Századok – 2018

2018 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Hahner Péter: Államférfiak. Fouché és Talleyrand párhuzamos életrajza (Vajnági Márta)

1164 TÖRTÉNETI IRODALOM a magyar történelemmel foglalkozókat. Hahner kötete azonban azt igazolja, hogy az egyete­mes történeti témák megírásának is van létjogosultsága, és magyar szerző is alkothat színvo­nalasat, mondhat újdonságot más országok történelmével kapcsolatban. Az alcímet olvasva az olvasónak akaratlanul is Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című munkája jut eszébe, joggal. A görög történetíró ókori görög és római politikusok, hadvezérek életét, pályáját állította egymás mellé és vetette össze, Hahner pedig Talleyrand és Fouché életútjával teszi ugyanezt. Fontos különbség közöttük, hogy míg Talleyrand a francia arisz­tokrácia tagjaként kiváltságainak köszönhetően került a politika közelébe, a polgári szárma­zású Fouché önerőből küzdötte fel magát a miniszteri székig. Élettörténetükben számos ha­sonlóság is felfedezhető: nagyjából egy időben születtek, mindketten egyházi pályán indultak el. A legendárium szerint mindkettőjüket egy egészségügyi probléma – Talleyrand-nak don­galába, Fouchénak gyenge gyomra – akadályozta meg abban, hogy apjuk hivatását (katona, hajóskapitány) válasszák, habár egyetérthetünk Hahnerrel abban, hogy ezek a problémák in­kább ahhoz járulhattak hozzá, hogy gyermekkorukban megtapasztalják az „alkalmatlanság” érzését, ami később nagyobb tettek végrehajtására sarkallhatta őket (63–64.). A politikai karrierjük hullámzása is kiváló lehetőséget nyújt a párhuzamba állításhoz: mindketten aktí­van kapcsolódtak be a francia forradalom eseményeibe, amit néhány éves mellőzöttség kö­vetett. Mindketten a thermidori köztársaság alatt tértek vissza a politikába, és ekkor kapták meg azt a miniszteri széket, amelyet később a konzulátus és a császárság idején is betöltöttek: Talleyrand a külügyminiszterét, Fouché rendőrminiszterét. 1815 után a két életút merőben más irányt vett, és míg az egykor rettegett Fouchéra száműzetés és viszonylag hamar bekövet­kező halál várt, Talleyrand-nak még politikai és diplomáciai feladatokat tartogatott az élet. Hahner erre a párhuzamosságra építette fel a könyv szerkezetét: a Talleyrand és Fouché tör­téneti megítéléséről szóló fejezet (Chateaubriand Saint Denis-ben) után először a két főszereplő családi hátterét, neveltetését, gyermek- és ifjúkorát mutatja be (Két szorgalmas fiatalember), majd a francia forradalomban játszott szerepükre tér ki: Talleyrand a monarchia időszakában (Talleyrand forradalma 1789–1792), Fouché pedig a jakobinus köztársaság alatt töltött be po­zíciót (Fouché forradalma 1792–1794). Politikailag aktív időszakukat – némi fáziskéséssel – többéves mellőzöttség, Hahner szavaival élve a mélypont követte. Előbb Talleyrand angliai és főleg amerikai tartózkodásáról olvashatunk (Talleyrand a mélyponton 1792–1796), majd pedig arról, hogyan telt Fouché életében a konventbiztosi megbízás alóli felmentést követő három év (Fouché a mélyponton 1794–1797). A thermidori köztársaságtól kezdődően 1815-ig Talleyrand és Fouché élete a korábbinál jobban összefonódott, amit az is mutat, hogy a következő három fejezet már nem különválasztva, hanem egymás mellett tárgyalja kettőjük tevékenységét (A di­rektórium miniszterei 1797–1799, Napóleon miniszterei 1799–1807/10, Napóleon kegyvesz­tettjei 1807/10–1815). Az utak szétválnak című fejezet mutatja be a két, párhuzamosságokkal teli életút nagyon is különböző végét, végül az Összegzés summázza a kötet tanulságait. Hahner álláspontja Talleyrand és Fouché életét, karrierjét illetően már a címből kiderül: államférfiak voltak. Ez az árulóhoz vagy az erkölcstelen gazemberhez képest jóval pozití­vabb minősítés; olyan személyeket sejtet, akiknek életműve jelentősebb és időtállóbb, mint az olyan politikusoké, akik nem látnak túl a napi ügyeken. Ez azonban nem jelent értékítéletet, vagyis a szerző nem ideális államférfiként mutatja be őket. Célja nem a főszereplők rehabili­tálása, hanem a róluk kialakult kép árnyalása: a legendák és anekdoták mögé nézve lefejteni a téves állításokat, de nem elhallgatni a bűnöket sem. Az első fejezetben részletesen vázolja a Talleyrand és Fouché nevéhez tapadó sztereotípiákat és azok gyökereit, ismerteti megítélé­süket és annak változásait a nemzetközi és magyar szakirodalomban. Később több történeti közhely esetében rámutat arra, hogy a rendelkezésre álló információk alapján joggal feltéte­lezhető, hogy valójában másképp zajlottak az események. Ilyen például a Thermidor című alfejezet (269–282.), amelyben a szerző a különböző történetírói vélekedések összevetése és

Next

/
Thumbnails
Contents