Századok – 2018
2018 / 5. szám - KRÓNIKA - Birodalmak és Sasok: Napóleon és Ausztria. Beszámoló az International Napoleonic Society kongresszusáról (Nagy-L. István)
BIRODALMAK ÉS SASOK: NAPÓLEON ÉS AUSZTRIA 1154 A konferencia harmadik napját Lázár Balázs nyitotta meg a Magyar Királyság hadkiegészítési rendszerének bemutatásával. Előadásában kitért a császári-királyi hadsereg egészének hadkiegészítésére, kiemelve a magyar és a lajtántúli birodalomrészek különbségeit. A magyar rendek ellenállása miatt Mária Terézia és II. József több – katonai vonatkozással bíró – reformintézkedést már meg sem próbált bevezetni Magyarországon. Legfontosabb az összeírásos hadkiegészítő rendszer (konskripció) bevezetésének elmaradása 1771/1781-ben. A magyar rendek a hadiadó és az újoncmegajánlás jogát szilárdan kezükben tudták tartani. Károly főherceg 1802-ben elindított egy hadseregreformot, amelynek részeként a magyar országgyűlés 1802-ben elfogadta az állandó hadkiegészítést, de csak három évre, majd minden visszaállt a régi kerékvágásba, a Magyar Királyság területén a hadsereget toborzással és az országgyűléseken megajánlott, a rendek által kiállított újoncok segítségével egészítették ki. A magyar rendek fenntartották a jogot maguknak, hogy igazán nagy kontingenst csak egyedi politikai alku árán állítanak ki. A következőkben David Wright (Egyesült Királyság) a württembergi könynyűcsapatokat, Ciro Paoletti (Olaszország) az Itáliai Királyság hadseregét, majd Vladimir Brnardic (Horvátország) a horvát határőrök francia megszállás alatti francia szolgálatát mutatta be. Horvát területeken a határőrcsapatokat francia mintára szervezték át. Két ezred Oroszországban is harcolt 1812-ben, majd egy újabb ezred 1813-ban. Napóleon nem bízott a horvát katonákban, de meg akarta nyerni őket, így egy párizsi parádén a Gárdával együtt szemlélte meg őket. A horvátok megszerették a francia császárt, de ez nagyon sokuk életébe került 1812–1813-ban. A szekciót két magyar előadás zárta. Jelen sorok írója a császári-királyi hadsereg tábornoki karának magyar tagjait vizsgálta meg. A magyar honos és magyar nemzetiségű tábornokok aránya nagyságrendileg megegyezik az ország területéről kiállított katonák arányával. A legfeltűnőbb jelenség, hogy a délszláv nemzetiségűek kis arányban voltak jelen, amit a határőrcsapatok regularizálásának 18. századi folyamatával magyarázhatunk, mivel csak a század végén értek el tömegével magasabb rangokat a határőr hátterű tisztek, így a korszakban arányuk csak lassan növekedett, a tetőzésük a 19. század második felére tehető. Réfi Attila előadása Meskó József altábornagy életét mutatta be. A kiváló, szolgálatát huszárként kezdő Meskó a Mária Terézia-rend két keresztjét is elnyerte. Legjelentősebb haditettét 1809-ben vitte végbe, amikor a győri sánctáborba szorult inszurgensek élén kitört, és seregét a francia vonalakon keresztül Komáromba vezette. Katonai pályafutása a drezdai csatában ért véget, amikor a hadvezetés hibájából hadosztályát a franciák túlereje elsöpörte, ő maga pedig sebesülten fogságba esett. Az előadó aláhúzta, hogy a katonai szakirodalom tévesen interpretálja az esetet a hadosztály fegyverletételének, mivel Meskó csak a visszavonulást fedező maroknyi katona élén, végkimerülés közeli állapotban, sebesülten esett fogságba.
