Századok – 2018
2018 / 5. szám - HADÜGYI FORRADALOM – FISKÁLIS ÁLLAM – FISKÁLIS-KATONAI ÁLLAM EURÓPÁBAN A 16–18. SZÁZADBAN - Korpás Zoltán: A fiskális-katonai állam és a Katolikus Monarchia a 16–17. században
KORPÁS ZOLTÁN 1001 a dinasztikus politika végtelen forrásigénye, valamint az a tény, hogy Kasztílián (és a végtelennek tűnő gyarmati forrásokon) kívül nem igazán akadt olyan tartomány a birodalomban, amely állandó mód „nettó befizető” lett volna a közös költségvetésbe. Kiadások A dinasztia szempontjából a kiadási oldal (3. diagram) volt a politikát mozgató és döntő tényező, nem a kiadásokat bármi áron alátámasztó bevétel. Ennek az elvárásnak a fényében a fiskális politika legfőbb célja a pillanatnyi likviditás megteremtése, és nem volt meghatározó szempont a fenntarthatóság. Ez egyben meg is magyarázza az államadósság krónikus növekedését. A deficit ebből az aspektusból nézve teljesen más megvilágításba került a 16–17. században, mint a 20–21. század modern gazdasági környezetében. A korban mai értelemben vett állami költségvetési tervezetek még nem készültek, ez inkább a 18. század jellemzője lesz.52 A kiadási oldal három fő tényezőre fókuszált: a háború költsége, az udvartartás költsége, a hitelek kamattörlesztésének költsége. Mivel a kiadások jellemzően évről évre meghaladták a bevételeket és a deficit krónikussá vált, ezért a hitelezés rendszere, a jövedelmek és bevételek elzálogosítása (ami azonban lekötötte a korona bevételi forrásait), illetve az eladósodás elkerülhetetlen volt. Létrejött az ördögi kör, amiből kevés kiút maradt. Ugyanakkor a korona bevételei nem alkottak folyamatos és egységes rendszert, hiszen az adók, vámok, a gyarmati kincsek, a bérbeadásokból származó összegek rendszertelenül fluktuáltak, kevésbé voltak előre tervezhetőek. Ez a körülmény rendkívül megterhelte a likviditást, és váratlan kihívások elé is állította a koronát azáltal, hogy a bevételekhez való hozzájutás gyakran sem térben, sem időben nem volt összhangban a kiadási szükségletekkel. Számolni kell ezen felül egy kevésbé figyelembe vett különleges tényezővel is: a Katolikus Monarchia a hadi- és zsoldköltségeket Németalföldön és más európai harcmezőkön jellemzően ezüstben és aranyban fizette az európai pénzpiacokon és vásárokon (Antwerpen, Genova, Medina del Campo stb.) beváltott váltóleveleken keresztül.53 Ugyanakkor a 18. századi költségek növekedésében jelentős szerepet játszott az is, hogy az itáliai és németalföldi pénzváltó területek extraköltséggel működtek, az ottani pénzemberek ezüst prémiumot (premio de la plata) követeltek, mivel a spanyol területeken az ezüstvagy aranyalapú elszámolások mellett elterjedt a rezet és ezüstöt is tartalmazó váltópénz, a vellón használata. 52 Kenyeres, I.: A „Fiscal-Military State” i. m. 91–122. Az európai pénzügyekre, különösen a bevételek és kiadások, költségvetések problematikájára lásd uo. 93–99. 53 Escribano Páez, J. M. – García Montón, A.: De gobernantes y deudas i. m. 403.; Carlos Morales, C. J.: Endeudamiento dinástico i. m. 71–73.
