Századok – 2018
2018 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Ormos István: Egy életút állomásai. Kmoskó Mihály 1876–1931. (Tüske László)
1167 TÖRTÉNETI IRODALOM Bratislavának átnevezett Pozsonyba utazott, hogy az újonnan alakuló állam felsőoktatásában szerepet vállaljon. Reményei azonban meghiúsultak, és csalódottan tért vissza Budapestre, ahol egyébként a tudományegyetem Hittudományi Karának hivatalban lévő dékánja volt. Előzetesen be nem jelentett távozása és visszatérése évekig tartó fegyelmi vizsgálat tárgya lett, hiszen valójában a hazaárulás egy formájáról volt szó (183.). Másfelől ezzel világossá vált előtte, hogy visszatérésével lezárta azt a lehetőséget is, hogy a csehszlovák tudományos élet felelős képviselője legyen. Ormos a fellelhető dokumentumok elemzésével, a párhuzamosan folyó egyéb „hűség”-vizsgálatok és a politikai fejlemények tükrében mutatja be, hogy a személye körüli „nemzethűség elleni vétkezésre” vonatkozó vizsgálat mennyire megviselte, mennyire elbizonytalanította Kmoskót. Magyarország az első világháború után vált egyik napról a másikra magyar nemzetállammá, amelyben immár elveszítve a „legnagyobb kisebbség” pozícióját, a magyarok lettek az államalkotó nemzet valódi többségi képviselői. A rendelkezésre álló anyagokra támaszkodva Ormos megállapítja, hogy Kmoskó emiatt is úgy érezte, hogy szlovákként oka van a félelemre. Feltámadó, lázas közéleti és politikai tevékenysége részben őszinte meggyőződésből fakadt, de a magyar haza iránti elkötelezettségét is bizonyítani kívánta. S mindez alkalmas volt arra is, hogy ballépését jóvátegye. Az eredetileg sémi filológusként ismert Ormos István mértéktartással viszonyul kutatása tárgyához, aki egykori tanszékvezető elődje volt, s akinek életével és működésével több előadásban már korábban is foglalkozott. Módszere az egyik előző kiváló munkájában (Max Herz Pasha 1856–1919. His life and career. Kairó 2009. 282., 284.) kipróbált, széles forrásanyagon nyugvó filológiai vagy inkább mikrofilológiai megközelítésen alapszik, amelynek segítségével az elmondásra választott események egyfajta kontingens rendjét fogalmazza meg. Ez a kutatási program látványosan érvényesül Kmoskó élénk politikai tevékenységének tárgyalása során, amely a szlovák emigráció hátterében teljesedett ki, és célja a független Szlovákia megteremtése volt. A szlovák állam létrehozására irányuló, kezdetben nemzetközi támogatást is élvező törekvések, vezető személyiségek (például Jehlicska Ferenc) és események bemutatása a gazdag filológiai alapozottság következtében szinte eleven mozgásukban ragadja meg a hétköznapi történéseket, és hosszú (rövid!) olvasással töltött éjszakát biztosít az olvasónak. De ugyanez a türelmes aprómunka hitelesíti a Kmoskó anyanyelvével kapcsolatos kérdésfölvetést is. Kmoskó az ószövetség tanára volt a katolikus hittudományi karon, s ekkor élesen szembesült az úgynevezett „modernizmus” kérdéskörével. Az egyházon belül súlyos problémaként jelentkezett, hogy egyes modern természettudományos felfedezéseket, illetőleg a Biblia szövegének újabb keletű, történeti-kritikai elemzése során nyert eredményeket beépítsék az egyház tanításába. Nyilvánvaló, hogy az ebből keletkezett súrlódások is hozzájárulhattak ahhoz a meglepő körülményhez, hogy Kmoskó, miután egymást követően két professzúrát is betöltött, elhagyta a hittudományi kart, és a bölcsészettudományi karon lett a sémi filológia tanára. Ugyancsak ezzel függ össze, hogy kutatási területet váltott. Tudós kutatóként eredetileg a keresztény szír irodalommal foglalkozott – eredményeit az európai tudományosság napjainkig számon tartja (ő állapította meg például a Vatikáni Könyvtár egyik dokumentuma alapján, hogy Ps.-Methodius apokalipszisét eredetileg szír nyelven fogalmazták meg), de az első világháború után a korai magyar történelem (az úgynevezett „magyar őstörténet”) keleti forrásai kutatásának szentelte magát. Kmoskó helyzetét árnyalja, hogy egy időben – mintegy 6 éven át – intenzív antiszemita működést fejtett ki. Különösen ismert a numerus clausus törvény létrejöttében játszott sze repe. Ormos részletesen elemzi megnyilatkozásait az egyetemekre bocsátandó diákság számának korlátozásával kapcsolatos tanácskozásokon. A történelmi helyzet vetette fel a numerus clausus [= zárt szám] gondolatát abban az értelemben, hogy az egyetemi tanulmányai kat megkezdő diákok számát valamilyen okból korlátozni kell. Hogy ne iratkozhasson be
