Századok – 2017
2017 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Karsai László: Szálasi Ferenc. Politikai életrajz (Paksy Zoltán)
942 TÖRTÉNETI IRODALOM szolgált, s közben rohamszázad-, majd rohamzászlóalj parancsnok lett. Ez a militarista világnézet fontos szerepet játszott hungarista ideológiájának létrejöttében. Szálasi 1930 táján kezdte magában felfedezni a teoretikus gondolkodót. Ekkor jelentek meg első írásai, melyekből világossá vált világnézetének másik alapvetése, az állam mindenhatóságába és egyén feletti fensőbbségébe vetett hite. Az egyik 1931-ben megjelent cikkében például azt írta, hogy a nép nem tudja, hogy mi a közérdek, mert szubjektív, ezt csak az „objektív államhatalom” tudja eldönteni. Politikai ideológiáját összefoglalóan először az 1933-ban megjelent művében, A magyar állam felépítésének terve címűben fejtette ki. 1935-ben kérte nyugállományba helyezését, s ettől kezdve minden idejét a pártszervezésnek szentelte. Március 4-én egy olcsó albérleti szobában megalakította, a Nemzet Akaratának Pártját, ahol rajta kívül leghűségesebb harcostársa, Csia Sándor, valamint három jelentéktelen személy vett részt. Kísérletet tett a politikai életbe való bekapcsolódásra is, de az 1935-ös választásokon még a jelöltséghez szükséges támogatásokat sem tudta összegyűjteni, 1936-ban pedig egy időközi választáson szenvedett csúfos vereséget. Ezek a kudarcok azonban nem szegték a kedvét, fáradhatatlanul folytatta a pártszervezést és a tagtoborzást, sőt 1936 októberében, Gömbös Gyula miniszterelnök halálakor már úgy gondolta, hogy ő az egyetlen méltó utóda. E célból kihallgatást is kért Horthytól, a kormányzó azonban 1944-ig nem volt hajlandó szóba állni vele. Szálasi Ferenc ellentmondásossága nem abban van, hogy tevékenysége pozitív volt-e a magyar történelemben, hiszen minden józanul gondolkodó ember számára világos, hogy ideológiája és nemzetiszocialista állama szemben állt az európai civilizáció alapértékeivel, s e felől Karsai munkája sem hagy kétséget. A kötet nagy erénye – a nagyon alapos és mindenre kiterjedő életút bemutatása mellett –, hogy felvet és tisztáz olyan kérdéseket, amelyekkel kapcsolatban eddig egymásnak ellentmondó álláspontok fogalmazódtak meg. Ilyen probléma Szálasi népszerűsége a magyar társadalomban, és hatalomra jutása. A korábbi történeti szakirodalom sokáig azt állította, hogy Szálasi nemzetiszocialista pártja azért tudott egyre népszerűbbé válni Magyarországon az 1930-as évek végén, mert anyagi segítséget kapott a hitleri Németországtól. Ezzel az utóbbi években már több történész által is cáfolt állítással kapcsolatban Karsai is kimondja és igazolja, hogy a németek „1944 tavaszáig szóba sem álltak a nyilasokkal, pénzügyi támogatást Szálasi pedig nem kért és nem is kapott Németországtól”. Ehhez kapcsolódik a nyilas párt társadalmi bázisának a kérdése. Itt Karsai és munkatársai egy nagyon komoly, eddig még fel nem tárt forrást is elemeztek, a nyilas párt tagságának hivatalos személyi kartonjait 27 500 fő esetében, amely az összes regisztrált tag körülbelül 10%-a. A nyilas pártok társadalmi bázisával kapcsolatban eddig élt az a tévhit, hogy annak tagjai között nagyok sok volt a bűnöző, a lecsúszott, lumpen elem, a többit pedig a társadalom legkevésbé iskolázott tagjai alkották. Karsai ezt is cáfolja, bizonyítva, hogy bár a társadalom alsóbb rétegei magasabb arányt képviseltek a párttagok között, de mellettük megtalálható volt minden foglalkozási ág képviselője, így tisztviselők, közalkalmazottak és értelmiségiek is. A szerző választ keres arra a kérdésre is, hogyan tudott Szálasi a sok kis szélsőjobboldali pártból tömegmozgalmat kovácsolni. „Mindenki másnál jobban akarta a hatalmat, mindenki másnál jobban hitt magában és saját igazságában.” – írja. Vizsgálja a nyilas vezér személyiségét is, amely komoly neurotikus jegyeket viselt magán, különösen a paranoia és a küldetéstudat miatt. Ezekből fakadt két legsúlyosabb tünete: a fanatizmus és a valóságtól való elrugaszkodás, a misztikus fantáziavilágba keveredés állapota. Saját magát prófétának, messiásnak tekintette, akit a nemzetnek „meg kell érdemelnie”. A szerző sorolja a példákat arról, hogy Szálasi munkakörnyezetében az 1940-es évek elejére gyakorlatilag már mindenkiben felmerült a gondolat, hogy a párt vezére őrült, és orvosi kivizsgálás alá kellene vetnie magát. Ezek a zavartságra utaló tünetek azonban nem eredményezték minden esetben a racionális
