Századok – 2018
2018 / 5. szám - HADÜGYI FORRADALOM – FISKÁLIS ÁLLAM – FISKÁLIS-KATONAI ÁLLAM EURÓPÁBAN A 16–18. SZÁZADBAN - Korpás Zoltán: A fiskális-katonai állam és a Katolikus Monarchia a 16–17. században
A FISKÁLIS-KATONAI ÁLLAM ÉS A KATOLIKUS MONARCHIA A 16–17. SZÁZADBAN 984 szükségszerűen kevésbé voltak figyelemmel Kasztília, Nápoly, Szicília vagy egyéb területek helyi gazdaságnövelő szükségleteire. Korabeli „globális hatalmat” a 16. és 17. században a korabeli gazdasági adottságok mellett a „külföldi” hitelforrások ilyen arányú bevonása révén lehetett működtetni. Főleg olyan helyzetben, amikor a dinasztia számára kimeríthetetlen és hatalmas „zsebpénzként” jelent meg a gyarmati ezüst és arany, ami sok esetben a hitelezés fedezeteként szolgált, ilyen különleges forrás ugyanis sehol máshol nem állt rendelkezésre. E jelentős gazdasági előny révén hiányzott, illetve sokkal később jelent meg az a kényszerítő erő, ami a spanyol uralkodókat gazdasági hatékonyságra, a kereskedelem ösztönzésére késztette volna. 12 A hadügyi forradalom kapcsán a spanyol szakirodalom nagyjából egységes abban, hogy a nemzetközi, ezen belül leginkább az angolszász hátterű történetírók meglehetősen mostohán bántak a Katolikus Monarchia katonai és politikai jelentőségével, fiskális kapacitásával, még inkább innovációs képességével és annak hatásával az európai hadügyekre. Talán Geoffrey Parker tartozott az első olyan angolszász (had)történészek közé, aki jelentős spanyolországi levéltári kutatásokat végzett, és naprakésszé vált a spanyol történetírás kritikus kérdéseiben.13 Parker az úgynevezett Ejército de Flandes, azaz a németalföldi spanyol királyi sereg részletes tanulmányozása révén ugyan egyértelműsítette, hogy a kora újkori spanyol hadsereg, azon belül a híres spanyol terciok jelentősége és hatása az európai hadügyi fejlődésre kiemelkedő, ennek ellenére a spanyol hadügyi változások – mind szárazon mind vízen – kevésbé ismertek, vagy egyes esetekben tudatosan negligáltnak tűnnek az angol nyelvű szakirodalmat vizsgálva.14 Olvasás közben – kis túlzással – olyan érzést nyújt, mintha a 16–17. századi spanyol birodalom egy tehetetlen és rugalmatlan monstrum lett volna, ami arisztokratikus nemtörődömséggel és barokkos eleganciával hagyta, hogy a szorgos és hatékony kisebb államok lekörözzék. Talán mindezek okozhatták, hogy Spanyolország – Közép-Kelet Európa mellett – azon kevés területek közé tartozik, ahol a hadügyi forradalom körüli történetírói vita termékeny talajra hullott, és a nemzetközi irodalomban megjelenő (sok 12 Carlo s Morales, C. J.: Endeudamiento dinástico i. m. 126–127.; González Enciso, A.: El estado fiscalmilitar i. m. 287–289. 13 Geoffrey Parker: The Army of Flanders and the Spanish Road 1567–1659. The Logistics of Spanish Victory and Defeat in the Low Countries’ Wars. Cambridge 1972. 2004. Spanyol nyelvű kiadása El ejército de Flandes y el camino español (1567–1659). Madrid 2006. A tanulmányomban a spanyol nyelvű kiadásra hivatkozom. 14 Jó példa erre Jan Glete: Warfare at Sea 1500–1650. Maritime conflicts and the transformation of Europe. London 2000. munkája az európai tengeri hadviselésről, ahol a Katolikus Monarchia inkább gyenge mediterrán tengeri hatalomként kerül bemutatásra, mellőzve nemcsak azt a komplex gályaraj rendszert, amit a földközi-tengeri pozíciók védelmére alakított ki a spanyol birodalom, hanem a spanyol óceáni armadák teljes rendszerét is. A szerző külön kiemeli azt a valótlan állítást, hogy a spanyolok jelentősebb óceáni haderőt csak 1580 után, a portugál korona bekebelezésével szereztek.
