Századok – 2018
2018 / 6. szám - ÖSSZEOMLÁS 1918 - Pál Judit: Főispánok és prefektusok 1918−1919-ben. A közigazgatási átmenet kérdése Erdélyben
PÁL JUDIT 1187 állapot esetén a belügyminiszter megsemmisíthette a területi önkormányzati testületek határozatait, ha azok a hadviselés érdekét sértették, kizárva a panasz lehetőségét. Ausztriában az első világháború kitörése nyomán felfüggesztették a községi autonómiát és gyakorlatilag „államosították” a közigazgatást,25 ráadásul a háború kitörését követően a rendeleti úton való kormányzás vált uralkodó gyakorlattá. 26 Magyarországon szintén sok rendeletet bocsátott ki a kormány, de ezek főként a gazdasági életet érintették. Az önkormányzatok autonómiáját korlátozták ugyan, de a közigazgatás „államosítására” ekkor sem került sor. A háború kitörése után azonban rövidesen kinevezték az első kormánybiztosokat az 1912. évi LXIII. tc. 4. §-a alapján, és ezen a gyakorlaton a Károlyi-kormány sem változtatott. Erdélyi főispánok 1918-ban Mivel bizalmi állást töltöttek be, a dualizmus időszakában szokássá vált, hogy egy új kormány hatalomra kerülésekor a főispánok benyújtották vagy felajánlották lemondásukat. Főleg akkor történt ez, amikor a kormányváltás egyben politikai fordulatot is jelentett, mint 1917-ben vagy 1918 őszén. Már 1917-ben felmerült azonban, hogy a háborús helyzetre és a megszaporodott teendőkre való tekintettel ideig lenesen se hagyják betöltetlenül a főispáni székeket. A leköszönő Tiszakormány belügyminisztere, Sándor János − az 1917. május 26-i Minisztertanács határozata alapján − ilyen értelemben tett felterjesztést az uralkodónak: tekintettel arra, hogy „a főispánoknak mostani rendkívüli viszonyok között, a háborúval kapcsolatos nagyszámú tennivaló irányítása, így különösen az éppen most folyamatban lévő hadikölcsönjegyzések, továbbá a tisztviselők beszerzési csoportjainak alakítása és szükségleti cikkekkel való ellátása stb. körül oly sok és halaszthatatlan dolguk van, hogy a főispáni szék legkegyelmesebb betöltéséig [ ... ] egyáltalán nem maradhatnak ellátatlanul”, arra kért felhatalmazást, „hogy a lemondásukat beadott főispánok ezúttal kivételesen úgy mentessenek fel állásuktól, hogy a jelenlegi rendkívüli háborús viszonyokra tekintettel utasíttassanak az ügyek további ellátására mindaddig, amíg utódjaik ki nem neveztetnek, illetőleg a főispáni teendőknek ellátásáról esetleg másként intézkedés nem történik”.27 Ezt a gyakorlatot a továbbiak ban is igyekeztek több-kevesebb sikerrel folytatni, s ennek tudható be, hogy 1918-ban sok főispán valósággal ostromolta a kormányt, újra és újra kérve felmentését. 25 Jiří Klabouch: Die Gemeindeselbstverwaltung in Österreich 1848–1918. Wien 1968. 7–10. 26 Gernot D. Hasiba: Inter arma silent leges? Ein Beitrag über die rechtlichen Grundlagen der österrei chischen Verwaltung im I. Weltkrieg. In: Modell einer neuen Wirtschaftsordnung. Wirtschaftsverwaltung in Österreich 1914–1918. Hrsg. Wilhelm Brauneder – Fritz Baltzarek. Frankfurt am Main 1991. 19–21. 27 A belügyminiszter IV. Károlynak, 1917. máj. 27. MNL OL K 148 Belügyminisztérium, Elnöki iratok, 1917-11-17261.
