapott megbízást, hogy vezesse be a román közigazgatást. Ő 1919. április 22-én át is vette Györgypál Domokos kormánybiztostól a hivatalt, utána pedig a többi megyei és állami hivatalt is, amelyek élére románokat állítottak. Miután az „impériumváltás” megtörtént, június 30-án Neamțu leköszönt, átadva a prefektusi hivatalt Dubleșiunak, ő pedig utána Udvarhely prefektusaként működött tovább . 87 Az első prefektusok későbbi karrierjét nézve azt láthatjuk, hogy a kinevezés általában jó ugródeszka volt, több mint egyharmaduk később tagja lett a román parlamentnek (képviselő vagy szenátor), és többen később is kaptak prefektu­si megbízást: Silviu Moldovant Csík után Arad megye prefektusává nevezték ki (1920−1921), majd az aradi törvényszék elnöke lett, Marcian Căluțiu Kis-Küküllő után 1926−1927 között Kolozs megye, Gheorghe Dubleșiu Csík után 85 Schaser, J.: Erinnerungen i. m. 133. 86 Szabó Cs. : Impériumváltás i. m. 367.; Galea, A.: Formarea i. m. 271. 87 Dubleșiu szintén a hadsereg jelenlétének erősítését kérte, ugyanakkor a Maniunak küldött jelenté­seiben jelezte, hogy a lakosság ellenségként tekint a román katonaságra, csendőrségre és hivatalnokok­ra, de a rendfenntartó erők viselkedése is provokatív. Szabó Cs.: Impériumváltás i. m. 369−372.

Next

/
Thumbnails
Contents