Századok – 2017
2017 / 5. szám - TUDÁSÁRAMLÁS MAGYARORSZÁGON 1770–1830 - Balogh Piroska: Koppi Károly – Kísérlet a göttingeni modern történettudomány metodikájának magyarországi meghonosítására
BALOGH PIROSKA 955 Lászlóval és Horányi Elekkel fenntartott kapcsolata. 8 Schaffrath Lipót nemcsak piarista rendtársa (az Orczy–Koppi-levelezés szerint),9 hanem a pesti egyetemen tanártársa is volt Koppinak.10 A rendi alapú tudós kapcsolatrendszer külföldre is kiterjedt: a cseh történetíró, G. Dobner11 és a prágai N. A. Voigt, 12 mindketten rendtársak is egyben. Koppi világi kapcsolatrendszerének kiépülésében két tendencia figyelhető meg. Egyrészt fontosabb állomáshelyein mindig felvette a kapcsolatot a helyi világi intellektuális elittel is. Az első jelentős csoportosulás kassai tanári éveihez köthető: itt találkozik a fiatal Kazinczyval,13 Orczy Lőrinccel, Mallyó Józseffel és Czirbesz Jónással.14 Kolozsváron is hamar beilleszkedik az ottani tudós körök be, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül: Benkő József, Batthyány Ignác, Cornides Dániel, Teleki Sámuel ismeretségéről van szó.15 Koppit ebben a kör ben érhették az első olyan inspirációk, melyek a göttingeni tudományos centrum irányába fordították érdeklődését. Feltételezhető, hogy a kezdeményező Teleki Sámuel volt, aki rendelkezett jelentős göttingeni kapcsolatokkal, és később az akadémia levelező tagja is lett.16 Koppi műveiben, tételjegyzékeiben korábban nem jelentek meg göttingeni vonatkozások és hivatkozások, azonban kolozsvári tartózkodása idején érdeklődése egyértelműen a göttingeni történészi kör által művelt historia universalis felé fordul; 17 ekkor jelenik meg egyetemes történetének első kötete, melyben szinte valamennyi göttingeni szaktekintélyre hivatkozik. 18 8 Balogh P.: Az 1780-as évek i. m. 9–28. 9 Orczy Lőrinc Koppihoz írt kiadott leveleit lásd Balogh Piroska: A költő és a történetíró. Orczy Lőrinc levelei Koppi Károlyhoz. In: Redite ad cor: Tanulmányok Sahin-Tóth Péter emlékére. Szerk. Krász Lilla – Oborni Teréz. Bp. 2008. 119–134. 10 Forgó András: Koppi Károly szerepe a 18. század végi nemesi-értelmiségi reformmozgalomban. In: A Piarista Rend Magyarországon. Szerk. Forgó András. Bp. 2010. 147–148. 11 Gelasius Dobner (1719–1790) a Monumenta historica Bohemiae kiadója, levele Koppihoz: PRMTKL Manuscripta For. 0-5/47 152. Vö. Josef Haubelt: Dějepisectví Gelasia Dobnera. Praha 1979. 12 Nikolaus Adaukt Voigt (1733–1787) cseh numizmatikus, a prágai egyetemen tanított egyetemes történelmet. Levele Koppihoz: PRMTKL Manuscripta For. 0-5/47. 74. Vö. Josef Hanuš : Mikuláš Adaukt Voigt, český buditel’ a historik. Praga 1910. 13 A fiatal Kazinczyhoz szóló autográf Koppi-levélre Czifra Mariann hívta fel a figyelmemet: Magyar Tudományos Akadémia Kézirattár, Magyar Irodalmi Levelezés, 4r42ll., dátuma 1779. jún. 24. 14 A levelek szövegét lásd Balogh P.: Az 1780-as évek i. m. 9–28.; Balogh P.: A költő i. m. 119–134. 15 Erről az ismeretségi körről lásd Balogh P.: Fejezetek i. m. 7–50. 16 Teleki Sámuel göttingeni kapcsolatairól lásd Futaky István: Teleki Sámuel és Göttinga. Erdélyi Mú zeum 59. (1997) 3–4. sz. 354–357. 17 Geschichtswissenschaft in Göttingen. Hrsg. Hartmut Boockmann – Hermann Wellenreuther. Göttingen 1987. 7–160., különösen Rudoph Vierhaus tanulmánya, valamint André de Melo Araújo: Weltgeschichte in Göttingen: eine Studie über das spätaufklärerische universalhistorische Denken, 1756–1815. Bielefeld 2012. 18 Koppi Károly: Caroli Koppi e Scholis Piis AA. LL. et Phil. Doctoris, atque in Regia Scientiarum Universitate Hung. Hist. Univ. Professoris P. O. Praelectionum Historicarum Tomus primus. Pest 1788.