Századok – 2018
2018 / 5. szám - HADÜGYI FORRADALOM – FISKÁLIS ÁLLAM – FISKÁLIS-KATONAI ÁLLAM EURÓPÁBAN A 16–18. SZÁZADBAN - Ágoston Gábor: Oszmán hadügyi változások a 16–18. században
ÁGOSTON GÁBOR 979 (10 100 fő), a kormányzók seregei pedig 16%-ot (14 070 főt) képviseltek, ami együttesen is csak 28%. Emlékeztetőül: Szulejmán idején a mozgósított seregek 75%-át a tímáros szpáhik alkották. 1698-ban a nem timár-rendszer alapján kiállított egyéb tartományi csapatok száma 13 244 fő (15%) volt. Ennél is érdekesebb azonban, hogy ez utóbbi csapatoknak már 63%-a gyalogos volt, miként a nagyvezír és tartományi kormányzók csapatainak 23%-a is gyalogos katonákból állt. Mindent összevéve a tartományi csapatok 30%-a (11 597 fő) már gyalogos volt, noha a 16. században ezek a csapatok még kizárólag lovasok voltak. Összességében a hadra kelt seregben a gyalogos alakulatok aránya közel 57% volt.55 Hasonló volt az összetétele a zentai hadjáratra mozgósított seregnek is, amelynek 56%-a (58 588 fő) gyalogos, 44%-a (45 926 fő) pedig lovas volt.56 Összegzés Bár az oszmán hadi potenciálra, valamint a mozgósított seregek nagyságára és összetételére bemutatott adatok az oszmán hadügy sikeres fejlődését sugallják, a kép nem ilyen rózsás. A janicsárok már csak árnyékai voltak a hajdani elit csapatoknak. Kihasználva, hogy Isztambulnak egyre több lőfegyverrel bánni tudó gyalogosra volt szüksége, a janicsárok tömegesen íratták be fiaikat a testületbe, így szerezve nekik adómentességet, zsoldot és ellátást. Ugyanekkor egyre több rája „vásárolta be” magát a janicsárok közé. Mivel az inflálódó és a többször leértékelt akcséban fizetett zsold egyre kevesebbet ért, aki tudott, más jövedelemforrás után nézett: kereskedett, kézműves műhelyt vagy boltot nyitott, adóbérlettel és kölcsön ügyletekkel foglalkozott. Nem csoda, ha ezek az áljanicsárok igyekeztek elkerülni a hadjáratokat. Az 1711. évi orosz és az 1736–39. évi oszmán–orosz– Habsburg háborúban mozgósított janicsárok 70–80%-át ezért a hadjárat idején kellett felfogadni. A janicsárok és más portai zsoldosok mellett a kormányzat rendszeresen fogadott fel és fizetett irreguláris levendeket is. Az 1736–1739-es háborúban ilyen állami (miri ) levendek adták a mozgósított hadak 10–15%-át. Mindezek mellett Isztambul egyre jobban támaszkodott a szandzsákbégek, beglerbégek és tartományi elitek által kiállított katonaságra is. Az oszmán felzárkózási stratégia tehát hadügyi és pénzügyi decentralizációt eredményezett, és gyengítette Isztambulnak a katonai erőforrások és a fegyveres erők feletti ellenőrzését, miközben megnövelte függőségét a tartományi elitektől és a helyi csapatoktól. A tartományi elitek a 18. század elejére a birodalmi erőforrások jó részére rátették a kezüket, és ezekre a forrásokra alapozva állították ki és tartották fenn 55 Dávid G. – Fodor P.: Az oszmán timár birtokos haderő i. m. 497. 56 BOA MAD.d 7483, p. 8.
