Századok – 2017
2017 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Püski Levente – Kerepeszki Róbert (szerk.): A „Nagy Háború” és emlékezete (Végh Loretta Vivien)
940 TÖRTÉNETI IRODALOM a szerb hadsereg katonai sikerei olyan feltételeket teremtettek Szerbia szigetországi pártfogói számára, hogy propagandájuk által a balkáni országot a civilizáció és a kereszténység védelmezőjévé emelhették. Szerbia kétségtelenül olyan nagyfokú népszerűségnek örvendett Nagy-Britanniában a háború végére, mint korábban egyik kelet-európai nemzet sem. Ez a kedvező szigetországbeli megítélés az 1929-es királydiktatúra bevezetéséig élt is. A kötet második tematikai egysége és az itt szereplő hét tanulmány a háborús élmények és tapasztalatok témaköréhez csoportosul. Ez az egység elsősorban azt állítja a középpontba, hogy az egymástól igencsak eltérő helyzetű, státuszú emberek hogyan élték meg a háborús eseményeket, milyen kihívásokkal kellett ebben az adott szituációban szembenézniük. Úgy vélem, hogy ez a megközelítés a kötet legnagyobb erénye. Kónya Péter helytörténeti kutatásai nyomán áttekinti az 1914–15-ös felső-zempléni és felső-sárosi orosz katonai betörést és annak következményeit, a frontországgá válást. Boros László munkájában Lehoczky Tivadar régész, történész, néprajzkutató a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi részlegének gyűjteményében fellelhető naplóiból ismertet részleteket, amelyek révén egy kortárs szemszögéből mutatja be, miként hatottak a határ menti Munkács városára és környékére az első világháború első éveinek hadi és gazdasági következményei. Kaló József tanulmányában az események hadtörténeti fonalát veszi fel, amikor az első háborús év, 1914 fő hadszínterére, a nyugati front hadászati terveire, hadműveleteire, illetve a mozgóháború harcászati jellemzőire fókuszál. Kollányi Irén a zsidóság első világháborús szerepvállalását vizsgálja. A téma aktualitásához nem fér kétség, mivel a közgondolkodásban téves vagy tudatosan félreértelmezhető nézetek bukkantak fel újra ezzel kapcsolatban. A szerző bebizonyítja, hogy a hazai izraelita felekezetűek már a hadüzenetet is a magyarság részeként élték meg, részt akartak venni az ország minden gondjában, a háborús erőfeszítésekben. Mester Attila szerint az első világégés áldozatai közé nemcsak az elesettek és hadirokkantként hazatérő katonák tartoznak, hanem azok is, akik fizikai sérülések nélkül megúszták ugyan a harcokat, de lelküket egy életre megnyomorították az átélt borzalmak. Orsós Ferenc orvosprofesszor életútja és első világháborús tapasztalata remek példa erre, ugyanis addig felépített szakmai karrierje kettétört, magánélete is válságba került, illetve a békediktátumok révén szülőföldjét is elcsatolták Magyarországtól. A frontélmények ismertetését folytatja Pusztai Gábor is, amikor munkájában Radnai István 2001-ben Hollandiában előkerült kétkötetes naplóját elemzi. A fejezet záró tanulmányában Suslik Ádám kutatásai alapján azt állapította meg, hogy az észak-keleti görög katolikus vármegyék (Bereg, Máramaros, Ung, Ugocsa) helyzete igen kedvezőtlenül alakult, egyrészt a terület marginális elhelyezkedése, másrészt a lakosság nagyfokú szegénysége, végül pedig a magyar propaganda gyanakvó magatartása miatt. Összességében mégis leszögezhető, hogy minden felekezet arra törekedett, hogy elviselhetőbbé, a hit által élhetőbbé tegye a háború borzalmait mind a fronton harcoló katonaság, mind a hátországban maradt civil lakosság körében. A kötet harmadik, egyben utolsó részében helyet kapó hat tanulmány javarészt a háború emlékezetére koncentrál. Bezsenyi Tamás által egy régi, ám már a maga korában is nagy szenzációnak számító bűnügy elevenedik meg a kötet hasábjain. A szerző munkájában felöleli „Pipás Pista”, a férfiként élő nő, az első világháború árnyékában elkövetett alföldi gyilkosságsorozatát feldolgozó műveket, rávilágít arra, hogy mennyire más kontextusba került egy emberélet kioltása a háború után, illetve hogy a hagyományos vidéki értékrend megkérdőjelezése egészen a 20. század második feléig érezteti történeti hatását. Csákvári Sándor és Martinkovics Katalin többéves kutatómunkájuk eredményeiről számolnak be, amikor debreceni temetők első világháborús katonasírjait adatolják. Erős Vilmos tanulmányában a hanyatlás motívumát tárgyalja a két világháború közötti magyar történetírásban és történeti gondolkodásban három emblematikus alak: Szekfű Gyula, Németh László, illetve Lukács
