Századok – 2018
2018 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Gali Máté: Berzeviczy Albert. A márványarcú miniszter (Matolcsi Réka)
1173 TÖRTÉNETI IRODALOM egységekre bontásával kiküszöbölhette volna. Viszont egy tematikus fejezetekből álló, akár Berzeviczy különböző szerepeire (pártpolitikus, tudós, magánember stb.) összpontosító biográfia jobban megvilágíthatná az életrajz összefüggéseit, és elősegíthetné a személyiségben és az egyéni gondolatvilágban bekövetkezett törésvonalak érzékeltetését. Egy biográfia felépítésének kérdése szorosan összefügghet a szerzőnek a műfaj módszertanáról alkotott elképzeléseivel. Az életrajzírás nehézségeiről és módszereiről az utóbbi időben számos tanulmány látott már napvilágot, ennek ellenére Gali nem fejtette ki a problémára vonatkozó elgondolásait, tapasztalatait. Sajnálatosnak tartom továbbá azt is, hogy a szerző nem hívta segítségül vizsgálatához a személyes forrásokkal (visszaemlékezések, naplók, levelek) foglalkozó módszertani jellegű munkákat, holott írásában jórészt Berzeviczy „egodokumentumaira” támaszkodik. A könyv első fejezetében Berzeviczy (politikai) szocializációjának színtereit (család, iskolák stb.) ismerhetjük meg. A szerző ezekről maga is elismeri bevezetőjében, hogy alapvetően befolyásolták a közéleti karrierjét (18.), ám ennek mikéntjét már nem fejti ki a későbbiekben. Berzeviczy ősi, nemesi családból származott, amely Sáros megye közéletében kiemelkedő szerepet játszott. Gali megemlíti a sárosi dzsentrit, de elmulasztja Berzeviczy családjának és környezetének elemzését a középosztályi mentalitás kérdésének összefüggésében. Berzeviczy politikai pályafutásának szempontjából fontos momentumnak tartom, hogy édesapja (Berzeviczy Tivadar) Deák-párti országgyűlési képviselőként gyakran elvitte magával a képviselőházba, illetve azt, hogy a fiatal Antal a megyei közigazgatásban al- és főjegyzői tisztséget töltött be. Ilyen családi háttérből érkezve Berzeviczy 1881-ben indult el elsőként az országgyűlési választáson az eperjesi kerületben a Szabadelvű Párt színeiben. Ettől kezdve – egy kisebb megszakítással 1906–1910 között – 1912-ig kormánypárti honatyaként működött (utána a főrendiház tagja lett), és figyelemre méltó karriert futott be a képviselőházi jegyzőségtől az elnökségig. Berzeviczyt, aki mindig alapos felkészültséggel lépett a Tisztelt Ház közönsége elé, kiváló szónoknak tartották kortársai. Megítélésem szerint ebben mindenképpen közrejátszott a fiatal korábban szerzett „politikai szaktudás”. A kötetben Gali a parlamenti felszólalások és egyéb publicisztikai munkák alapján részletes betekintést nyújt Berzeviczynek a korszak legfőbb vitatémáiban (közjogi, nemzetiségi, zsidó- és dzsentrikérdés) képviselt nézeteibe, azt azonban hiányolom, hogy a dzsentriről alkotott véleményét érdemben nem veti össze a kortárs diskurzussal (107–111.). Ez utóbbihoz pedig kiváló szakirodalmi kapaszkodó lehetett volna Kövér Györgynek a középosztály-programokkal foglalkozó tanulmánya, amelyben nem mellesleg Berzeviczy vélekedése is nagyító alá kerül. Képviselői működésével párhuzamosan a szerző tárgyalja Berzeviczy kultúrpolitikusi előmenetelét is. Bejárta a különböző lépcsőfokokat a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban: a miniszteri tanácsostól az államtitkári pozíción át egészen a miniszteri székig. Miniszterként az 1868-as népiskolai törvény revízióját kívánta megvalósítani, ám ezt nem sikerült elérnie, javaslata nem jutott el a parlamenti tárgyalásig. Gali Máté bevezetőjében egy rövid utalás olvasható a Berzeviczy miniszteri munkásságával kapcsolatos szakirodalmi megosztottságra. Mann Miklós sikertelennek értékelte miniszterségét a reform bukása miatt, míg Felkai László jelentősnek vélte Berzeviczy eredményeit (13.). A szerző Mann nézetéhez hasonló eredményre jutott annak hangsúlyozásával, hogy Berzeviczy kormányzati szerepe inkább előkészítő jellegűnek tekinthető (202–203.). Gali részletes áttekintést ad Berzeviczy tudományos tevékenységéről is, amely 1906-ban, politikai teendőinek felfüggesztésével élénkült meg igazán. Ennek egyik előzménye az volt, hogy 1905-ben megválasztották az Magyar Tudományos Akadémia elnökévé. A szerző ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy az Akadémián ebben az időszakban „antiliberális szellemiség” nyert teret, amely erőteljes nacionalizmusban nyilvánult meg, és amelyet Trefort Ágoston is képviselt. Gali szerint Berzeviczy elnökségének hátterében ez a tendencia állhatott, hiszen a
