Századok – 2018
2018 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Hahner Péter: Államférfiak. Fouché és Talleyrand párhuzamos életrajza (Vajnági Márta)
1164 TÖRTÉNETI IRODALOM a magyar történelemmel foglalkozókat. Hahner kötete azonban azt igazolja, hogy az egyetemes történeti témák megírásának is van létjogosultsága, és magyar szerző is alkothat színvonalasat, mondhat újdonságot más országok történelmével kapcsolatban. Az alcímet olvasva az olvasónak akaratlanul is Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című munkája jut eszébe, joggal. A görög történetíró ókori görög és római politikusok, hadvezérek életét, pályáját állította egymás mellé és vetette össze, Hahner pedig Talleyrand és Fouché életútjával teszi ugyanezt. Fontos különbség közöttük, hogy míg Talleyrand a francia arisztokrácia tagjaként kiváltságainak köszönhetően került a politika közelébe, a polgári származású Fouché önerőből küzdötte fel magát a miniszteri székig. Élettörténetükben számos hasonlóság is felfedezhető: nagyjából egy időben születtek, mindketten egyházi pályán indultak el. A legendárium szerint mindkettőjüket egy egészségügyi probléma – Talleyrand-nak dongalába, Fouchénak gyenge gyomra – akadályozta meg abban, hogy apjuk hivatását (katona, hajóskapitány) válasszák, habár egyetérthetünk Hahnerrel abban, hogy ezek a problémák inkább ahhoz járulhattak hozzá, hogy gyermekkorukban megtapasztalják az „alkalmatlanság” érzését, ami később nagyobb tettek végrehajtására sarkallhatta őket (63–64.). A politikai karrierjük hullámzása is kiváló lehetőséget nyújt a párhuzamba állításhoz: mindketten aktívan kapcsolódtak be a francia forradalom eseményeibe, amit néhány éves mellőzöttség követett. Mindketten a thermidori köztársaság alatt tértek vissza a politikába, és ekkor kapták meg azt a miniszteri széket, amelyet később a konzulátus és a császárság idején is betöltöttek: Talleyrand a külügyminiszterét, Fouché rendőrminiszterét. 1815 után a két életút merőben más irányt vett, és míg az egykor rettegett Fouchéra száműzetés és viszonylag hamar bekövetkező halál várt, Talleyrand-nak még politikai és diplomáciai feladatokat tartogatott az élet. Hahner erre a párhuzamosságra építette fel a könyv szerkezetét: a Talleyrand és Fouché történeti megítéléséről szóló fejezet (Chateaubriand Saint Denis-ben) után először a két főszereplő családi hátterét, neveltetését, gyermek- és ifjúkorát mutatja be (Két szorgalmas fiatalember), majd a francia forradalomban játszott szerepükre tér ki: Talleyrand a monarchia időszakában (Talleyrand forradalma 1789–1792), Fouché pedig a jakobinus köztársaság alatt töltött be pozíciót (Fouché forradalma 1792–1794). Politikailag aktív időszakukat – némi fáziskéséssel – többéves mellőzöttség, Hahner szavaival élve a mélypont követte. Előbb Talleyrand angliai és főleg amerikai tartózkodásáról olvashatunk (Talleyrand a mélyponton 1792–1796), majd pedig arról, hogyan telt Fouché életében a konventbiztosi megbízás alóli felmentést követő három év (Fouché a mélyponton 1794–1797). A thermidori köztársaságtól kezdődően 1815-ig Talleyrand és Fouché élete a korábbinál jobban összefonódott, amit az is mutat, hogy a következő három fejezet már nem különválasztva, hanem egymás mellett tárgyalja kettőjük tevékenységét (A direktórium miniszterei 1797–1799, Napóleon miniszterei 1799–1807/10, Napóleon kegyvesztettjei 1807/10–1815). Az utak szétválnak című fejezet mutatja be a két, párhuzamosságokkal teli életút nagyon is különböző végét, végül az Összegzés summázza a kötet tanulságait. Hahner álláspontja Talleyrand és Fouché életét, karrierjét illetően már a címből kiderül: államférfiak voltak. Ez az árulóhoz vagy az erkölcstelen gazemberhez képest jóval pozitívabb minősítés; olyan személyeket sejtet, akiknek életműve jelentősebb és időtállóbb, mint az olyan politikusoké, akik nem látnak túl a napi ügyeken. Ez azonban nem jelent értékítéletet, vagyis a szerző nem ideális államférfiként mutatja be őket. Célja nem a főszereplők rehabilitálása, hanem a róluk kialakult kép árnyalása: a legendák és anekdoták mögé nézve lefejteni a téves állításokat, de nem elhallgatni a bűnöket sem. Az első fejezetben részletesen vázolja a Talleyrand és Fouché nevéhez tapadó sztereotípiákat és azok gyökereit, ismerteti megítélésüket és annak változásait a nemzetközi és magyar szakirodalomban. Később több történeti közhely esetében rámutat arra, hogy a rendelkezésre álló információk alapján joggal feltételezhető, hogy valójában másképp zajlottak az események. Ilyen például a Thermidor című alfejezet (269–282.), amelyben a szerző a különböző történetírói vélekedések összevetése és
